Warlock (1989)
A fantasy filmek igencsak közel állnak a szívemhez, akkor is, ha a XX. század folyamán nem mindegyik sikerült túlságosan rózsásra. Számomra azonban a kisebb mennyiségű CGI helyett az élethűbbnek tűnő…
A fantasy filmek igencsak közel állnak a szívemhez, akkor is, ha a XX. század folyamán nem mindegyik sikerült túlságosan rózsásra. Számomra azonban a kisebb mennyiségű CGI helyett az élethűbbnek tűnő…
Nyolc-kilenc évvel ezelőtti sztárokkal, egy felesleges cameoval és botrányosan sematikus rendezéssel tért vissza a szuicid hajlamú orvostanhallgatók története. Igazából nem folytatás, nem is remake, csak egy felesleges bőrnyúzás. Ja, és…
Ritkán alakul úgy, hogy a Cinegore-on egy színdarabról írunk, mivel a színházi közeg itthon meglehetősen későn kezdte felfedezni, hogy a zsánerirodalom nem ördögtől való dolog. A helyzet szerencsére javulóban van;…
Voltak idők, amikor biztosak lehettünk benne, hogy ha Stephen King műveiből valaki filmadaptációt mer készíteni, az instant bukás lesz, mint a Mángorló, a The Dark Half, vagy a Cell. Elkönyveltük,…
A Bubblegum Crisis-hez készült második mellékszál szintén az Advanced Police tevékenységét hivatott bemutatni, azonban egy másik szekció szemszögéből nézve. Ez az OVA csupán három huszonöt perces epizódból áll, mégis kihagyhatatlannak…
Teljesen furcsa alkotásra bukkantam nem is olyan régen, és elsőre nem is igazán tudtam mit kezdeni vele. Csak fél szemmel tettem be, hogy háttérben menjen, miközben kritikákat írok, aztán eljött…
Előzőleg egy science fictiont szedtem elő nektek a magyar filmgyártás palettájáról, ezúttal egy 2014-es alkotással készültem nektek, a drámai jellegű Fehér Isten-nel. Eredetileg is kíváncsi voltam erre, azonban valahogy elmaradt…
Vannak a magyar filmgyártásnak közmondásosan sötét foltjai – ezek közül is a zsánerfilmekhez való abszolút hozzánemértés az, ami legjobban fáj a szívünknek. Egyszerűbben: alig van magyar horrorfilm. A rendszerváltás után,…
Az idei évben egyértelműen elkényeztetnek bennünket új sorozatokkal, azzal párhuzamosan, hogy számtalan zseniális alkotás futtatta ki utolsó évadát 2017-ben. Az egyik leginkább várt széria Neil Gaiman (The Sandman, Coraline) Amerikai…
A Föld egyik legősibb és legtöbb emberből félelmet kiváltó teremtménye, a pók. Az egyébként teljesen ártalmatlan ízeltlábútól való viszolygást számtalan módon dolgozta már fel a horror műfaj. Filmek, könyvek, videojátékok tömkelege…
You must be logged in to post a comment.