Overlord (2018)
Részemről hihetetlen várakozás előzte meg a filmet, és ez nemcsak választott műfaja okán történt (második világháborús okkult náci horrorról van szó), hanem mert J. J. Abrams produceri felügyelete mellett készülő…
Részemről hihetetlen várakozás előzte meg a filmet, és ez nemcsak választott műfaja okán történt (második világháborús okkult náci horrorról van szó), hanem mert J. J. Abrams produceri felügyelete mellett készülő…
Ahogy azt annak idején a Pathology-ról írt szösszenetem alkalmával megemlítettem, az orvosi témájú filmeket – múltam okán – talán egy kicsit más szemmel nézem, mint szerencsésebb felebarátaim, akiknek nem kellett…
Sorrendben immáron a harmadik egri szépasszonyvölgyi CineGore szerkesztőségi dzsembori fénypontja – az irdatlan mennyiségű jobb-rosszabb pálinkák és helyi borok mellett – a közös trashfilm-nézés volt. A tavaly terítékre került Sauna…
Christopher R. Mihm író, rendező és producer karrierje 2006-ban indult be, amikor is elkészítette az első, éppen hogy valamiféle költségvetéssel rendelkező fekete-fehér retro-filmjét (The Monster of Phatom Lake), attól kezdve…
A magyarországi körökben még kevéssé ismert (bár én speciel azon fáradozom, hogy egyre-másra terjedjen!) bizarro fiction műfajában alkotó szerzőpáros második világháborús szatírájában ezúttal a náci rezsim és a dinoszauruszok mint…
A Jumanji után is láthattunk már olyan szituációt, amikor a misztikus társasjátékkal foglalatoskodó fiatalok egyszerre csak azon találják magukat, hogy a benne vázolt szituáció a valóságban is megelevenedik (Open Graves,…
Jeff McComsey (író és egyben illusztrátor) Kickstarter-kampány segítségével megvalósított háborús környezetben játszódó, horrorisztikus hangvételű képregényében 1943-ban járunk, méghozzá Sztálingrádon, ahol is egy szovjet mesterlövész élete kockáztatásával megment egy, a zombi…
Kevin Smith geek körökben kultikus alak, így nagyon szeretjük. Nyilván nem fogom felsorolni a munkássága korai szakaszában készült darabjait, mert szerintem úgyis mindenki vágja, miről van szó – legyen elég…
Azt már eddig is tudhattuk, hogy a cápákat mindenféle szürreálisan idióta helyzetekben megjelenítő filmesek fantáziája gyakorlatilag kiapadhatatlan, de most úgy néz ki, egy újabb trend van születőben. Vagyis a tenger…
Bár a grindhouse filmek nagy többségéhez hasonlóan az Ilsa sem mutat fel nagy művészeti értékeket, mára olyan filmtörténetileg fontos és egyben kult státuszt ért el, amit manapság igencsak kevés mozi…
You must be logged in to post a comment.