Weird Wild World – Elátkozott festmények
Úgy gondolom, először is pár szóban érdemes bemutatni új rovatunkat, ami Weird Wild World néven fog futni. Néhány héttel ezelőtt eszembe jutott, hogy a ParaHelyek mellett érdemes lenne egy olyan…
Úgy gondolom, először is pár szóban érdemes bemutatni új rovatunkat, ami Weird Wild World néven fog futni. Néhány héttel ezelőtt eszembe jutott, hogy a ParaHelyek mellett érdemes lenne egy olyan…
Harmadik fejezetéhez érkezett itt a Cinegore-on a Kínzások és kivégzések című rovatom, amelyet nem titkoltan Torrente del Bosque remekbe szabott könyve ihletett. A harmadik részben az úgynevezett Scaphism lesz főszerepben,…
Az elmúlt bő egy hét a Szex&Horror tematika jegyében telt el. A nagy érdeklődésre és sikerrel való tekintettel úgy döntöttünk, hogy a jövőben hasonló tematikus hetekkel jelentkeznénk, de ezúttal a…
A világ filmgyártására általánosságban nem igaz, de a hollywoodi álomgépezetben abszolút megállja a helyét az a tézis, hogy mindenki horror filmmel kezdte a pályafutását. Gondoljunk csak az Amerikába „szakadt” honfitársainkra….
A szellemvárosok, elhagyott települések már jóideje borzongással vegyes érdeklődéssel töltik el az embereket. Ezeken a helyeken, mintha valóban megállt volna az idő, vagy talán jobban fogalmazva, az idő tovább haladt, csupán…
Míg a horror műfajában a szex, illetve a szexualitás leggyakrabban, mint sötét, tiltott vagy beteg vágyak, fantáziák kiéléseként jelenik meg és ritkán szolgál mögöttes tartalommal, addig a science-fiction ehhez a…
Egy évvel ezelőtt a film és sci fi rajongókat hatalmas veszteség érte. Elhunyt mindenki vulkáni első tisztje, Leonard Nimoy. Habár a Star Trek rajongók nagy kedvencének Gene Roddenberry sorozata hozta…
Magyarországon horrort gyártani valami olyan érzés lehet, mint villával levest enni – gondolhatjuk mi, horrorfanatikusok. Kis ország vagyunk, rétegműfajt szeretünk, ráadásul a honi filmipar belterjes világát elvből elítéljük, de legalábbis…
Most, hogy megújult az oldalunk, gondoltunk olyan tematikus héttel örvendeztetünk meg bennetek, amire biztosan mindannyian vevők lesztek, már ha a 18-as karikát komolyan veszitek! Hiszen mi más fontosabb élvezetünk lenne…
Az elmegyógyintézetek mellett a kísértethistóriák melegágyát talán leggyakrabban a különféle, meghökkentő, vagy épp bizarr történetekkel rendelkező ódon kastélyok, várak adják. Mint a tébolydák esetében is, az ok hasonló: valamilyen tragikus…
You must be logged in to post a comment.