A legendás hongkongi filmstúdió, a Shaw Brothers egyik kései filmjéről írok most, egy olyan harcművészeti filmről, amely magán viseli egyik kedvenc műfajunk, a horror jegyeit is. Magáról a filmstúdióról annyit mindenféleképp érdemes tudni, hogy csúcskorszakában (leginkább a 60-as évek végén és a 70-es években) sorra ontotta magából a jobbnál jobb harcművészeti filmeket (is) kb. olyan módon, mint a brit Hammer Film Productions a kosztümös horrorjait majd két évtizeden át. A tengernyi kungfufilm és wuxia mellett a Shaw rengeteg egyéb műfajban is képes volt maradandót alkotni (elég, ha csak a Super Inframant említem, és Blizzard kolléga szájában már össze-vissza habzódik a nyál). Sajnos a 80-as években, több okból kifolyólag, már eléggé leáldozóban volt a Shaw testvérek családi vállalkozása, mégis én ebből a periódusokból rángattam elő egy érdekes műfaji keveréket, amely ugyan távol áll a filmtörténeti klasszikus fogalmától, ám van benne – némi – drótos rásegítéssel előadott ugra-bugra, két kézzel való büntetés, állcsúcson rúgás, bundás bőrnyúzó wookie-sorozatgyilkos, meg sivítozó, félpucér fehérnép, a graphic violence elszenvedője: szóval a jó szórakozáshoz elengedhetetlen mixtúra a Human Lanterns. Meg története is van egy kicsi, amiről mindjárt beszámolok nektek.

Egy kínai falu két nagy tiszteletben álló kungfumesterének szópárbajával indít a film, amelyből megtudhatjuk, hogy a két mester nem nagyon csípi egymást. A fiatalabb mester, bizonyos Lung, eldönti, hogy a következő Lampion Fesztiválra olyan lampiont készíttet, amellyel végleg sikerül majd pontot tenni a „ki a jobb dudás a csárdában” helyzet végére. Egy helybéli lecsúszott alakot (Lo Lieh, a stúdió egyik nagy sztárja, nagyon bírom a fickót) bíz meg a lampion elkészítésével, aki kiválóan űzi mesterségét, emellett azonban titkolt vágya, hogy meglehetősen pökhendi kardforgatónk vesztét okozza, ugyanis az évekkel ezelőtt párbajban legyőzte és megszégyenítette vala. A múltbéli megaláztatást csak egy jól kigondolt és tervszerűen végrehajtott bosszúhadjárat kompenzálhatja, ez nem is vitás. Egyszer csak helyi hamvas bőrű szépségek kezdenek eltünedezni – köztük a két mester hozzátartozója is -, és ezzel el is indul az oda-vissza gyanúsítgatás. A majomkoponya-szerű maszkot viselő gyilkos pedig kéjesen szemléli az elmérgesedő helyzetet, melyet a rendfenntartó erők is csak bután szemlélnek. Eközben egy kis műhelyben zavartalanul folyik a munka…

Ami az én érdeklődésem a legjobban felkeltette, amikor a filmről olvastam valamelyik kungfufilmes honlapon, az volt, hogy az ebben a zsánerben hagyományosnak mondható bosszú-tematika mellé párosult ez a sorozatgyilkosos szál, amely – gondolom én – az akkortájt oly népszerű slasher-horrorok hatását mutatja; rosszarcú lampiongyártónk is gúnyát húz valódi személyiségének elrejtése végett, és így vadássza le nőnemű áldozatait. A kínai Buffalo Bill szerelése és mozgáskultúrája némileg talán mókásabb hasonszőrű amerikai kollégáinál, feltűnése azonban elég bizarr ahhoz, hogy egy életre beleégjen az ember tudatába. Súlyos, annyi biztos.
Sajnos a pszichopatológiás esetnek minősülő Chun Fang nem eléggé „megrajzolt” karakter ahhoz, hogy lélekbúvár-oldalunk kíváncsiságát is felizgassa, pedig a gyilkosságok elkövetőjének korai lelepleződése után én legalábbis elvártam volna, hogy némiképp több betekintést nyerjek ennek a nyomorultnak a lelkivilágába. Ennek ellenére Lo Lieh tökéletes választás volt a szerepre, itt is bizonyítja, hogy nem véletlenül szolgált rá a sztár státuszra a stúdió berkein belül: karizmatikus alakítása a film egyik nagy erőssége. A fiatal Lung mestert játszó Lau Wing kezdeti antipatikus alakítása után csak hellyel-közzel képes elnyerni az ember szimpátiáját, a másik, idősebb mesterről pedig még ez sem mondható el. Nehéz egyik figurával is azonosulnia a nézőnek, bár Lung mester azért valamivel szimpatikusabb fickó, a végjáték is inkább róla szól, de ebbe most nem megyek bele. A női karakterek meg szépek és félni is nagyon tudnak, igazából ennyi, amit róluk el tudok mondani. Egy kis ízléses félpucérkodás is belefért a filmbe, ami csak javít a színészi teljesítmény megítélésén itt a Harvesteren.
A díszletek és kosztümök terén a hongkongi stúdiónak sohasem volt szégyenkezni valója, igazi színkavalkádot sikerült a vászonra varázsolni ebben a filmjükben is. Az akciók jól megkoreografáltak, plusz némi drótos huzavona is található a filmben, amivel engem bármikor le lehet venni a lábamról.
A kínzós jelenetekből, ha jól számoltam, kettő van, nem annyira durvák azért, hogy padlóra küldjenek egy tapasztalt horroristát, ennek ellenére nem kellemes jelenetekről van szó, mivel az egyik áldozaton negatívlelkületű hősünk férfiúi vágyait is kiéli előbb, s csak aztán csap a munka sűrűjébe. Ez azért elég nagy genyóság a részéről, remélem, ebben egyetérthetünk. (Valahol azt olvastam, hogy a jelenleg elérhető kiadáson a bőrnyúzós részeket megnyesegették, de ez nem készpénzes info.)
Mivel úgy érzem, valamelyest kuriózumnak minősülő alkotásról van szó a Human Lanterns esetében, ajánlanám minden olyan horrorimádónak, aki nem veti meg a régi távol-keleti exploitation-mozitermékeket. Korrekt szórakoztatás garantált, de azért sokkal jobb filmekről is fogok még írni, hisz a Shaw Library kiapathatalan kincsesbánya. Én meg elfogult vagyok, és kész.

értékelés: 6/10

eyescream