Lars von Trier stílusa nem predesztinálja a filmjeit széleskörű népszerűségre, ellenben mindenki képes másképp értelmezni őket, így hosszan tartó érdeklődés övezi a műveit. Az Antikrisztus sokkoló jelenetei miatt nálunk is helyet kap, mert akár tetszik, akár nem, érdemes beszélni róla!

Egy pár vadul szeretkezik a fürdőszobában, fekete fehérben, Händel zenéjével. Hatásvadász genitália mutogatás. Közben a gyermekük kizuhan az ablakon, épp az orgazmus pillanatában leheli ki a lelkét. Az anya kissé kiborul, micsoda szerencse, hogy az apa éppen pszichoanalitikus! Elmennek az erdei házukba, hogy szembesítse a nőt a félelmével és a fájdalmával, a nem szűnő gyásszal. Megdöbbentő a szenvtelensége, míg ezt a terápiát végzi, pedig ő is elveszítette a fiát. Szembesül vele, hogy ez a hidegség mindig is jelen volt benne a családjával szemben. A nő ettől elveszti végleg az eszét és brutális tettekkel vetíti elénk a lelkében lejátszódó eseményeket. Végül máglyán végzi, mint hajdanán a boszorkánynak bélyegzett nők, akikről a szakdolgozatát írta nem is olyan régen ebben a házban.
A puszta eseményeknél sokkal fontosabbak a rétegzett jelképek, az arcok mögött zajló egyéni drámák. Az emlékezetes és sokkoló momentumok egy az egyben a lelki folyamatok eltúlzott reakciói. A szimbólumok finoman építkeznek egymásra, egészen addig, míg az Éden nevű erdőben a nőként megtestesülő Antikrisztus izzó és telhetetlen ágyékával majd válogatott kegyetlenségekkel megkínozza a Férfit. A filmben von Trier eredetileg ezt a nőben megbújó eredendő gonoszságot mutatja be, ezért a femininsta szervezetek elég dühödten tiltakoztak ellene. Én sokkal inkább láttam a Férfi gonoszságát megtestesülni ebben a történetben, a nő szélsőséges tetteit az évek során összegyűlt szeretetlenség végtermékének. Egy férfiközpontú világ pedig nem is írhatott volna más befejezést.
Őszinte leszek, a film kétharmadáig halálra untam magam, gondolatban egy lapra tettem a nemrég bemutatott Begottennel, amit szerzői maszturbálásnak bélyegeztem. Azonban a nő lelki metamorfózisa mindent megváltoztatott: már nem a tehetetlen sírás-vinnyogás uralta a képet, hanem a férfiak elleni felgyülemlett harag egy csodálatos Szörnyet teremtett. Az csak egy újabb férfiúi kegyetlenség (hiszen az alkotó is az), hogy máglyahalállal végződik mindez. Összegezve inkább filozofikus dráma, mint horror, de aki szereti ilyenekkel borzolni a kedélyeit, annak bátran ajánlom.

értékelés: 7/10

DeerWoman