Élménybeszámoló: II. Zombie Flashmob @ Szeged, 11.11.08.

Én és a kisöcsém… Meg még másik közel kétszázötven hasonszőrű horrorfan gyűlött össze 8-án kedden este, úgymond “halloween -re való tekintettel” hogy egy hullajót flasheljen, miközben oszló tetemét átvonszolja az Aradi térről a Dugonicson át, végig Kárász utcán, Széchenyi térnél balkanyar, Tisza Lajos körúton végig, hörgés kötelező, egész a Reök Caffé-ig, ahol aztán Jacko Thrillerjére nyomhatta a zombibugit akinek még volt bőr a képén!

Szóval a kisöcsém, az. Mármint, hogy Ő szól nekem valamikor délután öt körül, hogy hullamustra lesz Szegeden, cirka kilenctől, de nem lenne ártalmas előbb menni, mert nyolctól száz forintos ‘anyagáron’ pingálnak féknyomot a képünkre. Menjünk? Csak kéne. Na jó, meggyőztél. Mire odaértünk, már tömve volt az Aradi tér, mindenki rondulni akart. Filóztam is rajta, hogy smink nélkül is el tudnék-e vegyülni, aztán arra jutottam, eléggé pihent vagyok, úgyhogy csak kell egy ki… illetve még több műVÉÉÉÉÉÉÉÉR!!! Volt addigra szép szerével pacsmagolt képű fiú és leány, öröm volt nézni e sok kedves arcot!

Egyébként meg is jegyezte a szervezkedő srác, hogy ahhoz képest sokan eljöttek, hogy alig öt napja lett meghírdetve ez a borzadály az arckönyvön. Mondjuk személy szerint nem értem, miért nem lett hamarabb meghírdetve, vagy teszemazt későbbi időpontra… Amúgy, aki nem akar lemaradni a jövőévi haláli jó polgárpukkasztgatásról, az bökjön rá a követés gombra ezen az oldalon, de üstöllést:

http://www.facebook.com/flashmobszeged

Szóval, kilenc után nemsokkal elindult a gyászmenet, az emberek meg húzták nyakukat, fülülek, farkukat, meg voltak akik csak rosszallóan csóválták az üstöküket, a horda meg hörgött-morgott, csetlett-botlott, csoszogott a kijelölt cél felé. Persze megvolt hagyva, hogy gyerekeket, öreg néniket nem ijesztegetni, és csak módjával zaklatérozni az embereket! De azért a Széchenyi térnél csak sikerült a frászt hozni néhány gyanútlan autósra, naésakkor mivan? Megérdemelték. Nem? De. Nem is volt különösebb fennakadás, kivéve, hogy a körúton egy alak fejen tompította bringájának egyensúlyi hiányosságait. Én mondjuk csak a csattanásra figyeltem fel, mert épp az oszkárgyanús alakításommal voltam elfoglalva, de szerencsétlen ahogy esett, úgy puffant, aztán pózban maradt. Na, akkor egy picit megmeredt a horda, de mikor kiderült, hogy a jóember nem fejre esett, csak alkoholos mámorba, folytatta útját a díszes kompánia.

Megjegyzem nem semmi élmény lehetett, mikor a tag kinyitotta a szemét és harmic zombi állt körülötte halálsápadtan, hogy namostmivan… Lehet egy darabig visszaköszön még az élmény a tudatalattijából… 😀

A Reök Caffé elé érvén búcsúzóul elhörögte még a társaság a vígoperát, aztán oszlásnak indult a tömeg. Aki úgy gondolta, betérhetett a Cafféba, ahol is egy fergeteges zombi party várta!

Az eseményt le se lehet tagadni, ugyanis természetesen dokumentálva lett, képeket alábbi linkekre kattintva találtok ITT és ITT és ITT. Videó ITT.

phobic23

Be the first to comment on "Élménybeszámoló: II. Zombie Flashmob @ Szeged, 11.11.08."

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .