John Carpenter ebben a narratívájában Mario Bava Black Sabbath-ára erősen hajazó antológiájában, összegyűjtötte a 80-as évek nagy horror alkotóit Wes Craventől egészen Greg Nicoteroig egy-egy cameo és/vagy rendezés erejére, magát pedig megtette az átkötő szövegeket elmondó, formaldehidet ívó korboncnoknak és főrendezőnek.

Eredetileg sorozatnak szánták – vélhetőleg az első három részről van szó -, de végül nem kapott zöld utat. Ennek ellenére egy tévéfilmnyi időt és pénzt megért az elkészítése. Valakinek… Az első kis epizódban egy benzinkút éjjeli műszakában dolgozó fiatal egyetemista lány kálváriáját örömködhetjük (legalábbis a többi részhez képest), mikor egy szadista gyilkos zavarja meg amúgy sem nyugodt éjszakáját. A helyszín Haddonfield (mi más?) Sam Raimi pedig hullaként ijesztget. Suspense, slasherkamera, apró mellékszereplők a feszültség oldására –vagy esetleg fokozására – és kész is a felvezető 25 perc kár, hogy ezután csak lefelé ívelt a sebészkés amúgy sem túl éles pengéje.

A második szegmens egy hiú 50-es férfi életébe kísér, aki kopaszodásával nem tud mit kezdeni. Ám a teleshopban lát egy hirdetést ami lehet, hogy megváltoztatja életét és újból férfias kan lesz belőle? Hát persze, hogy!! El is megy, kiválasztja a hát középig érő csődőrtipust és láss csodát? Reggelre álma valóra válik. Csak az a bibi, hogy haja tovább nő, sőt a torkában és a bőre alatt is felüti harapós kis buksiját, aminek következtében úgy elönti arcát a szőr, hogy megtestesíti Pai Mei fiatalkori hobó mását. A végébe megoldásként némi ufonatika is vegyül csak, hogy a Twilight Zone leggyengébb pillanatai jussanak eszünkbe. Ennyire gyenge hajakon álló sztorit még Stephen Kingtől sem kellett végig hajbókolni.

A harmadik és egyben utolsó történetet Tobe Hooper kamerája rögzítette, egy feltörekvő baseball játékosról, aki egy balesetben elveszti jobb szemét. Egy orvos (akiben a szenzációs, Roger „ótvarból pénztcsinálok” Cormanre ismerhetünk) siet segítségére, aki a szemtranszplantáció egyik úttörője. Mark Hamill meg is kapja új szemét, amit a gazdaszervezet szépen be is fogad, még méretre is ugyanakkora, de jujj, a látomások, mint mellékhatások nem szerepeltek a betegtájékoztatón. Kiderül, hogy az új szerv nem egy májcirózisban elhunyt mezei alkoholistától származik, hanem egy frissen kivégzett sorozatgyilkostól. Félelmetesnek nem mondanám, ráadásul a történet sem túlságosan eredeti, de legalább van benne némi fenyegetettség és vérzékenység.

 

Sorozat nem lett belőle, a filmet elfelejtették, mint nagyanyám a cavintont, Carpenter pediglen beadta első elégséges dolgozatát, hogy aztán ’95-ben ezt megfejelje egy bazi nagy intővel. Ennek ellenére, aki szereti az ehhez hasonló antológiát, próbálja be nyugodtan. De ha inkább a szomszédot próbálod be, lehet, hogy jobban jársz!

 

 

Értékelés:  4/10

 

Miskei