Az olyan filmekről a legnehezebb írni, amelyek nem váltanak ki semmiféle szélsőséges reakciót az emberből. A Pumpkinhead ilyen film. Igazából semmi különleges nincs benne, de mégis, talán a hangulata az, ami megfogott. (Ja és Lance Henriksen remek játéka.)
A sztori nagy vonalakban: Ed Harley vidáman tengeti életét útszéli kis boltjában gyermekével. Semmi sem történik itt, néha betéved pár paraszt (szó szerint, szinte érezni a ganészagot amikor megjelennek), de amúgy teljes az idill. Egy “szép” napon tirpák tinédzserek csoportja érkezik Ed boltjához, és az üzlet melletti dombokon rendeznek is egy rögtönzött krosszmotorversenyt. Ed-nek hirtelen dolga akad, ezért el is szaggat a furgonjával, és mikor visszaér, szörnyű látvány fogadja: egyetlen kisfia holtan fekszik az út mellett…elgázolták a motorosok. Több se kell Ed-nek, fogja a holttestet, és elviszi a helyi boszorkányhoz, aki a kisfiú vérének segítségével életre kelt egy szörnyű kreatúrát: Pumpkinhead-et. Pumpkinhead nem cicózik, rögtön a kisfiú gyilkosainak nyomába ered, és válogatott módszerekkel elkezdi öldösni szegény párákat. Viszont akad egy kis gond. Ed-nek szörnyű fájdalmai vannak minden egyes alkalommal, amikor Pumpkinhead vért ont. Így már persze nem találja olyan mókásnak a dolgot, és a fiatalok mellé szegődve ő is szörnyvadászatra indul. Miután már mindenféle módon megpróbálták elpusztítani Pumpkinhead-et, Ed egy még kevésbé mókás dologra ébred rá: meg kell hogy ölje magát, és a szörny vele pusztul…

Kevés horrorfilm hagy bennem igazán mély nyomokat. A Pumpkinhead sem ilyen, viszont azt kell hogy mondjam, ez a film minden negatívumával és a kliséivel együtt is megér egy misét. (Készült egy folytatás is, amelyben feltűnik a Dallasból ismert Steve Kanaly (Ray Krabbs) is, gondolom emelve a mű színvonalát:))

 

értékelés: 7/10

Yoko Homo