A klasszikus zombifilm koncepció: felkelnek a hullák. Valamitől, vagy csak úgy, viccből. Járni ugyan nem nagyon bírnak, de csak kikaparják magukat egy nagyadag földkupac alól. Aztán totyognak, lassan, komótosan, de semmi gond, mert az élők még a zombiknál is hülyébbek, így ők inkább egy helyben állnak, mondjuk egy faházikó belsejében, mely házikó ajtaját és ablakait a másfél órás játékidő alatt előbb-utóbb garantáltan szétszedik.
A modern zombifilm koncepció: “bazdmeg, de kurva gyorsan ezek!”
Néhány korát megelőző renegátot leszámítva (pl. “Return of the Living Dead”) valahol az ezredforduló után jöttek divatba a rohangáló zombik, ebből a szempontból pedig a 2002-es év meghatározó volt, hiszen ekkor került mozikba a hihetetlenül sötét hangulatú, valósággal sokkoló 28 Nappal Később (ami annak ellenére lett minden idők egyik legjobb zombifilmje, hogy nem is zombifilm), és minden idők egyik legkirályabb survival horror-jának filmváltozata, a sokkal lightosabb, popkornzabálós-faszvakargatós Resident Evil, ami azért a maga módján is elég szórakoztatóra sikeredett.
Aztán eltelt öt év, és most deja vu érzésünk lehet, mert a szenzációsan jól sikerült 28 Héttel Később mellett a legújabb, szám szerint harmadik Resident Evil-nek is örvendezhetünk, ami már a trailerből kiderült; teljesen más, mint az első két rész, vagy akár bármelyik játék-változat.

Eltelt néhány év, mióta Alice-t kiszabadították kis barátai az őt fogva tartó kísérleti telepről. A helyzet azóta csak súlyosbodott: a Kaptárból kiszabaduló T-vírus nem “csak” az emberiség nagy részét és az állatvilágot fertőzte meg, de a folyókat és tengereket eltüntetve sivataggá változtatta a Föld jelentős hányadát is. Gyakorlatilag ahogy azt az alcímekből is megtudjuk, az apokalipszist a (szinte) teljes kipusztulás követte. A túlélők közül sokan embertársaik kifosztásával próbálják életben tartani magukat, mások csoportokba szerveződve, felspécizett járművekkel próbálják felkutatni az (egyelőre) fertőzésmentes kolóniákat. Egy ilyen csoport tagjai között két korábbi kedves ismerőst is üdvözölhetünk (Carlos Olivera katonát és L.J.-t, a második rész kötelező vicces fekáját, ám utóbbi most nem vicces, mivel végighaldokolja a filmet), akik néhány más jópofa, kevésbé jópofa, vagy éppenséggel teljesen érdektelen/jelentéktelen csóka társaságában utazgatnak. Az újak közül talán Claire, a brigád vezetője az, aki említésre méltó (őt a szép Ali Larter kelti életre, kinek sminkje a legnagyobb sivatagi porfelhőben és a legvéresebb zombihentelés közben is tökéletes), valamint Chase, a vagány cowboy gyerek, kinek személyében Linden Ashby-t köszönthetjük, akire a gamerbuzik még a Mortal Kombat mozifilmből emlékezhetnek (ő játszotta a ripacs színészt, Johhny Cage-t). Később persze a a film első fél órájában még szólóban kalandozó Alice is becsatlakozik a haverokhoz, hogy majd együtt keressék fel a zombimentes kánaánt (reményeik szerint Alaszka lesz ez a hely, de hogy miért éppen Alaszka… bocs).
Mindeközben Raccoon City ügyeletes rosszfiúja, a gonosz Dr. Isaacs embertelen kísérleteivel és egy kis véletlen segítségével sikeresen kifejleszt egy minden eddiginél erősebb szörnyeteget, így szegény Alice-nek hamarosan nehezebb feladata is akad, mint a zombifikálódott emberek és levegőben repkedő veszett pintyek likvidálása. Hősnőnk a finálé előtt újra leereszkedik a Kaptárba, ahol a végső (?) nagy csatában, a részben már jól ismert terepen új szövetségesre lel: saját magára.

A Resident Evil: Extinction egy meglepően jól sikerült harmadik része lett a trilógiának, ami ha eléggé jól muzsikál majd a mozikban (egyelőre úgy tűnik, hogy ez a helyzet), talán nem is a befejező része lesz a sorozatnak. A korábbi epizódokat is íróként (valamint az elsőt még rendezőként) jegyző Paul Anderson az eddigi részekre ügyesen építő, azoktól mégis jelentősen eltérő sztorit firkantott össze, az alapanyagból pedig Russell Mulcahy rendező formált meg egy kifejezetten szórakoztató filmet. Bár Mulcahy a Hegylakó óta túl sok emlékezetes alkotást nem zúdított ránk, úgy látszik a videóklipek és tv-sorozatok világában eltöltött húsz év alatt sem felejtette el, hogyan kell mozifilmet csinálni. Ódákat regélni persze nem akarok, hiszen nem valamiféle stílusteremtő alkotással állunk szemben (a 28 Héttel Későbbhöz pedig ne is merjük hasonlítgatni), de a Resident Evil és a Mad Max filmek házasságából született Extinction határozottan pozitív csalódás. Látványos, akciódús, ötletes – tehát pont azokkal az erényekkel rendelkezik, amelyekre egy számítógépes játék ihlette “horror”történet harmadik bőrlehúzásánál már nem igazán mertem számítani.
Ezek után várom a negyedik részt.

 

értékelés: 7/10

Blizz