Az Úr 2007. évében, augusztus hónap 12. napján a tv2 fedőnevű kereskedelmi csatorna leadá a Ragyogás című filmklasszikust. E sorok írója előtte remélé, hogy a Mindenható lélekben szegény szolgái a tévéadónál nem vágák meg nevezett alkotást, mert akkor roppant radikális inzultusban kényszerülé részesíteni Isten eme gazságban érintett bárányait. Látván, hogy a csatorna a művet vágatlanul, felirattal sugárzá, elindítá a felvételt videokazettára és arcán üdvözült mosollyal aludni tére…
Stephen King, a világhírű író bácsi 1977-ben tette közkinccsé irományát, mely a filmével megegyező címen került az üzletek polcaira. Három esztendővel később már meg is érkezett az adaptáció, méghozzá nem kisebb személyiség, mint Stanley Kubrick dirigálása alatt, míg a főszerepben a nagy Jack Nicholson parádézott. Ez a hármas felállás – nehogy valami szexuális jellegű dologra tessék gondolni! Huncutok… – együttes erővel a horror műfaj egyik alapkövévé tette a mozit. (Bűbájos karikatúra lebeg lelki szemeim előtt, ahogy egy építőipari szakmunkás látná a készítési folyamatot: King keveri a maltert; Nicholson felkeni a falra – a maltert, nem Kinget -; a művezető Kubrick a háttérben kajabál.)
S nyugodtan kaphat a giganépszerű skibler tikkeléssel egybekötött akut köpködőrohamot a film előtte történő emlegetése hatására még ma is – a közönség igazolta a minőséget. King ugyanis erőteljesen kifogásolta, hogy a mozgókép nem maradt elég hű az írott alapanyaghoz, ezért 1997-ben leforgatta saját verzióját egy háromrészes tévéfilm keretében, nímand színészekkel. Szükséges-e egymáshoz mérnem a két változat kvalitásait?… Na azért. (Te farokbálint ott a harmadik sorban, ne bólogass itt nekem, inkább szaladjál hamar kifelé; úgy hallom, lopják a rollered.)
Ezen, kissé hosszúra nyúlt bevezető után következzék a sztori ösmertetése.

Jack Torrance alkotói és lelki válságban szenvedő író, aki új állásától várja a „feltámadást”: arra számít ugyanis, hogy a Sziklás-hegység egyik kietlen magaslatán elhelyezkedő hotel gondnokaként újra lesz elég ideje és nyugalma ahhoz, hogy megszállja az ihlet az írógép fölött. A Panoráma Szállót egész télen és tavasszal kötelessége rendben tartani, ami csak úgy kivitelezhető, ha feleségével és kisfiával odaköltözik az említett időszakra.
Munkaadója azonban igen khm… érdekes hírt közöl vele, miszerint nem kell aggódni, csak az előző gondnok rejtélyes körülmények között agykakukkot kapott és feldarabolta a családját, majd önmagával is végzett. Jack rettentően megrémül; annyira, hogy a következő jelenetben már a hodály kulcsait veszi át békés mosollyal.
Az épületkomplexum kiürül. A néger szakács elárulja Dannynek, Jack fiának, hogy mindketten a „ragyogás”-ként aposztrofált telepatikus képességgel bírnak, ami igen hasznos, ha az ember pl. a telefonszámla duzzasztása nélkül szeretne pizzát rendelni vagy segítséget szeretne hívni, mert mindjárt feldarabolják. Búcsúzóul óva inti a skizofrén fiúcskát a veszélyre – merthogy igen, Danny néha az ujjával beszélget, akit Tonynak hív.
Ahogy az kiderül, a néger szakácsok nemcsak a paprikás krumplihoz értenek, ugyanis Hallorann bácsi beletrafált a dolgok velejébe. A szállodában egy idő után furcsa és rémisztő események történnek, amelyek túlvilági jelenlétről árulkodnak: régóta jobblétre szenderült homo szapienszek kolbászolnak az épületben, konténernyi vér ömlik a liftből, Jack agya pedig szép lassan kezd elborulni, ahogy elődjéé.
Vajon meg tudja bárki is akadályozni, hogy a történelem tragikus önismétlésbe torkolljon?

Nem nagyon tudnék rosszat mondani a Ragyogásról. Maximum annyit bátorkodnék csendesen, szolidan megkérdezni, ki választotta ki Wendy, a feleség szerepére Shelley Duvallt? Lehet bármilyen patinás színésznő, itt szerintem borzalmasan viselkedik, hogy a külsejéről ne is beszéljünk. Én Nicholson helyében már az eljegyzéskor a baltáért nyúltam volna, hehe.
Apropó, Nicholson. Félelmetesen nagyot alakít az úriember a megőrülő családapa szerepében. Fokról fokra veszíti el a gyeplőt, hitelesen támasztva alá ezt tekintetével, mimikájával, beszéde hanglejtésével – tényleg zseniális.
Ahogy a rendezés, valamint az alápingáló muzsika is. Ebben a műben minden adott volt, hogy időtálló remekké váljék – s vált is, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Egyáltalán nem akkora gond, hogy nem igazodik szigorúan a regényhez, a sövénylabirintus pl. fenomenális újításnak minősül.
Egy szó, mint száz: a Ragyogás páratlan élményt nyújt. Ugyan inkább szinkronpárti vagyok, ezúttal mégis helyeslem, hogy nem készült magyar hang a mozihoz – Nicholson játékát képtelenség lett volna azonos színvonalon visszaadni.

értékelés: 10/10

Vassago