Folytatások, folytatások, keserédes folytatások. Hogy a Hellraisert miért nem lehetett egyszeri alkotásnak meghagyni, az örök rejtély marad számomra. Eredetileg könyvadaptációról volt szó, így ez kissé olyan, mintha a filmesek elkészítenék a Harry Potter 12-t, vagy az Eragon 7-et. Bár a morgásra semmi okom nincs ezzel a filmmel kapcsolatban, mégis valamilyen módon már előrevetítette a sötét jövőképet, és azt a katasztrofális folytatásözönt, amiről minden igaz rajongónak a mai napig rémálmai vannak.
Az előző részben történtek után Kirsty minden valamirevaló horror túlélőhöz hasonlóan elmegyógyintézetbe került. Azonban Sarah Connorral és Mike Pearsonnal ellentétben ő nem a “csak a képzeletedben létezik” típusú dokit kapja, hanem az őrült tudóst, aki az előző rész Frankjéhez hasonlóan hatalmas érdeklődést tanúsít az okkultizmus iránt, és régóta kutat a cenobiták kockája után, amit meg is szerez (több példányban), majd Kirsty beszámolóját végighallgatva begyűjti a lepedőt, amin a lány mostohaanyja, Julia kiszenvedett. Egy öngyilkos hajlamú elmebeteget borotvával a kezében ráültet, és végignézi, ahogy a véráldozat hatására Julia is feltámad, Frankhez hasonló bőrtelen állapotban. 
Eközben Kirstynek folyamatosan látomásai vannak egy megnyúzott alakról, akiről azt hiszi, hogy a pokolban rekedt apja, így számára is szükségessé válik egy újabb babrálás a kockával, hogy segíthessen lelkén. Pont kapóra jön neki, hogy az egyik ápoló, aki amellett, hogy gyengéd érzelmeket is táplál hősnőnk iránt, szemtanúja lesz a doki és Julia üzelmeinek, és megszökteti Kirstyt a klinikáról, hogy segítsen neki megállítani a démoni tevékenységet. Azonban a srác a horrorfilmes mellékszereplők hagyománya szerint csúnyán megmurdál, Channard pedig egy Tiffany nevű sokkos állapotú, ám zseniális logikájú lány segítségével megnyitja a pokol kapuját. Pinhead és társai megjelennek, de amikor rájönnek, hogy nem Tiffany a bűnös, békén hagyják, illetve egy szerencsétlen találkozás után még Kirstynek is engedélyt adnak arra, hogy szabadon legyen, amíg meg nem találja a saját helyét a pokolban.
A Hellraiser első része nagyon jó film volt, ez a folytatás pedig meglepő módon kicsit sem adott alább a színvonalból. A pokol megvalósítása kellően egyedi, és a korhoz képest látványos lett, Pinheadék pedig a későbbi részekben rájuk erőltetett Apokalipszis előfutárai szerepkör helyett még mindig ugyanolyan jobbára semleges szemlélők és bírók szerepét töltik be, mint az előző részben. Channard és Julia elmebeteg párosa tízszeresen felülmúlja Franket, a doki cenobita alakja pedig valami eszméletlenül beteg lett. Mindemellett pedig (természetesen) még mindig belengi az egész filmet az a misztikus, sejtelmes hangulat a tökéletes zenei aláfestéssel, ami az eredeti Hellraiser esetében nálam plusz 1-2 ponttal megdobta a film értékelését. Nehezen tudom eldönteni, hogy Hellraiser 2 csak ugyanolyan jó-e, mint az első rész, vagy egyenesen azon kedvelt folytatások sorát gazdagítja-e, amelyek rendre felülmúlják elődjeiket. Majdnem olyan, mintha az első rész végén csak félbevágták volna a cselekményt, és röpke szünetet tartottak a két rész között, ami bőven elég volt arra, hogy még nagyobb és jobb filmet alkossanak az “előzményeknél”. Barker sok későbbi alkotásához hasonlóan a róla alkotott vélemény függ attól, hogy a néző mennyire bírja ezt a démonos alaptémát, de mivel én szeretem, és több tekintetben (hangulat, effektek…) jobban teljesít, mint az első, nyugodt szívvel megadom neki a maximális pontszámot. Örülnék, ha még ma is készülnének ilyen jó, lelkiismeretes horrorok.
értékelés: 10/10
Zoo_Lee
Amikor még nagyzenekarral vonultak stúdióba egy-egy filmzenéhez, sokkal hatásosabb és karakteresebb hangulatot teremtettek, amit nem felejtett el az ember, amint lement a főcím. Kár, hogy ennyire háttérbe szorították ezt a gyakorlatot. Nálam az első rész óriási kedvenc és etalon, nem mondanám ezt a folytatást jobbnak, de tény, hogy remekül kiegészíti. Nem egy izzadságszagú történet, a hangulata is rendben van, a Clive Barkerre jellemző stílus töményen belengi az egészet. Kicsit furcsa volt szerintem, hogy túl hamar meghalt Kirsty fiúja, kissé nagy áldozat a remélt erotikus honoráriumért. Julia pedig első színre lépésekor élettel telibb volt, mint Frank 3 hulla után. Az izmain jól szórakoztam egyébként, főleg a mellén, ahol olyan anatómiai részei voltak, amik nem is léteznek.:D Az első rész ismeretében az is rejtélyes, hogy hogyan kaphatta vissza a saját arcát, elvileg az utolsó áldozatra kellett volna hasonlítania. A karaktere mindenesetre nagyon jó irányba alakult. Egy 9,5-ös értékelést nálam is megkap. 🙂
Attól, hogy idehaza csak a egy könyv jelent meg, tudtommal többet is írt Barker.(Úgy értem Hellraiserből) Kár lett volna nem folytatni, megint más kérdés, milyen bárgyúak lettek a folytatások. Az 5. és 6. résszel behozott krimis íz még mentett a sorozaton. Bár ez csak az én véleményem.
Könyvet nem írt többet, de a 4. részig részt vett a film munkálataiban producerként.
Ok. Nyertél:D
ez a rész szerintem is teljesen korrekt
Nem akarom kihúzni a gyufát, de min múlik, hogy kiből lesz cenobita és kiből nem?
A dokiból igen, Frank-ből nem? MIért?
Szerencsétlen Kirsty már az első részben se tötöjködött Pinhead-ékkel, akkor meg minek akarják széttépni a lelkét….ha már annál tartunk, hogy nem is annyira gonoszok.
Szerintem a régi emlékek, élmények miatt hajlamosak vagyunk megszépíteni és túlértékelni bizonyos filmeket.
Arjuna utolsó vèlemènyèhez csak annyit fűznèk hozzà: a Hellraiser filmek a VHS koràban sem kàpràztattak el. Nem tudom megmondani pontosan mièrt,mert az alapötlet jò, kocka zseniàlis ,karakterek jòk,helyszínek jòk… Mostanàban újra megpròbàlkoztam velük,de nem jött be, legalàbbis annyira hogy kedvenccè vàljon.