Lichter Péter filmrendező és filmesztéta ­neve talán nem teljesen ismeretlen a horror műfaj iránt rajongóknak. A PTE BTK Filmtudományi Tanszékének adjunktusa, illetve a Prizma folyóirat szerkesztője legutóbb a hazai pályán játszódó Doktor Horror című krimis-thrilleres regénye kapcsán szerepelt oldalunkon, most pedig ismét egy filmművészettel kapcsolatos kötettel jelentkezett, melyben a found footage filmek és videóesszék formavilágát mutatja be. 

Lichter Péter (52 hátborzongató film) aktuális kiadványának allegorikus címe, Frankenstein eksztázisa kissé talán félrevezető: ugyanis nem a horrorfilmes értelemben vett, tehát a kétezres években csúcsra járatott found footage szubzsáner műfaji jellegzetességeit veszi górcső alá, hanem a found footage műfajt, mint filmesztétikai kategóriát járja körül különféle rendezőelvek szerint. Bár a nyersanyagok tekintetében rendre akadnak horrorfilmes újrahasznosítások – próbáltam ezek közül szemezgetni – , azonban kedvenc zsánerünk az összképet tekintve nem különösebben releváns. Tehát senki ne várja, hogy a rossz képminőséggel bíró, folyton csíkozó, kamerát rángató, a narratíva szempontjából felesleges részleteket is elénk táró modern horror-produkciók kerülnek majd terítékre.

Mi a found footage?

Minden filmalkotás, ami teljes egészében olyan mozgó- vagy állóképes nyersanyagokat használ, amik korábban, más célból, más kontextusban készültek, found footage filmnek tekinthető. Ezek az újrahasznosított nyersanyagok pedig gyakorlatilag bármik lehetnek: régi játékfilmek, egyetlen példányban létező családi videók ritka super 8-as dokumentumfelvételek vagy mindenki által ismert televíziós műsorok, YouTube-ra feltöltött anyagok… tényleg bárhonnan meríthetünk, és ez a szép benne, hogy nincs határa.

Lichter Péter könnyed és olvasmányos – mondhatni infotainment – stílusban vezet végig az avantgarde vonalon mozgó és/vagy leginkább a kísérleti filmekhez sorolható found footage fajtáin, de mint azt folyamatosan hangsúlyozza, éles határok nincsenek kijelölve, így ezek a szubzsánerek gyakorta összemosódnak. És az általa prezentált kategorizálási rendszer, illetve csoportosítás is merőben szubjektív jellegű.

A found footage fajtái

A found footage nulladik változataként a leginkább interneten elterjedt supercutot nevezi meg a szerző, amelynek lényege, hogy a műben egyetlen elemet ismételnek az eredeti forrásból, általában egy szót, kifejezést vagy klisét. Erre kiváló példa Chuck Jones Buffy című egyperces alkotása, amelyben az 1997-2003 között futó sorozatból kigyűjt minden olyan jelenetet, amikor valaki kiejti a főszereplő vámpírvadász hölgy nevét.

Johan Lurf ★ című projektjében kronológiailag összefűzte a világ összes olyan snittjét, amelyben éjszakai égboltot vagy csillagokat lehet látni. E különleges ámde frappáns koncepcióval bíró mű játékideje egyébként évről-évre nő, jelenleg 600 filmnél tart. Vagy ott van Martin Arnold különleges retusálásán alapuló Deanimated-je, melynek különlegessége, hogy 1941-es B-horror, az Invisible Ghost dialógusait nagyrészt kivágta, valamint egyes képkockáiról egyszerűen kitörölte a szereplőket, ezért aztán a végeredmény tényleg kísértetiesnek tűnik.

Egy másik fajtánál, a strukturalista found footage filmeknél egyfajta algoritmikus vágástechnika történik. Matt Bucy Of Oz the Wizard című munkájában például kigyűjtötte az 1939-es Óz, a csodák csodája musicalben elhangzó összes szót, és azokat ABC-sorrendbe téve újravágta a művet. Aztán akadnak egész filmen átívelő ún. narratív found footage alkotások, mint amilyen Pálfi György Final Cut: Hölgyeim és uraim című romantikus montázsalkotása, amelyben 450 többnyire ismert film 1400 snittjét újrahasznosítva mesél el egy történetet férfi és nő között.

Bill Morrison avantgarde filmművész Spark of Being-jében például Mary Shelley Frankenstein című örök klasszikusát dolgozza fel, azonban leginkább csak asszociációs formában. A félelemkeltés műfajánál maradva, Norbert Pfaffenbichler a legendás horrorszínész, Boris Karloff (1887-1969) alakításaiból szőtt egy önálló meta-narratívát (A Masque of Madness, 2013). A görög Aristotelis Maragkos pedig a kétórás Langolierek – Az idő fogáságában Stephen King televíziós adaptációt dolgozta fel csupán hatvanhárom percben, The Timekeepers of Eternity címmel. A filmkészítő itt sajátos módszerként az eredeti produkció képkockáit egyenként kinyomtatta, majd a papírlapokat újra animálta, de ennyi még nem volt elég. Kihasználva az új közeg sajátosságait, a papírképeket meggyűrte, elszakította, átdeformálta, ezáltal egy újfajta jelentésréteget adott hozzá.

Ahogy Lichter Péter megállapítja, a dadaizmus humora és a szürrealizmus játékossága is gyakran feltűnik az absztrakt found footage installációkban. Bryan Boyce munkájában (Walt Disney’s Taxi Driver, 2014) Scorsese kultfilmjét mixeli össze teljesen infantilis módon Walt Disney figuráival. Todd Graham Apocalypse Pooh videokollázsában pedig a Micimackó VHS-képét az Apokalipszis most című háborús mozi hangsávjával ragasztotta össze. A horvát Dalibor Baric szintén meglehetősen elvont kompozíciókra tett kísérletet, amikor a The Horror of Dracula című, Christopher Lee klasszikus mozi figuráit vágta ki a képekből, és helyettük képeslapokat és más grafikákat helyezett.

Tscherkassky Instruction for a Light and Sound Machie művében A Jó, a Rossz és a Csúf című örökzöld western formanyelvét gazdagítja azzal, hogy a filmben éppen lelőnek valakit, akkor maga a filmszalagon lévő képkockákon is sérülés keletkezik. Egy másik művében pedig Sidney J. Furie természetfeletti horrorjában (Lélekvesztő) magát a film anyagát tekinti a fenyegető közegnek. Fénnyel torzít egyes képeket, hogy növelje a feszültséget, majd a rettegés csúcspontján láthatóvá teszi a celluloidszalag apró perforációit is. A glitch-esztétika jegyében Guli Silberstein dolgozza át Romero Az élőhalottak éjszakája című kultikus moziját a The Devil Had Other Plansben úgy, hogy direkt pixelhibákat varázsolt rá, és digitális színezést ad neki.

A found footage világa

Említett példák mellett rengeteg érdekességet és információt tartalmazó Frankenstein eksztázisa szerencsére egyáltalán nem száraz. A szerző az általa jelentősnek tartott alkotásokon kívül többször is őszintén vall a saját kísérleti filmjeinek készítéséről, technikai metódusairól (Look Inside The Ghost Machine, Üres lovak, A horror filozófiája, Barokk Femina, A titokzatos stylesi eset), amely még közelebb hozza, még személyesebbé teszi a kísérleti filmek világát, a found footage közegét. A 16:9 Könyvműhely és a PRAE.HU közös kiadványát én elsősorban az avantgarde irányzat(ok) iránt érdeklődő közönségnek ajánlanám, de persze bárki tehet vele egy próbát, aki elég nyitott a kísérleti filmek nem éppen hagyományosnak mondható világára. 

A könyvért köszönet a Prae Kiadónak és a 16:9 Könyvműhelynek, akik közösen jelentették meg a kiadványt. Megrendelni ITT tudjátok a kötetet.

Értékelés: 9/10

eyescream