Hollywoodi sztárparádés szereposztással jelentkezett Tilman Singer német filmes, akinek első alkotása, a 2018-as Luz számos nemzetközi díjat és elismerést zsebelt be. Akinek ismerős e név és cím, sejtheti, hogy a Cuckoo-tól is egy nyomasztó történetet várhatunk, melynek a végén bizony számos kérdés marad majd bennünk megválaszolatlanul.

A történet középpontjában Gretchen (Hunter Schafer) áll, egy 17 éves amerikai lány, aki a közelmúltban elvesztette édesanyját, ezért apjához és annak új családjához kell költöznie, akik éppen a német Alpokban kezdenek új életet. Hét-nyolcéves kishúga, Alma némán született, és ő kerül Gretchen családja iránti ellenérzéseinek fókuszpontjába: a kislány idegesíti, és amikor csak alkalma nyílik rá, mindenkivel közli, hogy nem tartja a testvérének. Bár bánásmódja Almával egyértelműen igazságtalannak tűnik, némiképpen átérezhetjük az ő helyzetét is, amikor látjuk, apja mennyire elhanyagolja őt.

Luis (Marton Csókás) és új felesége, Beth (Jessica Henwick) annak idején nászútjukat töltötték abban a hotelben, ahová a film elején megérkeznek. Itt Herr König (Dan Stevens, Abigail), a komplexum tulajdonosa fogadja őket, aki Luis új főnöke lesz. Gretchennek recepciós állást ajánl, lelkére kötve, hogy éjszakára nem maradhat – de természetesen marad. A lány egyre furcsább, aggasztóbb és nehezen magyarázható jelenségeket tapasztal maga körül, majd Alma is rohamoktól kezd szenvedni.

Tilman Singer a The Hollywood Reporternek adott interjújában maga fogalmazott úgy, hogy nem akar igazán konkrét dolgokat megfogalmazni azt illetően, hogy miről is szól a film, mindenki értelmezze saját magát számára (azért említi a testvéri viszonyt, a családot, mint megjelenő fogalmakat).

A filmben Gretchen, a nagykorúság határán punkoskodó, lázadó tini karaktere számomra egészen azonosulható és üdítő volt, még ha nem is ismerünk meg belőle igazán sokat. Egy ponton elszökik a hotelből az egyik vendéggel, és ez az esemény nagyon kilóg a történet egészéből, gyakorlatilag semmi értelme nincs, mert utólag nem eredményez sem karakterfejlődést, de nem, hogy a többi szereplő, még maga Gretchen sem foglalkozik vele a továbbiakban. Ez csak egy példa a sok közül, mert számos olyan mozzanatot fedezhetünk fel a cselekmény során, amik kilógnak a film egyébként is zilált szövetéből.

Az a kevéske magyarázat, amit kapunk a miértekről, lehet jobb volna, ha nem lenne. Elviszi a filmet egy már-már science-fiction vonalra, és valami egészen bizarr társadalomkritikát próbál meg kerekíteni mindebből, de valahol valami nagyon elcsúszik útközben.

Hogy a film pozitívumait is kiemeljem, a képi világ egészen magával ragadó. Singer ragaszkodott hozzá, hogy a filmet 35mm-es analógra forgassák, és az operatőr minden megtett, hogy szakmailag kiemelkedő munkát nyújtson. Az, amit a Cuckoo-ban látunk filmes szempontból egyszerre izgalmas, némiképpen újító szándékú, és összességében olyan atmoszférát kölcsönöz a sehova sem vezető sztorinak, amivel gyakorlatilag ki is rántja azt a mélyvízből, és élvezhető filmet varázsol belőle. Mi több, erősíti a film horrorvonalát is, és egy-két egészen ijesztő jelenetet is láthatunk. A színészi munka mindezt csak megtámogatja: Hunter Schafer és Dan Stevens nem csupán a kötelezőt hozzák, hanem valóban hollywoodi teljesítményt nyújtanak a vásznon – kettejükre viszont számos mellékszereplő kiadós ripacskodása jut. Ennek elviselhetősége mondjuk ízlés dolga, számomra az atmoszféra megoldotta, hogy ezt is inkább afféle Twin Peaks-es „furcsálkodásnak” tudjam be, és nem zavart.

Kinek ajánljuk: Nehéz összességében értékelni ezt a filmet, ajánlani különösen. Aki élvezetet talál az „elvontabb”, kicsit gondolkodósabb darabokban, az tegyen vele egy próbát. Akinek fontos az atmoszférateremtés, szintén találhat benne élvezetet hozzám hasonlóan… de azért nekem a történet megfelelő kidolgozottsága itt rettentően hiányzott, így ez most csak:

Értékelés: 5/10

Blissenobiarella