Az idei év első három hónapja a megosztó filmeké: kezdve a M3GAN hatalmas nemzetközi sikerével – mely filmet mi még arra sem tartottunk méltónak, hogy bármelyikünk írjon róla -, az Infinity Pool okozta csalódáson, a szerényen teljesítő, de szerintünk figyelemre érdemes Shyamalan-filmen át egészen az egyes körökben közutálatnak örvendő, ám szerkesztőségünk véleménye szerint simán éves top 10-várományos Sikoly VI.-ig csupa olyan premierrel találjuk szembe magunkat, melyekkel kapcsolatban éles vélemények ütköznek a kritikákban. Nincs ez másként a 65 című film esetében sem.

A Hang nélkül íróinak legújabb munkájában, a 65-ben egy csillagközi űrpilótát követhetünk nyomon, ahogy el kell búcsúznia szeretett családjától, mert kétéves kiküldetésre indul. Megtudjuk azt is, hogy legnagyobb motivációja kislánya, aki valamilyen betegségben szenved, ezért nem szívesen marad távol tőlük ilyen hosszú időre, azonban lehetősége lesz megkeresni a szükséges pénzt a kezelésére. A cselekmény nem időzik sokat az előkészítéssel: az első tíz percben már útra is kel, és kifogástalan animáción nézhetjük végig, ahogyan az űrhajó balesetet szenved egy ismeretlen aszteroida-mezőben, és kényszerleszállást hajt végre. E ponton megtudjuk, hogy az ismeretlen planéta nem más, mint maga a Föld, vagyis a cselekmény a mi bolygónk távoli múltjában játszódik.

A kényszerleszállás következtében az űrhajó kettészakad, és kezdetben úgy tűnik, a pilótán kívül valamennyi krioálomban fekvő utas életét veszíti. Mills (Adam Driver) lassacskán felfedezi, hogy túlélési esélyei igen csekélyek, különösen, amikor a helyi fauna is megmutatja magát – dinoszauruszok képében. Kezdeti kétségbeesésén csak az változtat, hogy felfedez még egy túlélőt, egy Koa nevű kislányt, akiért rögtön felelősséget érez, és tudja, nem adhatja fel a menekülést. A film kettejük útját követi végig a mentőegységig, ami számos veszélyt rejt magában.

A 65 semmi több, mint egy elsősorban a vizuális effektekre építő popcorn-film. Aki beül rá a moziba, vélhetően látta a film plakátját, így tudja, hogy egy dinós filmet fog látni, és e téren is remekül teljesít: a megjelenő Velociraptorok, Pterodactylusok és Tyrannosaurusok remekül és meggyőzően néznek ki – szemlátomást vizuális megalkotóik figyelembe vették a frissebb kutatási eredményeket is (pl. hogy a velociraptorok a Jurassic Park-filmekben látottakhoz képest a valóságban sokkal kisebbek és tollasak voltak). Mills fegyverzete mindössze egy energiafegyverből áll, illetve néhány gránátból, de épp elegendőek ahhoz, hogy látványos akciójeleneket hozzanak össze.

Ami miatt sokan nem fogják szeretni, az az, hogy a 65-öt nehéz bekategorizálni egyetlen műfajba. A környezet alapvetően science-fictionné teszi, a filmben található számos jumpscare-ijesztgetés miatt ráfogható a horror, a történet pedig leginkább drámai. Ami a látványosságot illeti nehéz panasszal élni, hiszen minden, ami megjelenik jól néz ki, de mégsem tud olyan epikus jeleneket a magáénak, hogy e téren emlékezetessé tudjon válni. Dinoszauruszos film, mégis valahogy kevés benne a dinoszaurusz is. A film hangulata ingadozik a komoly és a komolytalan jelenetek között, ami szépen működhetne a naiv kislány, és a veterán pilóta különböző személyiségével párhuzamosítva, de ezt csak néha sikerült hatásosan érzékeltetniük. Egyszóval mindenből van egy kicsi, de valahogy semmiből sem elég.

Valójában Adam Driver színészi játéka, illetve a számára megírt szerep az, ami megmenti a 65-öt attól, hogy egy fokkal nehezebb legyen a megítélése, mint más elfuserált blockbustereknek. Driver a tőle megszokott magas színvonalon teljesít (az akciójelenetek pedig katonai múltjára való tekintettel vélhetően nem jelentettek extrém kihívást számára), karaktere pedig szívet melengető érzékenységgel lett megírva. Érdemes kiemelni Koa (Ariana Greenblatt) szerepét is, amelynek kulcsmomentuma, hogy nem beszél közös nyelvet Millsszel, mégis ezen alapvető színészi kellék nélkül is igen hatásos, és jól kiegészíti Drivert a vásznon.

Ha olyan elvárásokkal indulsz neki, hogy itt most a Star Wars és a Jurassic Park szerelemgyerekét fogod látni, mindenképp helyezd alacsonyabbra a lécet. Az űrből, és a dinókból is csak épp annyit tapasztalunk meg a film során, hogy meglepően rövid – mindössze másfél órás – játékideje végéig kitartson a figyelmünk, még ha lelkesedésünk közben el is párolog. A 65 alapkoncepciója annyira sokat rejthetett volna magában, hogyha kicsit kiszélesítik a történetet – például a kétéves expedíció céljával, részleteivel, vagy Koa háttérinformációival -, sokkal jobban szerettem volna.

Kinek ajánljuk: Egyszeri szórakozásra, akció sci-fi kedvelőknek kellemes popcorn-film.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella