A Times Square ma az egyik legnépszerűbb turista látványosság a Földön. E helyen minden megtalálható, amiért az emberek képesek órákon át repülőn ülni, csak hogy ott legyenek: mámorító mennyiségű fény és csillogás. New York az a város, amely soha nem alszik, a ‘záróra’ itt ismeretlen fogalom. Olyan ez a hely, akár egy önálló entitás: folyamatosan mozgásban van, minden sarka élénken vibrál. Ám ez a szemkápráztató ragyogás sötét, múltbéli titkokat rejt. Az 1970-es években Manhattan utcái a bűn mocsarában fuldokoltak. Az alábbiakban teszünk egy kis kirándulást ebben a fertőben.

A Times Square

Először is kezdjünk helymeghatározással. A Times Square New York város Manhattan nevű városrészében található, a Broadway és a 42. utca találkozásánál. Ez a fura, csokornyakkendő alakú tér színes óriásplakátjaival, éjjel-nappal nyitva tartó üzleteivel, szolgáltató- és szórakozóhelyeivel, színházaival, szállodáival jelentős kereskedelmi és turisztikai központ. Nevét onnan kapta, hogy egykor e helyen állt a The New York Times szerkesztőségének impozáns épülete. Évente nagyjából ötven millióan koptatják errefelé a járdát – helyiek és látogatók vegyesen, hatalmas szilveszteri bulikat szoktak rendezni, illetve élőben közvetítik a kivetítőkön a sporteseményeket és az elnökválasztást. Az idők során számos magasztos jelző ragadt a térre, mint például a ,,The Center of the Universe” (azaz “Az Univerzum központja”) vagy éppen a “The Heart of the World” (vagyis “A világ szíve”). New York bonyolult metróhálózatának szinte minden vonalán van egy ‘Times Square’ nevű megálló, és ha ez még nem volna elég, itt van a keleti vége a Lincoln Highway-nek is, az egész USA-t átszelő, több, mint ötezer kilométer hosszú országútjának (nyugati vége Kaliforniában található). A környék az 1990-es években óriási átalakuláson ment keresztül: épült-szépült, tisztult, megjelentek a térfigyelő kamerák az épületek falain, eltűntek a zűrös alakok, a bűnözési ráta lecsökkent.

 

“Azok a 70-es évek…”

Az 1970-es években Manhattan aranykorát élte, sajnos nem éppen a legjobb értelemben. A bűnelkövetési esetek száma az egekbe szökött, és ezek között meglehetősen sok gyilkosság is volt. A rendőrség állománya az akkori gazdasági megszorítások miatt nem rendelkezett elegendő munkaerővel, így a törvény őrei szinte sosem tudták utolérni magukat. A csapból is a szex folyt, a környék utcáin járva minden négyzetmétert beborítottak a meztelen testeket ábrázoló plakátok, amelyek pornómozikat- és színházakat, peep show-kat, swinger klubokat, kuplerájként üzemelő szállodákat, sötét hangulatú bárokat vagy szexkönyvesboltokat hirdettek. A prostituáltak kígyózó sorokban álldogáltak a közterületeken, hogy a kéjvadász kuncsaftok kedvükre válogathassanak, s amíg az üzlet zajlott, a stricik a háttérbe húzódva mulatták az időt. E díszes kompánia kiegészült még hamiskártyásokkal, tolvajokkal, drogkereskedőkkel, a gyeplőt pedig a hírhedt, new york-i olasz maffia tartotta a kezében – valóságos földi pokol elevenedett meg itt.

Sokak számára mégsem elrettentő volt e hely, hanem vonzó, lehetőségeket láttak benne. Olyan fiatalokra gondolok, akik például elszöktek otthonról, mert bárhol jobb volt nekik, mint ott, aztán persze voltak olyanok is, akik puszta kalandvágyból kötöttek ki a Times Square-en. Itt mindenki megtalálta a maga számítását. Kereslet és kínálat kéz a kézben jártak. A rendőrség akkoriban nem nagyon védelmezte azokat, akik bajba kerültek, kiváltképp nem a szexmunkásokat, hiszen az ő tevékenységük illegális volt. Ha valakit bántalmaztak, ügyét vagy megoldatlanul lezárták, vagy még az áldozatot dugták rács mögé. Aztán az évtized végén történt valami, amitől még a sokat látott, tapasztalt vén rókáknak is meghűlt az ereikben a vér!

 

A “Torzós Gyilkos”

1979 decemberében tűz ütött ki a Travel Inn nevű motelben, ami a 42. utcában állt. A kiérkező tűzoltók, nyomukban a rendőrökkel a füstöt követve gyorsan felsiettek a negyedik emeletre, ám ami a 417-es szobában várta őket, arra senki nem volt felkészülve. A szoba egy része kiégett és hamu borította, a szőnyegen pedig két test feküdt. Az egyik tűzoltó odarohant az egyikhez, s ahogy ilyenkor szokás, meg akarta kezdeni az újraélesztést, aztán ijedten hátra hőkölt: észrevette ugyanis, hogy az alaknak nincs feje. Egyik testnek sem volt meg a feje, és a kezeik is hiányoztak. Az eset a velejéig megrázta a környéket és a közvéleményt.

Az áldozatokat így képtelenség volt azonosítani. Nehezítő körülmény, hogy az elkövető, alaposan ügyelve a részletekre, feltakarított maga után, sehol nem maradt egy vérfolt vagy egyéb testnedvek foltjai, de még egy hajszálat sem sikerült találniuk a hatóságok embereinek. A hotelbe álnéven jelentkezett be, és ami még a szerencséje számlájára írható, hogy az egész épületben nem voltak biztonsági kamerák. A rend őrei tehát ezen az úton nem tudtak elindulni, hogy megoldják ezt a brutális ügyet, valami mást kellett kitalálni. A két halott nő ruhái a fürdőkádban voltak, pedánsan összehajtogatva. Ezeket ráadták egy-egy próbababára, majd az őket ábrázoló képeket közzétették a híradóban, az újságokban és kiragasztották őket az utcákon, minden jól látható helyen.

Nem telt el sok idő, megtörtént az áttörés: az egyik nőt sikerült azonosítani. Deedeh Goodarzinak hívták, iráni származású volt, kifejezetten szép és vonzó. Gyermekkorában költözött az USA-ba, szüleivel megromlott a kapcsolata, el-elszökdösött otthonról, amikor pedig már nagykorúvá vált, az éjszakai életben próbált pénzt keresni. A másik áldozat személyére egészen a mai napig nem derült fény… Mivel nem lehetett tudni, ki a gyilkos, az elkövetés módja alapján a szóbeszéd a “Torso Killer”, azaz a “Torzós Gyilkos” becenevet ragasztotta az illetőre, egyesek pedig nemes egyszerűséggel “Times Square Killer”-nek nevezte.

 

A tettes lebukik

Ahhoz, hogy kiderüljön, milyen ember volt képes elkövetni ezeket a szörnyűségeket, közel hat hónapot még várni kellett. 1980 május 22-én egy férfi felszedett a Times Square-en egy prostit – eddig nincs semmi különös a dologban, naponta ezerszer megtörténik. A lány akkor tizennyolc éves volt és Leslie Ann O’Dell-nek hívták. Rövid üzleti egyeztetés után a Hasbrouck Heights Quality Inn-ben kötöttek ki, ami nem a Nagy Almában van, hanem kicsit odébb, New Jersey-ben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy tizennyolc nappal korábban ugyanitt már történt egy gyilkosság, a tizenkilenc éves Valerie Ann Street-et gyilkolták meg. Erről, és még egy harmadik gyilkosságról fogok írni bővebben.

Az előzetes események tükrében a motel személyzete a kelleténél kicsit jobban hegyezte a fülét és szemét, és ugrott, bármi gyanús dolgot észlelt. A páros tehát bejelentkezett a recepción (természetesen ezúttal is álnéven), felmentek a szobájukba, magukra zárták az ajtót. És kezdetét vette az iszonyat! A tettes először megbilincselte Leslie Ann-t, aztán órákon át kínozta. Mivel a szája be volt kötözve, nem tudott teli torokból ordítani, de hangos nyögéseire mégis felfigyeltek az akkor éppen műszakban lévő dolgozók. Kihívták a rendőrséget, a kiérkező járőrök pedig betuszkolták a férfit egy rendőrautóba és az őrsig meg sem álltak vele. Holmiját lefoglalták, egy egész bőröndnyi kínzó szerszámot találtak nála: bilincset, szúró-vágó eszközöket, valamint ipari mennyiségű nyugtató tablettát. Kihallgatáskor kiderült, hogy a pasas valódi neve Richard Cottingham.

Richard Francis Cottingham 1946 november 25-én született Bronx-ban, New York nem éppen rózsás kerületében. Három húga van. Nem sokkal születése után családjával a nyugodtabb, kertvárosiasabb New Jersey-be költöztek, ahol átlagos, középosztálybeli, amerikai életet éltek. Nem tudni róla, hogy annak idején bántalmazták-e vagy érte-e valami trauma, feltételezések szerint nem, így nem igazán érthető, minek a hatására válhatott azzá a szörnyeteggé, aki nagyüzemben gyilkolta maga körül a nőket. Felmenőivel jó viszonyt ápolt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a középiskola elvégzése után a new york-i Metropolitan Life biztosítótársaságnál helyezkedett el, amelynek apja volt az alelnöke, és fokozatosan lépkedett fel a ranglétrán. Életében egyetlen egyszer váltott munkahelyet, 1966-tól a szintén new york-i Blue Cross Shield Association-höz került, mint számítógép-kezelő, egészen letartóztatásáig itt kereste kenyerét. 1970-ben megnősült és három gyermeke is született. Egyetlen árulkodó jel volt arra nézve, hogy a tökéletes amerikai család nem is annyira tökéletes, mégpedig az, hogy Cottingham felesége 1978-ban válókeresetet nyújtott be ellene, arra hivatkozva, hogy a férfi elhanyagolja őt, nem ad haza elegendő kosztpénzt, az ágyban sem teljesít, sőt mi több, érzelmileg ridegen bánik az asszonnyal. (Bár a válási procedúra több ideig szokott tartani, Cottingham 1980-as letartóztatása felgyorsította az eseményeket.)

 

További kegyetlen gyilkosságok

A vizsgálat során először öt gyilkosságot ismert be, ez természetesen elegendő volt ahhoz, hogy életfogytiglani börtönbüntetést kapjon. Később ez a szám nyolcra emelkedett, majd amikor a 2000-es évek elején alkalmazni kezdték az DNS-vizsgálatot, újra nyitották Cottingham aktáit és az áldozatok száma tizenkettő lett. A férfi ugyanakkor azzal szeret dicsekedni az újságíróknak, hogy nagyjából nyolcvan és száz közötti “tökéletes gyilkosságot” sikerült végrehajtania ténykedése során. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatom be az áldozatokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben a sorrendben is derültek ki. Deedeh Goodarziról és a másik, ismeretlen nőről, illetve Leslie Ann O’Dell-ről már írtam, őket nem veszem lajstromba most.

 

Cottingham legelső gyilkosságát 1967-ben követte el. Ebből is látszik, hogy mennyire sokáig megúszta, nem kapták el. Első áldozatát Nancy Schiava Vogel-nek hívták, egyszerű, kétgyermekes, kertvárosi nő volt, aki egy este éppen bingózni indult a barátaival a helyi templomba. Tehát semmiképpen sem lehet rásütni, hogy feslett erkölcsű nőszemély lett volna, mint azok, akik a Times Square-en keveredtek Cottingham hálójába. Persze eleinte nem prostituáltakat gyilkolt, később “váltott profilt”. Nancy testére a Ridgefield Parkban álló autójában leltek rá, a hátsó ülésen, letakarva, de meztelenül, három nappal azután, hogy elment otthonról.

Néhány hónappal később Richard Cottingham újra lecsapott. 1968 februárját írtuk ekkor, ezúttal a huszonhárom esztendős Diane Cusicket küldte a másvilágra. A nőt megerőszakolta, brutálisan megverte, és végül megfojtotta, ugyancsak az autója hátsó ülésén, amely a New York állambeli Valley Streamben, a Green Acres bevásárlóközpont közelében parkolt.

2014-ben Cottingham bizalmasan elismerte Robert Anzilotti nyomozónak, a New Jersey állambeli Bergen Megyei Ügyészség munkatársának, hogy 1968 és 1969 között még három, tizenéves lányt ölt meg: a tizenhét éves Jacalyn (Jackie) Harpot, a tizennyolc éves Irene Blase-t és a tizenöt éves Denise Falascát. Mindhárommal brutális kegyetlenséggel végzett: megfojtotta őket, előtte erőszakot tett rajtuk. Anzilotti tizenöt esztendőn át faggatta Cottinghamet, szóval ha valaki, ő igen alaposan vizsgálta a Times Square-i gyilkos ügyét. 2021-ben hozzácsapott még két nevet a listához, Lorraine Marie Kelly-t és Mary Ann Pryor-t, ők is tizenévesek voltak és 1974 nyarán tűntek el. Cottingham megerőszakolta és megfojtotta őket, az ő ügyük évtizedeken át megoldatlan volt.

1977. december 15-én, azaz majdnem napra pontosan két évvel a Travel Inn-ben történt borzalmak előtt, egy megfojtott nőt találtak a Hasbrouck Heights-i Quality Inn motel parkolójában, brutális bántalmazás nyomait viselve a testén. Ahogy már fentebb is írtam, ő egy volt a három nő közül, akik eme elátkozott szállóban lelték halálukat. Maryann Carr-nak hívták, huszonhat éves volt és röntgenasszisztensként dolgozott. Carr csuklója és bokája körül bilincsre utaló nyomok voltak, a szája körül pedig ragasztószalag nyomai. A testén is számos apró vágás és harapásnyom volt. A rendőrség csak letartóztatása után hozta összefüggésbe a gyilkosságot Cottinghammel. Minden bizonnyal ugyanabból a lakóparkból rabolták el, ahol Cottingham korábban a feleségével élt, innen az ismeretség. Érdekesség, hogy később, ugyanitt egy másik nőt is megvert és megkínzott, ő azonban nem halt meg, csupán eszméletét vesztette, s később képes volt tanúskodni.

Valerie Ann Street, mint már fentebb utaltam rá, ugyancsak a Hasbrouck Heights-i Quality Innben vesztette életét. Őt 1980. május 5-én találta meg a motel egyik szobalánya, méghozzá az ágy alatt. Kezeit szorosan hátrakötötték, feje szét volt verve, száját leragasztották. A hatóság embereinek lehetősége volt az ügy során először és utoljára ujjlenyomatot venni, ami azt igazolta, hogy Richard Cottingham volt az elkövető. Mire meglett az eredmény, addigra a férfi már előzetesben volt és bekerült a bűnügyi nyilvántartásba. Tíz nappal később, azaz május 15-én megfojtottak egy Jean Reyner nevű nőt is. A holttestre a Sevilla Hotelben akadtak rá. Cottingham levágta az áldozat melleit, és az ágy fejtámlájára helyezte őket, majd menekülés előtt felgyújtotta a teste alatti matracot, hasonlóan a Travel Inn-béli gyilkosságokhoz.

Már szinte eltörpül – de azért írok róluk -, hogy korábbi kisebb kihágások miatt is meggyűlt a baja a rendőrségnek Cottinghammel. A hatvanas évek végén vádat emeltek ellene ittas vezetésért és bolti lopásért, valamint 1973-ban és 1974-ben pedig egy-egy szexmunkással voltak problémás ügyei, de akkor még ezeket megúszta egy-egy “ejnye-bejnyével” és néhány dolláros pénzbírsággal.

A new jersey-i ügyészség által felsorolt vádak a következők voltak: emberrablás, gyilkossági kísérlet, súlyos testi sértés, halálos fegyverrel elkövetett testi sértés, fegyveresen elkövetett szexuális zaklatás, fegyveres kényszerítés, súlyos szexuális erőszak, veszélyes anyagok birtoklása. A házkutatás során a Cottingham család házának pincéjében ráakadtak egy berendezett és jól zárható, hangszigetelt szobára. Ez a helyiség hasonlatos lehetett a Kékszakállú herceg titkos szobájára, csak épp holttestek nem voltak benne. Az áldozatoktól származó személyes tárgyak viszont igen: ékszerek, ruhadarabok, táskák, hajtincsek. És persze fotók.

Richard Cottingham gyilkolási módszerei azonos sémákat mutatnak: általában megfojtotta áldozatait, előtte kínozta őket és szeretett harapni. Az összefüggésekre már azért egy valamire való bűnügyi profilozó felfigyelt volna. Sajnos, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy szégyen, de az 1970-es és 80-as években még egyáltalán nem volt összeköttetés a new york-i és a new jersey-i hatóságok között, nemes egyszerűséggel nem kommunikáltak egymással. Ennek égbekiáltó hiánya okozta, hogy a tettes annyi éven át szabadon garázdálkodhatott, pedig ha időben cselekednek, ártatlan életek menekültek volna meg.

A férfi jelenleg él és virul a rácsok mögött. Állandó látogatói az újságírók, bűnügyi írók, szerzők, de néha még az áldozatok hozzátartozói is bemerészkednek hozzá. Azóta egy kedves, Mikulás bácsira hasonlító öreggé változott, de ez a jámbor külső ne hagyjon senkit megtéveszteni: a múltat nem lehet eltörölni!

 

 

Crime Scene: The Times Square Killer (2021) (Tetthely: A Times Square-i gyilkos)

2021 decemberében jelent meg a Netflix saját gyártású sorozata, a Crime Scene: The Times Square Killer. Ez a Crime Scene antológia második évadja, az elsőt Crime Scene: The Vanishing At The Cecil Hotel névre keresztelték. A Times Square-i gyilkosságról szóló, háromrészes dokumentumfilm-sorozatot Joe Berlinger rendezte. A fókuszban Richard Cottingham áll és a leghíresebb, “torzós gyilkossága”. Ezen az eseten keresztül megemlékeznek a többi gyilkosságról is. Bemutatásra kerül a szexmunkások élete, a bűnözés, a 1970-es és 1980-as évek alvilági milliője. A filmben megszólalnak az egykori szexmunkások, köztük olyan nők is, akik valamilyen csoda folytán túlélték a Cottinghammel való találkozást, az áldozatok rokonai, például egy Jennifer Weiss nevű nő, akinek Deedeh Goodarzi volt a biológiai anyja, a pornóbizniszben dolgozók, az ügyön akkoriban dolgozó nyomozók, újságírók, sőt, még Cottingham volt kollégája is. Egyes kritikusok szerint kissé hatásvadász módon – szerintem nagyon is élvezhető volt, nem éreztem rajta erőltetettséget vagy bármi hasonlót.

 

 

 

 

Ajánlás: A kriminológia iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlom, valamint az olyan hobbi-történészeknek, mint jómagam, akik majd’ meghalnak az 1970-es, 80-as évekért.

 

Értékelés: 7/10

 

Norka