Akik rendszeresen követik partnerünk, a TBA Könyvek limitált kiadványait, azok tudhatják, milyen látványos fejlődésen esett át az undergroundból indult hazai weird fiction kiadás az utóbbi évek során, legyen szó akár az egyre terjedelmesebb és változatosabb novellákat publikáló Azilum vonalról, akár a tehetséges hazai szerzők munkáit reflektorfénybe állító Black Aether kiadványokról. Ez a tendencia azonban jelenleg egy újabb, kifejezetten izgalmas mérföldkőhöz ért, heteken belül megjelenik ugyanis Jon Padgett: A hasbeszélés titka című kötete, mely az első kiadvány lesz, amely teljes egészében egy kortárs szerző külföldön már elérhető könyve alapján jelenik majd meg.
(Nyilatkozat: jelen sorok szerzője rendszeres fordító az Azilum kiadványokban és résztvevő a TBA által készített Aether podcastben. Az alábbi cikk nem ajánló vagy kötetbemutató, hanem részrehajlástól mentes, objektivitásra törekvő recenzió a tárgyalt kötetről)
Padgett neve nagy valószínűséggel ismeretlenül csenghet a hazai közönség számára, ugyanis egy civilben hivatásos hasbeszélőként tevékenykedő, viszonylag fiatal szerzőről van szó, akinek munkássága a The Secret of Ventriloquism című saját novellagyűjteményen kívül kis túlzással kimerül antológiákban és magazinokban publikált írásokban, novellákban, valamint a Grimscribe Press főszerkesztőjeként a Vastarien című, Thomas Ligotti munkásságának kritikai vizsgálatával foglalkozó folyóirat publikálásában. Épp emiatt döbbenetes az a hirtelen siker, amit első saját kötetével robbantott: sokan Ligotti legméltóbb tanítványának, a kortárs weird egyik legzseniálisabb művelőjének tartják, a szóban forgó kötetet pedig a Rue Morgue 2017 legjobb fikciós könyvének választotta.
Ennek nagyon is nyomós okai vannak. A kötetben összegyűjtött novellákkal Padgett lényegében egy saját weird mitológiát épített, mely jelentős mértékben merít szimbolizmusában és elemeiben a hasbeszélés művészetéből, atmoszférájában mind Lovecrafttől, mind Ligottitól, történetek tekintetében pedig hatások és inspirációk egész seregét vonultatja fel. Míg számos népszerű szerző első novellagyűjteményével szemben gyakori kritika, hogy nagyon hasonló, akár más szerzők stílusát mímelő anyagokat fog össze, Padgett nem csak a saját hangjára talált rá, de az egymást követő művek, bár azonos tematika, helyszínek körül forognak, és számos szereplő, szimbólum (kaszáspók, báb, repülőgép) visszatér bennük, olyan szinten ütnek el egymástól, mintha különböző szerzőktől, vagy legalábbis egy szerző lényegesen különböző korszakaiból származnának.
Padgett ráadásul egy váratlan meglepetéssel is megajándékozta a magyar közönséget: a fordításra és kiadásra adott kötet ugyanis az angolul 2017 óta elérhető könyv kibővített, átdolgozott kiadása, mely több novellában is tartalmaz apró javításokat, átírásokat, és két új történettel is bővíti a már eredeti formájában is impozáns gyűjteményt.
Ligotti és Matt Cardin előszava után a sort a “Jelentudatosság a borzalom gyakorlásában” nyitja, mely a különböző, tudatos jelenlétre fókuszáló belső meditációk torz tükörképeként vezeti végig az olvasót a puszta létezés horrorisztikus elemein, miközben már megalapoz olyan gondolatoknak a tudattalansággal, kiüresedéssel kapcsolatban, amelyek a kötet legdominánsabb motívumai. Az “Egy előre ismert hang suttogása” még szintén csak egyfajta bemelegítés, ujjgyakorlat, a testvéri bántalmazás és a bosszú, az ennek hatására bekövetkező mentális torzulás, szörnyeteggé válás témáira. A “Beltéri mocsár” lényegében az utolsó ebben a bevezető hármasfogatban, mely egy szokatlan, a későbbi művekben említés szintjén felbukkanó, kísértetvasúthoz hasonló látványosságot mutat be, egyúttal a kötet egyik legkönnyedebb és szórakoztatóbb novellája, mely erősen emlékeztetett a Welcome to Night Vale podcast Twin Peaks-et túllicitáló kisvárosi szürrealizmusára (megjegyzés: ha ez esetleg eddig kimaradt volna, minél hamarabb pótoljátok és készüljetek a jövőben egy méretesebb elemezésre is a Night Vale franchise-ról).
Az ezt követő “Origamiálmok” a kötet első terjedelmesebb novellája, mely egyrészt az álom és valóság felcserélődésével, az identitás eltűnésével vagy megváltozásával kezdi el kibontani és felépíteni a novellacsokor központi mitológiáját Dunnstown nyomasztó, hátborzongató titkokat rejtő kisvárosával és különös lakóival, megfoghatatlan hangulattal, melyben pont az átalakulás természetesnek érződő folyamata a legnyomasztóbb. A hétköznapi, átlag-amerikai világ átfordulása egy horrormitológia kis-túlzással ideális helyszínévé, az érzés, hogy mintha olvasói szemmel a dolgok a történet során helyreállnának, miközben a szereplők realitása fokozatosan sérül és megsemmisül, bravúrós szerzői húzás.
“A 389-es járat” az első, a korábbi angol kiadásban nem szereplő novella, mely egy, az abban már-már üvöltő hiányosságnak számító Dunnstown-i borzalmas esemény, egy repülőgépkatasztrófa pontos történéseit részletezi egy utas szemszögéből, egyes eszközöket átemelve a “Jelenlét…”-ben is használt meditációs módszerekből. A történethez tartozó irónia, hogy bár olvasása során garantáltan még abban is felébreszt valamennyi félelmet a repülés iránt, aki már többször is élt légi közlekedéssel, Padgett bevallottan kedveli a repülést. A novellát történetesen egy NecronomiCon-ra történő utazás során kezdte el írni, melynek során amolyan játékból végigvette, milyen katasztrofális dolgok következhetnek be pontosan a repülőút különböző fázisai során.
A “Hasbeszélés 20 egyszerű lépésben” a kötet felénél gyakorlatilag az egész ciklus magja: ez foglalja össze egy gyakorló kultista (jelen esetben hasbeszélő) szemszögéből Padgett kisvárosi kozmikus rettenetének lényegét, egyszerre kifejtve, sejtetve, majd helyenként még tovább homályosítva bizonyos szimbólumokat és eseményeket. Mindezt egy mezei hasbeszélési útmutató formájában, melynek megírásához Padgett gyakorlatilag felhasználta saját hasbeszélő művészetét, első kilenc lépése pedig túlzások nélkül gyakorlatban is használható. Személy szerint nagyon kedvelem a szokatlan formátumokkal kísérletező horrornovellákat (utóbbi évekből nagy kedvenceim ilyen téren Jack Lothian-tól a They Are Us (1964), Kurt Fawer-től az Introduction to the Horror Story, Day 1 és Adam-Troy Castro-tól a Rotten Little Town: An Oral History), a Nagyobb Hasbeszélők és Végső Hasbeszélők körül forgó kozmikus rémálomba forduló, könnyeden-szárazan induló kis útmutató pedig példaértékű ilyen szempontból.
Az “Ázalag” a gyűjtemény leghosszabb novellája, mely még önálló kiadásban is napvilágot látott. A Dunnstown-i rejtélyes gyilkosságsorozat után nyomozó rendőrnő története lényegében összefoglalja és egy közös, koherens, klasszikus horrornarratívába gyúrja a fő ciklushoz, a kozmikus iszonyattal keveredő hasbeszéléshez kötődő novellákat. Rengeteg hatás vagy ismerős motívum érhető tetten a Twin Peaks szürrealizmusától videojátékosok számára a Silent Hill-féle ködbe borított, kifacsart rémségekig. Talán egyetlen hátránya, hogy ez a szintű koherens narratíva a kötet későbbi történeteiben már nincs ilyen szinten jelen, így maga a cselekmény befejezetlennek érződik. A “Szervi űr” színtiszta, gyomorforgató body horror, mely ismét segítségül hívja a “Jelenlét…” és a “389-es járat” metodikus, meditatív eszközeit, azonban váratlanabb, nyomasztóbb és szó szerint felkavaróbb elemekkel, melyben a szöveg természetességével és nyugalmával a konkrét események és történések szöges ellentétben állnak.
“A hasbeszélés titka” újabb műfaji kísérletezés, mely a “Hasbeszélés 20 egyszerű lépésben” útmutató fiktív szerzője, Joseph R. Snavely történetét, a fenti mű születését és gyakorlatilag Dunnstown tragédiáját, a kozmikus iszonyat érkezését mutatja be – egy modern színdarab formájában, melynek főhőse fokozatosan veszíti el a valósághoz fűződő kapcsolatát, épelméjét. Ezt követi egyfajta epilógusként két tisztelgés. A kötetben szintén újonc “A szenny kicsiny háromszöge” Conrad Aiken-nek lett címezve, főhőse szintén elvágyódik a mindennapok (és Dunnstown) nyomasztó világából, azonban Aiken ikonikus “Silent Snow, Secret Snow” című történetének narrátorával szemben számára a megváltást, a békét és az álomvilágot a szabad szem elől rejtett mocsok és szenny nyújtja. A “Menekülés a Sovány-hegyre” pedig lényegében továbbköltése Thomas Ligotti “Ten Steps to Thin Mountain” című rövid írásának, témája pedig a menekülés a fojtogató mindennapos lét borzalma elől valami megfoghatatlan, mesés és csodálatos felé, ám kiegészülve ennek a menekülésnek a lehetetlenségével és borzalmával.
A novellacsokor zsenialitása mellett természetesen ki kell térnünk a fordítás minőségére is. Padgett történeteinek egyik kritikus része, hogy a szövegek kohéziója, stílusa és ritmusa rengetegett adott azok tartalmához, hangulatához, így ha a fordítás során ebből bármi elveszett, az nagyjából azzal ér fel, mintha a könyv oldalait vastag kijelölőfilccel firkálták volna össze. Szerencsére Molnár András, akinek fordításai és munkássága az Azilumból, a Delta Vision weird kiadványaiból, illetve a Zothique Blog-ról is ismerős lehet, sikeresen megbirkózott a feladattal, és kis túlzásokkal hiánytalanul ültette át magyarra a novellákat. A teljesítménye különösen a “Hasbeszélés 20 egyszerű lépésben” során bámulatos, ahol a szakzsargon mellett a Padgett által összeírt szabályokat hiánytalanul kellett átültetnie a magyar nyelvre és ABC-re.
Padgett kötete így eredeti kiadásához hasonlóan ajánlott a weird és a horror irodalom minden rajongójának, a magyar kiadás pedig kihagyhatatlan a hazai olvasóknak, illetve íróknak. (A mitológiaépítése, illetve a novellaciklus szervezése ugyanis úgy vélem, elég inspirálóan hathat alkotói folyamatokra.) Remélhetőleg nem egyszeri fecske lesz, és a TBA gondozásában más, hasonlóan színvonalas kortárs szerzőket felvonultató könyveket is láthatunk majd, a legnagyobb negatívum ugyanis, amit olvasóként fel tudok hozni a könyvvel szemben, hogy túl gyorsan (4-5 óra) lehet elérni a végére és egyelőre nincs több.
Értékelés: 9/10
Szabó Zoltán “Zoo_Lee”
Be the first to comment on "Jon Padgett: A hasbeszélés titka (2022)"