Serial Chillers rovatunkban gyakran látogatunk a ’80-as évekbe, mert bár a gyilkosság mint olyan, kortalan jelenség, mégis ehhez az évtizedhez fűződnek a ma leginkább „klasszikusnak” tekinthető esetek – amellett, hogy ezek és elemzésében is ekkor lépett a legnagyobbat előre a kriminalisztika. Gary Heidnik bűneit egy nála jóval nagyobb hírverést nyert sorozatgyilkoshoz hasonlították már a maga korában is: ahogyan Jeffrey Dahmer, ő is „a társaságért ölt”. Dahmerrel ellentétben azonban ő nem volt sem jámbor, sem magányos: az önjelölt egyházalapító mérhetetlen kegyetlenségét csupán saját őrülete táplálta.

Gyermekkora

Gary Michael Heidnik 1943. november 22.-én született az ohiói Clevelandben, zsidó származású szülők, Michael és Ellen Heidnik elsőszülött fiaként. Édesanyja kreol felmenőinek köszönhetően egzotikus szépség, vonzó külsejű nő volt és kozmetikusként dolgozott, édesapja pedig szerszámkészítőként. Egy átlagos, középosztálybeli környéken laktak, egy átlagos házban, de sosem voltak igazán boldogok, különösen együtt nem. Gary érkezését követően alig másfél évvel megszületett második fiuk is, Terry – a szülők pedig hamarosan különváltak.

A fiúk kezdetben anyjuknál maradtak, aki rövid időn belül újraházasodott, amit később még két további házasság követett – és mert a jövőben ennek szerepe lesz, megemlítjük – fekete férfiakkal. Amikor Gary iskoláskorú lett, az apjukhoz kerültek a testvérek anyjuk alkoholizmusa miatt. Az apánal ekkorra szintén lett egy új felesége. A fiúk nem jöttek ki jól mostohaanyjukkal, apjukhoz fűződő viszonyuk pedig még viharosabb volt. Michael Heidnik nagyon szigorú férfi volt, és ádáz módon fegyelmezte gyermekeit, bántalmazva és megalázva őket. Gary rendszeres ágybavizelését például azzal büntette, hogy közszemlére tette a foltos lepedőket, hogy mindenki láthassa. Gary azt állította, ha apja szerint nagyon rosszul viselkedett, olykor őt is kilógatta az ablakon bokájánál fogva.

Az apa a későbbiekben természetesen tagadta, hogy valaha is bántotta volna a fiait, és családi életüket átlagosnak nevezte. De mennyire lehet átlagos egy olyan család, ahol az apa később több, mint 25 éven át nem beszél a gyerekeivel?

Gary-nek nem csak otthon voltak problémái. Terry elmondása szerint iskolatársai is folyton csúfolták, és egy gyerekkori baleset miatt deformálódott koponyája miatt „focilabda fejnek” hívták. Terry szerint akkor változott meg Gery viselkedése, amikor a fáról leesett, és ezzel magyarázta bátyja későbbi mentális problémáit. Bár ahogyan azt Alekszandr Picsuskinról szóló írásunkban is kifejtettük, a homloklebeny sérülésének lehetnek ilyen maradandó hatásai, ellentmond ennek a következtetésnek az, hogy felnőttként Terry maga is ki-be járt a különböző pszichiátriai intézetekből, és többször kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni.
Gary népszerűtlenségéért ő maga is jócskán tett: lenézően kezelte kortársait, és egyértelműen kimutatta, hogy többnek tartja magát náluk. Ebben csak megerősítette, hogy egy intelligenciateszt alkalmával 148-as IQ-t mértek nála, ami kimagasló eredmény.

Mindenezektől eltekintve a két fiú kamaszkora nélkülözi az említésre méltó eseményeket, úgy éltek, ahogyan a legtöbb amerikai fiú az ’50-es években: cserkészkedtek, nyári munkákat vállaltak, néha egy-egy randevú is összejött.

A seregben

Gary-t azonban csak két dolog érdekelte igazán: a hadsereg és az üzleti élet. Az újságok üzleti rovatát úgy tépte ki, mint más kisfiúk a képregényt szokták, és gyakran mondogatta, hogy ha felnő, milliomos lesz belőle. Emellett katonai ruházatban járt, és gyűjtötte a pénzt, hogy katonai iskolába mehessen továbbtanulni. Választása egy jó nevű intézményre esett, a virginiai Staunton Katonai Akadémiára, ahol kezdetben kitűnő eredményeket ért el. Sosem derült ki, hogy pontosan miért, de ekkor járt életében először pszichológusnál. Azt sem tudjuk, mennyi ideig tartott és pontosan miben állt a terápia, de egyet Heidnik biztosan állított: nem írtak fel neki gyógyszereket.

Talán csak a nyomás volt túl nagy a számára az iskolában, talán valami komolyabb állt a háttérben, mindenesetre az első év végén kibukott az iskolából. Vissza kellett költöznie Clevelandbe az apjához, de nem bírta mellette sokáig: fél év múlva, 17 évesen bevonult a seregbe.

Gary Heidnik jó katonának bizonyult, előmenetelében nem volt hiba, azonban egyetlen barátot sem tudott szerezni társai között. Az alapkiképzést követően maradni akart, ám fiatal kora miatt – alig töltötte be a 18-at – csak szanitécnek tanulhatott. Gary-nek ez az opció is megfelelt, és texasi kiképzését kiváló minősítéssel végezte el. Mindemellett végre pénzt is keresett. Juttatásait és fizetését összespórolta, majd elkezdte uzsorakamatra kölcsönadni megszorult társainak, amivel jelentősnek mondható vagyonra tett szert. 1962. májusában Nyugat-Németországba vezényelték, és a hír olyan hirtelen jött, hogy kölcsönre kiadott mintegy 5000 $-ját nem volt ideje begyűjteni, csak integethetett a pénznek.

Németország fordulópont volt Heidnik életében. Jeles eredménnyel leérettségizett, majd hirtelen beteget jelentett. Szédülésre, fejfájásra, homályos látásra panaszkodott, melyek annyira erősek voltak, hogy hányt is. Az orvos egy feltűnő tic-re is figyelmes lett, Heidnik rendszertelen időközönként oldalra rántotta a fejét, és ez a tünet felnőttkorát is végigkísérte.

A vizsgálatok során gyomor-bél hurutot állapítottak meg, és az orvos feljegyezte, hogy skizoid vagy skizofréniás tüneteket mutat. Többségében azonban e betegségek általános ismérvei nem voltak jellemzőek rá, sokkal inkább hallucinációk utóhatásaiként jelentkezhettek panaszai. Stelazine-t írtak fel neki, ami egy nagyon erős nyugtató, és hallucinációktól szenvedő, súlyos pszichózisban lévő betegeknek szokás adni.

Két hónappal később, 1962 októberében hazaszállították az Egyesült Államokba – itt az újabb orvosi kartonján már a hallucinációk is szerepeltek. Három hónappal később megszületett a diagnózis, Heidniket hivatalosan is pszichiátriai betegnek nyilvánították, és becsülettel leszerelték a seregtől. Harminchat hónapos szerződéséből csupán tizennégyet töltött ki, mégis jogosult lett járadékra (mert katonai szolgálatával összefüggésben diagnosztizálták mentális betegként), és leszázalékolása okán rokkantnyugdíjat is kapott.

Pszichiátria, Philadelphia, pszichiátria…

Leszerelését követően Philadelphiában telepedett le. Gyakorló ápolói képesítést szerzett, és egy rövid időre beiratkozott a Pennsylvaniai Egyetemre is, ahol mindenféle, érdeklődésének megfelelő kurzuson vett részt a kémiától a jogon át az antropológiáig.

Ápolóként szerzett munkát először az egyetemi kórházban, majd a coatesville-i veteránkórházban tanult tovább pszichiátriai ápolónak. Utóbbi képesítést nem szerezte meg, négy hónap után kirúgták, mert annyira hanyagul végezte a dolgát. Ugyanebben az időben megpróbálta feleleveníteni kapcsolatát a szüleivel, de nem sok köszönet volt benne.

1962-t írtunk. Heidnik 25 évvel később történt letartóztatásáig mindvégig ki-be járt a különböző pszichiátriai intézetekbe, összesen 21 beutalása van dokumentálva. Egyértelmű diagnózis sosem született, de a skizoid személyiségzavar és a skizofrénia gyakran szerepelt a kórlapján. Ez idő alatt 13 alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot. Későbbi tárgyalásán az ügyész azt állította, ezek nem voltak komoly próbálkozások, pedig azt meg kell hagyni, hogy annak tűnnek. Egy alkalommal motorral belehajtott egy teherautóba, másszor felakasztotta magát, vagy éppen egy összetört villanykörte darabjait nyelte le, a számára felírt Stelazine-t vagy Thorazine-t adagolta túl. Céltudatosságát mutatja az is, hogy nagylábujján egy szorosan feltekert madzagot hordott: azt akarta elérni, hogy lába üszkösödni kezdjen, és ez vigye a halálba. Mindannyiszor sikertelen volt, és kórházban kötött ki, leggyakrabban Terry jóvoltából.

A pszichiáterek újfent skizofréniával diagnosztizálták, de Heidnik egy pillanatig sem igyekezett segíteni nekik. Új szokásává vált, hogy szó szerint teljes hallgatásba burkolózott, maximum írásban volt hajlandó kommunikálni, de azt sem mindig. Más, furcsa szokásokat is felvett: a személyes higiéniáját teljesen elhanyagolta, emellett mindenkinek katonásan szalutált. Számtalan vizsgálaton esett át, többek között újra megmérték intelligenciahányadosát is, ami felnőttként is átlagon felüli maradt.

1970-ben Heidnik édesanyja öngyilkos lett. Higany-kloridot, egy akkoriban a szépségszalonokban még megtalálható fertőtlenítőszert ivott. Amellett, hogy csontrákot állapítottak meg nála, a nő hosszú évek óta súlyos alkoholista volt, és bár nem álltak szoros kapcsolatban, halála megrendítette fiait. Gary egyre súlyosabb jeleit mutatta elmélyülő depressziójának és pszichózisának, de nem kapott megfelelő segítséget. Még tárgyalásán is azzal érvelt az ügyész, hogy mentális problémáit csak megjátszotta, hogy ne veszítse el havi 2000 dollárra rúgó járadékát és rokkantnyugdíját. Ezzel állt szemben Jack Apsche, a világhírű pszichológus véleménye, aki Heidnik utolsó éveiben a terapeutája volt, és a tárgyaláson is felszólalt, állítva, hogy a férfi határozottan pszichiátriai beteg. A teljes igazság már sosem fog kiderülni.

Az egyház

Heidnik korábban sosem mutatta a vallásosság jeleit, de 1971-ben, 28 éves korában ennek is elérkezett az ideje. Egy nap a keleti parton fekvő Philadelphiában beszállt az autójába, és meg sem állt, míg Malibuban meg nem pillantotta a Csendes-óceánt. Állítása szerint a Mindenható hívta erre az útra, és utasította, hogy hozzon létre egy saját egyházat. Évekkel később azt vallotta, hogy Jézus Krisztussal is rendszeresen folytatott „beszélgetéseket”, aki kiváló tőzsdei tippekkel látta el.

Heidnik közgazdasági érdeklődése ugyanis felnőttként is megmaradt, és nem kizárt, hogy az Egyesült Államok egyházi adómentességét akarta kihasználni templomának alapításával is. Akárhogyan is, 1971.-ben megalapította a United Church of the Ministers of God nevű egyházat, ami nagyjából az Isten szolgáinak egyesült templomának felel meg. Kezdetben mindössze 5 tagja volt a nyájnak, Gary-t, Gary aktuális barátnőjét és Terry-t is beleszámítva.

1975-ben számlát nyitott a Wall Streeten az egyház nevében, amin 1500 dollárt helyezett el. A következő tizenkét év során bárhol is járt Heidnik, akár elmegyógyintézetben tartózkodott, akár nem, arról mindig gondoskodott, hogy portfóliójának havi kimutatásai eljussanak hozzá, és mindig szoros kapcsolatban maradt brókerével. Munkájának megvolt a gyümölcse: 1987-ben már 545.000 dollár felett rendelkezhetett, mint az egyház egyedülálló képviselője, és „mindenható” ura, hiszen a szabályokat már a legelején lefektette. Heidnik, mint az egyház „választott” püspöke gyakorlatilag minden kontrollt egy kézben tartott a szervezet felett. Papíron a pénz az egyház terjeszkedését és jótékonysági céljait szolgálta, a valóságban csak Heidnik vett magának több autót is a pénzből (többek közt egy Rolls Royce-t), melyeket igen nagy becsben tartott.

Nem csupán financiális álca volt azonban a templom. Heidnik – ha éppen nem volt bezárva – rendszeresen tartott miséket, melyek egyre népszerűbbek voltak a szegény feketék lakta környéken, ahol ő is lakott, a „csúcson” körülbelül húszan tartoztak a nyájba, legtöbbjük kitaszított, testi- és/vagy értelmi fogyatékos ember, akik szégyelltek, vagy más okból nem szerettek „hagyományos” istentiszteletre járni.

Nőügyek

Heidnik gyerekkora óta, mikor anyja második-harmadik házassága alatt beléplántálta, hogy félvér, meg volt róla győződve, hogy legalábbis részben színesbőrű ő maga is. Hiába tejfehér bőre, és jeges árnyalatú kék szemei, a megfelelő hivatalokban is mindig így jelentette be magát. Felnőttkorában valamennyi barátnője, és azok a nők, akikkel szexuális kapcsolatot létesített, sziinte mind feketék voltak.

Leszerelése után, a ’60-as évek közepén egy házas nővel élt együtt, akitől egy lánya is született. A nő azonban visszatért férjéhez, és a gyereket is magával vitte. Következő barátnőjét Dorothy-nak hívták. A nála körülbelül 12 évvel idősebb nő értelmi fogyatékos volt, de egy évtizedig Heidnikkel élt, majd egyik napról a másikra nyoma veszett. Szomszédai tudták, hogy nagyon rosszul bánt vele, verte, kínozta Dorothy-t, olykor azzal büntette, hogy nem adott neki enni. A nő súlyos elhanyagoltság jeleit mutatta, az évek során az összes foga kihullott. Amikor eltűnt, Heidnik látszólag nagyon aggódott.

Következő élettársa Anjeanette Davidson volt, egy szintén értelmi fogyatékos, fekete nő. Kapcsolatuk alatt teherbe esett, de Heidnik ápolói végzettsége ellenére nem engedte, hogy orvoshoz járjon. Egy hónappal a baba érkezése előtt Anjeanette nővére rendőri közbenjárással „rabolta el”, és vitette kórházba a nőt, ahol császármetszés útján megszületett a kislány, akit azonnal állami gondozásba vettek.

Pár héttel később, Anjeanette másik lánytestvérét, a súlyos értelmi fogyatékos Albertát magukhoz vették az otthonból, ahol élt. Az intézetben csak rövid, pár napos látogatást jelentettek be, így amikor a megjelölt időpontban Alberta nem tért vissza, keresni kezdték. Amikor elmentek hozzá, Heidnik azt állította, hogy felrakták a visszafelé tartó buszra, biztosan csak eltévedt…de egy második látogatás alkalmával átvizsgálták a házat, és rátaláltak Albertára egy szobába zárva. Testén annak nyomait találták, hogy szexuális aktusban volt része, így Heidniknek emberrablás és nemi erőszak vádjával kellett bíróság elé állnia. Mivel a vádak egy részét Alberta vallomásának hiányában nem tudták bizonyítani (őt pedig 30-as IQ-jával nem találták alkalmas tanúnak), csupán 4 évet és 2 hónapot kellett börtönben töltenie. Az ügy kapcsán a legfontosabb momentum az, hogy a vádlott szakértői vizsgálata során kiemelték, hogy erősen nárcisztikus hajlamú, feljebbvalónak tartja magát másoknál, és nagy esély van arra, hogy a jövőben hasonló bűncselekményeket fog elkövetni.

1983-as szabadulását követően egészen 1985-ig nem volt állandó kapcsolata. Bár megpróbálta felkeresni Anjeanette-t és közös gyermeküket, nem talált rájuk. (nagyobb probléma, hogy a rendőrség sem, ezért egyes nyomozók tartják magukat ahhoz a nézethez, hogy Heidnik minden bizonnyal végzett velük) Állandó szexuális kapcsolata volt több nővel is, de őket nem igazán nevezhetjük a barátnőinek – bár egyikük egy fiút is szült neki, aki a Gary Jr. nevet kapta, és állami gondozásban nőtt fel. Rendszeresen vitt haza prostituáltakat is, és köztük is akadt olyan, aki azt állította, Heidniktől esett teherbe.

Heidnik szexuális szokásai egyre nagyobb teret kaptak az életében. Szeretett egyszerre több nővel lenni, és étvágya szinte kielégíthetetlen volt. A prostituáltak mellett több nőismerősével is fenntartott ilyen jellegű kapcsolatot. Többüket ápolói munkája idejéből ismerte, volt köztük nővér és páciens egyaránt, de gyülekezetéből is tudott válogatni: így került közel az értelmi fogyatékos Sandra Lindsay-hez is. Minden vágya volt egy ázsiai nő, így 1983-ban egy házasságszerző irodához fordult az óhajával. Rajtuk keresztül kezdett levelezni a fülöp-szigeteki Betty Distóval, aki két év múlva a felesége lett.

A csillogó szemű, naiv Betty azonban hamar csalódott. A mézeshetek leteltével Heidnik vele is agresszívan viselkedett, sokszor megverte, ha nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, ami a házban zajlik. Folyamatosan voltak jelen más nők is, és Heidnik Betty-t is kényszerítette, hogy részt vegyen a szexuális aktusokban. Végül, körülbelül három hónap után megszökött, és a rendőrséghez fordult. A férfi ismét szembe találta magát az igazságszolgáltatással: házastársi erőszakkal, testi- és súlyos testi sértéssel vádolták meg, de a vádakat ejteni kellett, amikor Betty nem jelent meg az előzetes meghallgatáson. Bár Heidnik nem tudott róla, a nő ekkor már várandós volt. Szeptemberben adott életet közös fiuknak, aki a Jesse John nevet kapta, és erről az apát egy képeslapon tájékoztatta. Az évek során Betty sosem volt hajlandó elválni Heidniktől, és hivatalosan még 1987-ben is házasok voltak – de a férfi tárgyalásain sosem jelent meg.

A pince

Heidnik háza, amit börtönből való szabadulása után vásárolt, a North Marshall Str. 3520 szám alatt egyedülálló konstrukció volt a környéken. Az utcát végig sorházak alkotják, de ez az egy ház nem illeszkedik közéjük, bejárata pár méterrel beljebb húzódik, és egyik oldalán beépítetlen maradt, így egy kicsiny kert, és egy valóban szokatlan építmény, egy garázs is helyet kaphatott mellette.

A környék Philadelphia legrosszabbjai közül való volt, bandaháborúktól sújtott, drogtól és prostitúciótól szenvedő, szegény feketék lakta kerület. Nem csoda, hogy Heidnik egyháza népszerű lehetett a negyedben, ahogyan az sem, hogy amikor új tervének megvalósításába kezdett, nem kellett messzire mennie potenciális áldozatokért.

1986. november 26.-án este Heidnik felszedett egy prostituáltat, a huszonöt éves, Puerto ricói származású Josefina Riverát. A nő rossz kedvű volt aznap, azután állt ki az utcára, hogy összeveszett barátjával. Azt gondolta, dolgozik egy keveset, hogy összejöjjön a pénz a hálaadásnapi vacsorára három gyermekének. Szerencsétlenségére Heidnik állt meg mellette a környéken kirívón drágának számító Cadillacjével, és húsz dollárt ajánlott a légyottért. Josefina, miután Nicole-ként mutatkozott be, beszállt mellé. A férfi egy McDonald’s meglátogatását követően hazavitte magával. A szex után azonban nem végeztek, Heidnik fojtogatni kezdte a nőt, megbilincselte, és a pincébe vezette.

A pince egy nedves, dohos, hideg helyiség volt, így Josefina, aki csak egy vékony blúzt viselt, azonnal reszketni kezdett. Amikor hangot adott panaszának, Heidnik ráparancsolt, hogy hallgasson, és megfenyegette, hogy megveri, ha nem marad csöndben. Egy mocskos matracra fektette, és bokájára fémbilincseket tett, melyek egy a mennyezeten futó csőhöz rögzített láncban folytatódtak. Miután ezzel megvolt, felültette Josefinát, ölébe hajtotta fejét és elaludt.
A nő másnap egyedül tért magához, és bár a mennyezeten lévő aprócska, félig bedeszkázott ablakon át csupán kevés fény hatolt a helyiségbe, végre fel tudta mérni környezetét. A pince szinte üres volt: a matracon kívül csupán egy fagyasztóládát, egy mosó-szárítógépet és egy régi billiárd asztalt tárolt itt a ház tulajdonosa. A padló és a falak betonból voltak, de a helyiség közepét felbontották, és egy sekély gödröt ástak.

Heidnik hamarosan megjelent, és étellel kínálta Josefinát, de az túlságosan félt elfogadni azt. A férfit nem érdekelte különösebben, nekiállt tovább ásni a gödröt. Munka közben elmondta, hogy mindig is nagy családra vágyott, és bár már van négy gyereke, egyikkel sem áll kapcsolatban különböző okok miatt. Ezért eldöntötte, hogy tíz nőt fog hazavinni, és mindegyiküket teherbe akarja ejteni, hogy végre megvalósulhasson az álma, egy valódi bébifarm.

Amikor újra magára hagyta Josefinát, a nő azonnal menekülési útvonal után nézett. Sikerült meglazítania egyik láncát, és a kis ablakról eltávolítani a deszkákat. Ameddig csak a lánc engedte, kimászott, és teli torokból üvöltve könyörgött segítségért. Szerencsétlenségére a North Marshall Street környékén egyáltalán nem volt szokatlan, ha valaki sikítozik, így a szomszédok nem figyeltek fel rá, Heidnik azonban meghallotta. A láncnál fogva visszahúzta a pincébe áldozatát, és addig verte egy bottal, míg el nem csendesedett. Fény derült a helyiség közepén lévő gödör funkciójára is, ugyanis ide nyomta be őt.

A lyuk olyan kicsi volt, hogy csak egészen összegubózva fért el benne a nő, hogy még a lélegzés is nehezére esett. A gödör tetejére Heidnik egy deszkát fektetett, arra pedig különböző súlyokat tett, majd egy rádiót hozott, amit maximális hangerőre tekert, hogy a nő sikoltozását ne hallhassa meg senki. A rádió ettől fogva mindig szólt a pincében, Josefina pedig több, mint egy teljes napig kuporgott a gödörben, mire Heidnik újra megjelent.
A férfi nem volt egyedül, magával hozta „háremének” második tagját is, Sandra Lindsay-t, akit évekkel ezelőtt ismert meg a közeli Elwyn Intézetben, ami egy helyi egészségügyi intézmény volt értelmi és testi fogyatékosok számára. Összebarátkoztak, és később Sandra a templomba is eljárt, és számos alkalommal lefeküdt Heidnikkel. Egyszer teherbe is esett tőle, de Sandra annyira félt az anyaságtól, hogy az abortuszt választotta. Amikor erről Heidnik tudomást szerzett, először éktelen haragra gerjedt, majd 1000 dollárt ajánlott a lánynak, ha kihordja a gyerekét, de Sandra ezt az ajánlatot is visszautasította, ezért a férfi őt is elrabolta.

A napok innentől fogva ugyanúgy teltek: a pince foglyai félmeztelenül dideregtek és rettegtek. Heidnik minden nap megjelent, hozott némi harapnivalót a két nőnek (minimális mennyiséget), majd megerőszakolta őket. A szabályoktól való bármiféle eltérés, engedetlenség iszonyú veréssel lett megbüntetve, vagy ami még rosszabb, a gödör várt a bűnösre. Rendszeres büntetés volt az is, hogy az engedetlenkedő egyik karját egy magasan futó csőhöz láncolta, így azt sem leengedni nem tudta, sem pedig leülni, vagy másképpen megpihenni.

Sandy-t azonban fáradhatatlanul kereste a családja, és több ízben is Heidniknél kopogtattak, ezért a férfi íratott egy levelet a lánnyal, miszerint elszökött, és majd jelentkezik. Sandy eltűnését édesanyja a rendőrségen is bejelentette, hangsúlyozva, hogy egy Gary nevű férfira gyanakszik, hogy fogva tartja. Meg tudta adni Gary címét és telefonszámát is, de pár napra rá megérkezett a kikényszerített levél, majd egy karácsonyi képeslap is, így a rendőrség nem tudta komolyan venni, és Sandyt csellengőként könyvelték el.

Három nappal karácsony előtt Heidnik tovább bővítette áldozatainak körét. Ezúttal a 19 éves Lisa Thomast rabolta el. További tíz nap múlva, 1987. január 1-jén csatlakozott a pince foglyaihoz a 23 éves Deborah Dudley.
Deborah más volt, mint a többiek. Az első pillanattól fogva kiállt magáért, ellenállt, és folyamatosan megkérdőjelezte Heidnik hatalmát felettük. Az addig szerencsétlenségükben összetartó lányok között is feszültséget teremtett, hiszen Debbie minden engedetlensége nem csak saját maga, de a többiek számára ia büntetést okozott.

Heidnik bevezette, hogy amikor nem tartózkodott otthon, kijelölt a lányok között egy „felelőst”. Visszatértekor megkérdezte, rosszul viselkedett-e bármelyikük távolléte alatt. Ha volt ilyen, a „felelősnek” meg kellett vernie az illetőt. Ha úgy látta, hogy nem elég erősen csinálja, vagy azt a választ kapta, hogy mindenki jó volt, mindannyiukat elverte.

Más változások is beköszöntöttek a pincebeliek életében. Bár a személyes higiéniával Heidnik általában egyáltalán nem foglalkozott, szerzett egy mobil wc-t, és nedves törlőkendőket is adott nekik, hogy „mosakodni” tudjanak. Idővel a fürdőszobába is felengedte őket, szigorúan egyesével.

Mindeközben már nem érte be azzal, hogy sorra megerőszakolta mindegyiküket minden nap, arra is kényszerítette őket, hogy egymással szexeljenek, miközben ő nézte. Ami az étkezéseket illeti, teljes káoszban tartotta áldozatait. Karácsony este éttermi menüt hozott nekik, más napokon csak száraz kenyeret és vizet kaptak – sosem tudhatták, aznap mire számíthatnak. Az új évben már szinte állandóan csak konzerves kutyatáppal etette őket, és ha nem akarták elfogyasztani, addig verte őket, míg elfogadták.

Josefina Rivera fokozatosan elnyerte Heidnik bizalmát lojalitásával és szabálykövetésével. A férfi lassacskán elhitte, hogy „Nicole” örül, hogy a „felesége” lehet.

Január 18.-án érkezett közéjük a negyedik áldozat, a 18 éves prostituált, Jacqueline Askins. Ezen a napon volt Josefina 26. születésnapja is, amit Heidnik szokatlan nagylelkűséggel ünnepelt: kínai étteremből hozott a lányoknak vacsorát, és egy üveg pezsgővel is meglepte őket. Josefina ekkorra már egyértelműen a „kedvence” volt, plusz jó hangulatának is megvolt az oka. Abban a hiszemben volt, hogy végre Josefina és Sandra is teherbe estek.

.

Halál a pincében

1987. február elején Sandra súlyos büntetést kapott, amiért megpróbálta felemelni a deszkát, ami a helyiség közepén lévő gödröt fedte. Heidnik a plafonon futó csőhöz láncolta a karját, és egy hétre úgy hagyta. Sandra állapota nagyon leromlott ezalatt az egy hét alatt, és arra sem volt képes, hogy ételt vegyen magához. Heidnik – aki továbbra is azt hitte, hogy a lány terhes – erőszakkal etette. A lány hányt és magas láza volt, majd elvesztette az eszméletét. Heidnik dühös volt, eloldozta Sandrát, aki összeesett, majd a gödörbe rugdosta, azt kiabálta, hogy csak szimulál, majd távozott.
Amikor később visszatért, megállapította, hogy Sandra meghalt, és holttestét magával vitte a házba. A lányok hamarosan láncfűrész hangját hallották felberregni.

A későbbi nyomozás során derült ki a teljes igazság: Heidnik egy húsdarálót vásárolt, és abban aprította fel Lindsay holttestét. A nagyobb csontokat kutyáinak adta, a húst pedig kutyatáppal összekeverve szintén. Ezt kapták a pince foglyai is. A fennmaradt részeket megfőzte, vagy megsütötte.

Ezutóbbi metódus kis híján lebuktatta. Nem csak áldozatai érezték a házat teljesen megtöltő bűzt, de a szomszédok is panaszkodni kezdtek rá, annyira átható volt a szag. Kihívták a rendőrséget, a kiszálló járőr azonban elhitte az ajtót nyitó férfinak, hogy csupán odaégette a vacsoráját.

Lindsay halálát követően Heidnik paranoiásabb lett, mint valaha. Utasította a lányokat, hogy mindent mondjanak el neki egymásról, jobb körülményeket ígérve az árulónak. Megrendülve társuk halálán, tervet szőttek Heidnik ellen, ami azonban sosem valósulhatott meg – Jacqueline vallomása szerint azért, mert Josefina figyelmeztette fogvatartójukat. Heidnik meg akarta előzni a további cselszövéseket, ezért Josefina kivételével mindegyikük fülébe csavarhúzót dugott, hogy megsüketítse őket.

Deborah-t egy különösen ”komisz” napján eloldozta, és felvitte magával a házba. Amikor visszahozta a pincébe, Debbie szokatlanul csendes volt, ezért a másik három lány kíváncsian faggatta, mi történt odafent. Deborah félelemtől reszketve mondta el nekik, hogy a konyhában megmutatta neki Sandra fejét egy fazékban, bordáit a sütőben, egyik karját a hűtőszekrényben és azt ígérte, ő is így jár, ha nem fogad szót.

Debbie félelmén pár napon belül felülkerekedett makacs élni akarása, így megint ellenállóvá vált Sandra gyilkosával szemben. Heidnik új fajta kínzóeszközt ötlött ki számára (ami alól Josefina kivételével a többiek sem mentesültek), áramot vezetve láncaikba nézte kínlódásukat.

Teltek-múltak a hetek, majd a hónapok. Bár a lányok egyike sem esett teherbe, Josefinát egyre jobban bizalmába avatta a férfi, és sok időt töltött vele kettesben is, a pincén kívül. 1987. március 18.-án, mint előtte is már oly sokszor, a nő segítségét is igénybe vette a többiek kínzásában.

A gödröt fedő deszkába lyukakat fúrtak, majd a mélyedést vízzel töltötték fel, ebbe parancsolták bele a 3 másik nőt; majd a lyukakon keresztül leeresztve a drótot vezettek áramot beléjük. Mivel az ő láncain keresztül futott, a legnagyobb feszültséget Deborah Dudley-nak kellett kiállnia. Sikítozva vesztette el eszméletét és omlott a vízbe. Askins és Thomas addig kiabáltak, míg Heidnik eltávolította a deszkát, és kiemelte Debbie-t a vízből. Miután megállapította a lány halálát, szendvicseket készített a lányoknak, és kedélyes megjegyzéseket tett arra, mennyire örülhetnek, hogy nem ők jártak így. Később Josefinával íratott egy feljegyzést, melyben a pontos dátum és időpont mellett elismeri, hogy Deborah Dudley az ő keze által halt meg – ami a kényszerű körülményeket nem tekintve igaz is volt -; és azt gondolta, ezzel teljesen a markában tarthatja „kedvencét” is, hiszen az már nem fordulhat a rendőrséghez, bizonyíték van arra, hogy ő maga is gyilkossá vált. Ilyen zsarolásra alkalmas dokumentummal már arra sem volt szükség, hogy Josefinát kiláncolja, a lány innentől fogva szabadon közlekedhetett a házban, a férfi ágyában kellett aludnia és Heidnik mindenhová magával vitte. Debbie holttestét másnap becsomagolta, és egyszerűen betette a fagyasztóládába. Pár nappal később New Jersey-be autózott Josefinával, és egy elhagyatott, erdős területen megszabadult tőle.

Szabadulás

Március 23.-án a férfi kijelentette, hogy ideje találni valakit Debbie helyett. Josefinát is magával vitte, ahogy a környéken autózott potenciális áldozat után kutatva. Amikor meglátták az egyik utcasarkon, a választás egy Agnes Adams nevű prostituáltra esett – különös módon mindketten ismerték a lányt korábbról; Josefina a „szakmából”, Heidnik pedig több ízben a kuncsaftja volt már. Elrablása és bebörtönzése ugyanúgy zajlott, mint Josefina esetében, akiben ekkorra megérettek tervei.

Másnap, 1987. március 24.-én meggyőzte Heidniket, hogy engedje haza pár órára a családjához, és megígérte, hogy egy új „feleséggel” tér majd vissza. Éjfélre beszélték meg a találkozót egy benzinkútra.

Josefina lélekszakadva rohant barátja, Vincent Nelson lakására, ahol hisztériás állapotban adta elő, hol töltötte az elmúlt hónapokat. A férfi azt hitte, a nőnek elment az esze, de hogy megnyugtassa, felajánlotta hogy elmegy vele a North Marshall Streetre. Josefina azonban attól félt, hogy az ilyen jellegű konfrontáció a pincében raboskodó három lány halálához vezetne, így a rendőrséghez fordultak. A kiérkező rendőröknek újra előadta történetét, akik elsőre szintén hihetetlennek tartották azt, de csak addig, míg Josefina megmutatta a bokáján lévő sebeket, amiket a több hónapon át tartó láncviselés okozott. A látvány meggyőző volt.

A rendőrök a nevezett benzinkúthoz mentek, ahol Gary Heidnik valóban ott várakozott Cadillacjében. Amikor letartóztatták, végig azt hitte, hogy a felesége felé való gyerektartás-tartozása miatt viszik be.

Március 25. hajnalán a rendőrség kiérkezett a 3520 North Marshall streeti címre, ahol az ajtókat betörték, majd a pincében megtalálták Jacqueline Askinst és Lisa Thomast. Ők mutatták meg, hogy a deszkával fedett gödörben ott kuporog a teljesen meztelen Agnes Adams is. A ház átkutatása során a konyhában megtalálták Sandra Lindsay maradványainak egy részét, körülbelül 12 kilónyi húst és csontot, melynek egy részét – például egyik karját – gondosan becsomagolva tárolták el a hűtőszekrényben.

A nyomozás nem csupán a ház gyomorforgató helyiségeire terjedt ki, hanem annak közvetlen környezetére is. Mivel Heidnik áldozatai azt vallották, hogy a férfi további, általa elkövetett gyilkosságokkal hencegett, felásták az egész pincét és a kertet is, hogy eltemetett maradványokra, holttestekre leljenek, de nem találtak semmit.

A letartóztatás napján felbukkant a háznál a 31 éves Tony Brown, aki Heidnik legjobb barátjának vallotta magát, és elmondta, hogy egy időben együtt is élt vele a North Marshall streeti házban, együtt járt Sandra Lindsay-vel is egy ideig. Hamar a kihallgatószobában találta magát, és úgy számolt be Heidnik több bűntettéről is, mintha maga is jelen lett volna például Sandra halálakor. Bűntársként kezelték, előzetes letartóztatásba került. A vallomása azonban ellentmondott a pincében tartott nőkével: ők sosem látták Brownt. A férfi intelligencia hányadosát 75-nek mérték, ami épphogy az értelmi fogyatékosság felső határa helyezi őt, így nem alkalmas arra, hogy bűnvádi eljárásban vegyen részt. Ennek ellenére is megvádolták gyilkossággal, összeesküvéssel, emberrablással és nemi erőszakkal, de az ügyészség májusban kérte szabadon bocsátását arra hivatkozva, hogy szabadlábon segítségére lehet a hatóságoknak a nyomozásban. Két héttel Heidnik tárgyalását követően ejtették az ellene felhozott vádakat.

Igazságszolgáltatás

A letartóztatást követő napokban bár a rendőrség nagyon visszafogottan nyilatkozott az eseményekről, Heidnik ügye sajtószenzáció lett. Gyakorlatilag minden újság címlapon tárgyalta őrült tetteit, és ahogyan egyre több vált ismertté a férfi előéletéből, úgy vált egyre szürreálisabbá a történet, hiszen minden megvolt benne egy jó sztorihoz: az őrület, a pénz, a vallás és még a faji kérdések is teret kaptak, ha Heidnikről volt szó. Az ügy részleteiről annyira hangos volt nem csupán az Egyesült Államok, de az egész világ, hogy a későbbiekben az eljárás során nagy nehézséget okozott az esküdtszék felállítása, hiszen olyan embereket kellett találni, akik nem rendelkeznek az üggyel kapcsolatban semmilyen előismerettel.

Heidnik egy sztárügyvédet, Charles „Chuck” Perutót fogadta fel védelmére az ellene felhozott vádak ellen: gyilkosság, emberrablás, nemi erőszak, testi sértés és súlyos testi sértés, szeméremsértés, más szabadságának korlátozása, bebörtönzése, és más, kapcsolódó bűncselekmények.

A legfontosabb bizonyíték az életben maradt négy nő vallomása volt ellene. Mindannyian világos és tiszta beszámolót tudtak adni mindazzal kapcsolatban, ami fogságuk idején történt. Lisa Thomas azzal vádolta Josefina Riverát, hogy együttműködött Heidnikkel, de Jacqueline Askins „felmentette”, mikor elmondta, hogy csak a férfi jelenlétében engedelmeskedett az akaratának, amikor ő maga is életveszélyben volt.

Az 1988. júniusában elkezdődő tárgyalásokon a védelem célja és egyetlen lehetősége egyértelmű volt: bizonyítani, hogy Heidnik számos pszichiátriai betegsége miatt nem vonható felelősségre törvényesen tetteiért, mert beszámíthatatlannak kell nyilvánítani. Bűntetteit ekkor már senki nem kérdőjelezte meg, hiszen megannyi bizonyíték szólt ellene. A kérdés csupán az maradt, elnyeri-e méltó büntetését.

A védelem stratégiája legfőképpen a Heidniket kezelő pszichiáter Dr. Clancy McKenzie és a pszichológus Jack Apsche vallomásain alapult. (Apsche afféle sztárpszichológus lett részben az ügynek köszönhetően. Később több könyve is megjelent Heidnikről, és egy hollywoodi filmet is terveztek készíteni az életéről) Az ügyet tárgyaló bíró nem sok teret engedett e szakértői vallomásoknak, a védelem nem ért velük célt, hiába dolgoztak rajtuk keményen heteken át. Egy harmadik pszichiátert is behívtak, Dr. Kenneth Koolt, ám az ő tekintélye is sérült, amikor fény derült rá, hogy szakvéleményét Heidnik kórtörténete alapján alkotta meg csupán, ugyanis mindössze 20 percet töltött a beteggel, mialatt az nem szólt hozzá egyáltalán.

A vád többek között Heidnik brókerét szólította a tanúk padjára, aki elmondta, hogy olyan emberként ismerte meg őt, aki „pontosan tudja, mit csinál”.

1988. június 30.-án, két nap, összesen 16 órányi mérlegelést követően az esküdtszék kihirdette döntését: mind a 18 vádpontban bűnös. (2 gyilkosság, 5 nemi erőszak, 6 emberrablás, 4 súlyos testi sértés és 1 szexuális kényszerítés) Az egyhangúlag meghozott ítéletet másnap hirdették ki: amikor elhangzott, hogy halálra ítélik, Heidniknek arcizma sem rezdült.

Epilógus

A halálbüntetés ítélete hosszadalmas jogi procedúrát eredményez, nem megy egyik napról a másikra. A fellebbezési folyamatban Heidnik nemigen működött közre, de még így is 11 hosszú éven át kellett várnia az ítélet végrehajtására, mindvégig elkülönítve rabtársaitól, akik szívesen tettek volna kárt benne… már az első börtönben töltött napján betörték az orrát. Már az előzetes letartóztatásban is, majd a hosszú évek alatt még több alkalommal is megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Végül 1999. július 6.-án adták be neki a méreginjekciót, így ő lett az az ember, akit Pennsylvaniában utolsóként végeztek ki, bár a halálbüntetés intézménye máig érvényben van az államban. Sem családja, sem más nem jelentkezett érte, hogy eltemethesse.

Nehéz eldönteni, kevesebbet szenvedett-e, mint áldozatai, és már az sem derülhet ki soha, milyen betegség, elmebaj kínozta, és hogyan. Josefinának elhencegett azzal, hogy sikeresen manipulálja szimulánsként az orvosokat a megélhetéséért. De vajon igazat mondott-e?

Ha történetét behatóan tanulmányozzuk, láthatjuk, hogy egész életében hatalomra vágyott, mert többre tartotta magát másoknál. Ezért vette körül magát értelmi fogyatékos, szerencsétlen sorsú, befolyásolható emberekkel, akik felett könnyedén uralkodhatott. Tettei mindig átgondoltak és „rendezettek” voltak, legtöbb lépése – így még öngyilkossági kísérletei is – logikusan levezethetők. Ennek ellenére nem volt épelméjű, azonban saját elhatározásából lépett a bűn útjára, melyen céltudatos értelemmel lépkedett végig. Ahogyan a bíróság is megállapította, mindvégig képes volt arra, hogy megkülönböztesse mi jó, és mi rossz.

Askins, Agnes Adams és Lisa Thomas a lelki megpróbáltatások mellett maradandó halláskárosodással küzdenek a fülükbe szúrt csavarhúzó miatt. Josefina Riverával összefogva lépéseket tettek, hogy Heidnik pénzét szétosszák köztük egyenlő arányban, kárpótlásként. Egyéb tekintetben – a számtalan interjú és médiamegjelenésen kívül (Josefina Rivera könyvet is írt tapasztalatairól) – lassanként visszarázódtak a korábbi életükbe örökké tartó sebeikkel.

The Factory (2012)

Teljesen reménytelenül álltam neki keresgélni, készült-e bármilyen említésre méltó játékfilm Heidnik tettei alapján, hiszen minden internetes forrásban csak azt emlegetik, hogy ő volt az egyik azok közül, akik alapján Thomas Harris A bárányok hallgatnak Buffalo Billjét megalkotta. Így váratlanul ért, hogy készült egy “nem is annyira zs” kategóriás produkció még 2008-ban. A filmet nagyvászonra szánták, de végül nem kerülhetett mozikba, csak dvd-n adták ki négy évvel később.

A The Factory története Buffalóba helyezi a cselekményt, melynek során John Cusack prostituáltak eltűnése ügyében nyomoz. Arra gyanakszik, hogy egyazon tettes állhat valamennyiük feltételezett halála mögött, bár holttesteket sosem találtak. A nyomozásban partnere Jennifer Carpenter, aki olykor nemtetszését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy Cusack nem bízik eléggé az ő munkájában. A helyzet akkor pörög fel, amikor a férfi lányát is elrabolja a feltételezett tettes, és innentől fogva minden percüket az ügy felderítésére kell fordítaniuk, hiszen személyesen is érintetté válnak.

Mindeközben a nyomozó lányát játszó Mae Whitman szemszögéből láthatjuk, hogy a tettes, akit Dallas Roberts alakít, valójában fogva tartja pincéjében az elrabolt lányokat, és bébifarmot üzemeltet azzal, hogy teherbe ejti őket egymás után. A nagyszájú tinédzser ellenáll, és nem jelent könnyű prédát a számára.

A The Factory egy tipikus B thriller, néhány jól elkapott pillanattal. Be kell valljam, hogy Cusack játékát kifejezetten utálom, több olyan filmet is láttam már, ami alapvetően tetszett volna, ha nem őt kell néznem végig. Ebben a filmben azonban egy percig sem irritált, játéka teljesen elfogadható volt, bár a többiek egyébként közepes teljesítményéből nem ragyogott ki. Ami a cselekményt illeti, vannak butácska, illogikus pontok, de egészen tisztességes fordulatokkal tudták kerekké tenni a sztorit. Az erőszak terén elég szemérmes a film, nem szerepel benne nemi erőszak megjelenítése, és egyéb agresszió is csak módjával. A faji kérdéseket teljesen elveti (kissé gyáva módon), ebben a filmben minden áldozat fehérbőrű; és az értelmi fogyatékosság az áldozatok esetében is csupán megpendítve van, sugalmazó módon.

Sokan kritizálják a filmet azzal, hogy blőd a sztori. Valóban, ha egy férfi azért tart fogva kiszolgáltatott helyzetű nőket, hogy teherbe ejtse őket, az elég hülyén hangzik – minden bizonnyal ezt gondolták a Josefina Rivera történetét először halló rendőrök is, nemde? Így a The Factory-t is a felirat menti meg az elején, miszerint igaz történet alapján készült.

Kinek ajánljuk: Egyszeri, könnyed szórakozásra bárkinek, aki a B-minőségű thrillereket is kedveli. Kevésbé fogja megfeküdni a gyomrot, mint e cikk végigolvasása.

Értékelés: 6/10
Blissenobiarella

Források:
Ken England – Cellar of Horror, The Story of Gary Heidnik
Patrick Bellamy – Gary Heidnik: To Hell and Back
John Douglas, Mark Olshaker – Megszállottak
R. J. Parker – The Basement