Árnyak az Időn Túlról 3 kötetbemutató

Árnyak az Időn Túlról 3 thumbA napokban megjelent az Árnyak az Időn Túlról antológia harmadik kötete, ezzel pedig lezárult az Azilum magazin első nagyobb szabású, közel két éve indult projektje. Ennek apropóján ragadnám meg az alkalmat, hogy még az év végi toplisták, karácsonyi cikkek előtt bemutassam könyvet(melyből egy általam fordított novella egy részletét néhány hónappal ezelőtt már olvashattátok a CineGore-on), illetve egy kicsit a személyes fordítói folyamatokat – hogyan és miért kerültem közreműködőként az Azilum csapatába, miért fordítok, és miért tartom hatalmas jelentőségűnek ezt a projektet.

Ennek érdekében ugorjunk vissza durván 14 évet az időben: ekkor került kezembe a Szukits-féle Lovecraft összes második kötete (hogy miért nem sorrendben haladtam a beszerzésükkel, ne kérdezzétek, mai fejjel én sem értem), ugyanis akkoriban jelent meg PC-re a Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth, engem pedig nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, hogy alaposabban megismerjem a Cthulhu-mítoszt. Ennek jutalma első körben két-három álmatlan éjszaka volt, a Suttogás a sötétben elolvasása után ugyanis még álmaimban is a test – és agyrabló mi-gók kísértettek, ám miután ezen túltettem magam, rekordsebességgel rágtam magam végig a köteten, melynek végen helyet kapott Lovecraft híres esszéje, a Természetfeletti rettenet az irodalomban. Amennyiben valaki ezt esetleg nem olvasta, annak ajánlom a pótlását, lényegében egy korabeli horrorirodalmi best of, melyben Lovecraft brutálisan alapos körképet ad az angolszász rémtörténetek eredetéről, tucatjával sorolva a jelentősebbnél-jelentősebb, a mai szélesebb közönség számára valószínűleg többnyire ismeretlen írókat, akik nélkül valószínűleg nem lehetett volna Lovecraft sem az, aki, és minden bizonnyal sem a horrorregények, sem a horrorfilmek nem jutottak volna el mai szintjükre.

Természetesen az esszé elolvasását követően azt tettem, amit valószínűleg bármelyik könyvmoly horrorrajongó tett volna: rohantam a helyi könyvtárba, hogy az ottani katalógusban kikeressem magamnak Machent, Dunsanyt és Blackwoodot, olyan klasszikusokat, mint A hatalmas Pán isten, a Vatek, A bolygó Melmoth és A szerzetes. Azonban be kellett érnem olyan ismertebb művekkel, mint a Drakula, a Frankenstein és Poe művei. Az interneten kutakodva csak újabb akadályba ütköztem – az angol tudásom akkoriban még kimerült az ‘I is – You am’ szintben (általánosban végig németet tanultam), és csalódással vettem tudomásul egy addig korábban meg nem tapasztalt felismerést: a kiszemelt novellák és regények jelentős része nemes egyszerűséggel sosem jelent meg magyarul. 

Később egyre bővülő és biztosabb angol tudással persze elkezdtem sorra pótolni őket, ugyanakkor a probléma változatlanul fennállt még 5-6 évvel ezelőtt is, amikor nem egy horror iránt rajongó, ám az angol nyelvű irodalommal küszködő ismerősöm jegyezte meg, hogy a nyelv akadályt jelent számára mind az akár már public domain státusz mellett jogtisztán, ingyenesen elérhető klasszikusok elolvasásában, mind a kortárs felkapott alkotások, mind például az akkor népszerű creepypasták élvezetében. Ez utóbbi motivált többek között a CineGore-os Creepypasta rovat indítására is (mely nem, nem állt még le, csak épp jelenleg átlagban negyedévente egy délutánom jut foglalkozni vele, és a következő rész feltöltése előtt már szeretném lefordítani a teljes megkezdett Amerikai Mentőszolgálat sort), majd nem sokkal annak indulása után akadtam rá az Azilumra is, mely akkor már az ötödik számánál tartott, és tartalmának jelentős részét magyarul korábban kiadatlan, jogtisztán lefordított és leközölt klasszikusok tették ki. Gyakorlatilag az az anyag, amiért a 13-14 éves énem az összes zsebpénzét elköltötte volna, csak hogy beszerezhesse minden számát. Miután személyesen találkoztam Szegeden Somogyi Gáborral, a magazin főszerkesztőjével, felvetettem neki, hogy kedvem lenne beszállni a folyamatba – a hatodik füzetben pedig Robert E. Howard: The Hoofed Thing című novelláját már én fordítottam, azóta pedig talán egy kivételével közreműködtem minden Azilum magazinon és különszámon.

Ennek a hiánypótló folyamatnak a megkoronázása volt a 2018-ban útjára indult, háromrészesre tervezett különkiadás, az Árnyak az Időn Túlról, melyet Gábor úgy tervezett, hogy minden kötet durván két-három évtizedet öleljen fel a harmincas-negyvenes évektől, Lovecraft korától egészen napjainkig, kiegészítve minden kötetben egy több részben leközölt esszével, mely magát a Cthulhu-mítoszt, annak alakulását, legjelentősebb alkotóit vizsgálta az adott korszakban. A végeredmény egy minden tekintetben hiánypótló trilógia lett, mely úgy vélem, egyszerre csillapítja a weird irodalomért és kozmikus horrorért rajongó hazai közönség étvágyát, majd fokozza azt még inkább a bemutatott szerzők további munkássága, az esszékben csak említett megantológiák iránt. Bőven lenne még hová folytatni a sorozatot, és személy szerint bízom benne, hogy ha nem is az Árnyak az Időn Túlról formájában, de mind az Azilum (melynek számonkénti terjedelme évről-évre egyre csak nő), mind hasonló további kötetek, különkiadások révén lehetőség nyílik majd erre, és a részese is maradhatok. Az a fajta hobbi ez, ami meglehetősen sok időt emészt fel, a nyomás sem kevés (közel négy év után is szinte rendszeresen tudok idegeskedni azon, hogy vajon hitelesen ültetem-e át az adott szerző munkásságát, vagy épp meggyalázom-e azt), mégis, a hazai rajongók öröme, az olyan, hozzám hasonló lelkes olvasók gondolata, akiknek a perspektívája csak még jobban bővül ezekkel a kiadványokkal, bőségesen elég motiváció.

De úgy vélem, a hosszúra nyúlt személyes kör után ideje lenne rátérnünk magára a kötetre is. Csekély 422 oldalán meglehetősen velős olvasmányról van szó, melynek röpke előszavát máris novellák egész serege követi, megjelenés szerinti sorrendbe rendezve, a legelső 1989-ből, míg a záró novella 2015-ből: F. Paul Wilsontól A fenyvesekben a főhősnő és társa a rettegett jersey-i ördög nyomába erednek, ám valami sokkal rettenetesebb és földöntúlibb dologra akadnak a szinte végtelennek tűnő erdő mélyén. Thomas Ligotti Nethescurialja (hatalmas öröm, hogy immár a sokadik Ligotti mű jelenhetett meg magyarul az Azilumban) a szerző egyik legerősebb lovecrafti elemeket használó, egyben egyfajta átértelmezése, továbbgondolása a földöntúli borzalomnak, míg Kim Newman (ha valaki otthonosabban mozog külföldi horrorirodalomban, a neve esetleg az Anno Dracula széria szerzőjeként is ismerős lehet) művében, A nagy halban egy, a második világháború során Los Angelesben játszódó noir detektívtörténethez keveri Innsmouthot és bosszúszomjas lakosságát. Lois H. Gresh-től a Mandelbröt Moldrot a kötet egyik legkomplexebb és legbizarrabb novellája, Arkham városának mitológiáját és a mítosz elemeit ugyanis nagyon kemény science fictionnel, kvantumfizikával és káoszelmélettel keveri, a Charles Stross-féle Hidegebb háború pedig azt a kérdést feszegeti, hogy vajon hogyan alakult volna a hidegháború, ha a harcban álló felek a csúcsán felfedezik és megpróbálják tömegpusztító fegyverré alakítani a Lovecraft munkáiból ismerős lényeket és mágiát. Ezt követi az egyik saját fordításom, Wilum H. Pugmire-től A bűvölet lidérce, melynek egy részét már olvashattátok a CineGore-on, és amely Lovecraft A fesztivál és A szörnyű öregember című novelláiból merít.

Árnyak az Időn Túlról 3 borito

A Részletek című novella China Miéville-től a repedésekben, gyűrődésekben, hullámokban felfedezni vélt alakzatokat emeli a kozmikus iszonyat megtestesülésévé, Walter C. DeBill novellája, A könyvárus második felesége pedig a kultisták, boszorkánymesterek és nekromanták praktikáiba enged egy klasszikus weird irodalmat idéző betekintést. John Sunseri műve, a Mily áldozatra gyűl emitt a nép? már más tészta, leginkább egy modern kémthriller és a kozmikus horror keveréke, melyben közel-keleti terroristák egy megidézett Mérhetetlen Vén segítségével próbálnak meg végrehajtani egy iszonyatos merényletet. Elizabeth Bear két novellával is helyet kapott a kötetben, míg a Sarah Monette-tel közösen jegyzett Mongúz egy kellően elvont science fiction olyan klasszikus irodalmi művek nyelvezetét vegyítve a kozmikus horrorral, mint a Micimackó, a Virágzó shoggothok, egyik legnépszerűbb alkotása lényegesen visszafogottabb és lassabb elmélkedés a szabadság és szolgaság témáiról egy, a világháború során shoggothok kutatásával foglalkozó tudós szemszögéből. Az igazság Pickmanről Brian Stableford tollából a Lovecraft-művek modern átértertelmezéseinek sorát gazdagítja genetikával és tudománnyal vegyítve a Pickman modelljének röpke, ám hátborzongató narratíváját, John Langantól A sekélyesek pedig azt vizsgálja, egy kataklizmikus esemény, mint a Mérhetetlen Vének ébredése milyen más perspektívába helyezi a hétköznapi viszontagságokat, múltbéli sebeket. Ezt követi második saját fordításom, Darrell Schweitzertől az Üvöltés a sötétben, egy meglehetősen elvont prózavers, melynek témája a magát emberfelettinek képzelő, társadalomból kirekesztett, végső soron azonban leginkább szánalomra méltó ember.

A kötet legerősebb novelláinak sorát gazdagítja a Háborító vendégek Laird Barrontól (az egyik legkiválóbb kortárs weird szerzőnek tartom, remélem, hogy az elkövetkező évek során esetleg több műve is elérhető lesz majd magyarul), melyben néhány vadászatra indult fakitermelő munkás egy egészen másfajta, titokzatos civilizáció nyomaira akad az erdő mélyén, egy szörnyűséges, a jelek szerint nagyon is valóságos istenséggel együtt. Caitlin R. Kiernan műve, az Amikor a hegy megindult újabb, inkább a klasszikus weird felé hajló alkotás egy régészeti napló formájában, mely rávilágít arra, hogy a természetnek és az univerzumnak bizony vannak olyan titkai, amelyek nem tűrik a kíváncsiskodók kutakodását, majd az utolsó novella Alan Dean Fostertől Az ajtó odalenn, mely egy jól ismert, valós katasztrófa mögött fedi fel a még hatalmasabb és rettenetesebb természetfeletti borzalmat. A kötetet természetesen Gábor esszéjének befejezése zárja, melyben nem csak a megjelentetett szerzőket mutatja be részletesebben, de a kiadókat, antológiákat is, amelyek terméséből ki lettek válogatva a novellák, és amelyek a mai napig aktívan folytatják a klasszikus írások kimentését az utókor számára, valamint a kortárs szerzők felkarolását és megjelentetését. 

Remélem, hogy a fenti, elég kimerítő felsorolásban akadt olyan rész, mely felkeltette az érdeklődéseteket még akkor is, ha esetleg az Azilum és a korábbi Árnyak az Időn Túlról kötetek (első, második) kimaradtak volna az életetekből. Úgy vélem, a trilógiával és a befejező kötettel valami egészen jelentős, egyedi és hiánypótló kiadvány kerülhet a hazai rajongók polcára, és ezúton is szeretném megköszönni mind Somogyi Gábornak, amiért lehetőséget adott, hogy részese lehessek ennek a projektnek, mint Tomasics Józsefnek és a Dunwich Market csapatának azt a munkát, mellyel lehetővé teszik, hogy évről-évre egyre nagyobb, erősebb tényezővé váljon mind a hazai Lovecraft-közösség, mind maga az Azilum.

Szabó Zoltán “Zoo_Lee”

Be the first to comment on "Árnyak az Időn Túlról 3 kötetbemutató"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .