A film helyszínélül szolgáló Walesben, Port Talbot megyében található viktoriánus korabeli Margam Castle bizony nem csak kitaláció: a valóságban is létezik, sőt mi több frekventált kísértetjárásainak hála első számú turistacsalogató; ezenkívül pedig már néhány szellemvadászos dokumentumsorozatban szerepelt. Idén végre aztán egy másfél órás produkció keretében a rémfilm-kedvelő nézőközönség is részesei lehet az épület falai között észlelt paranormális jelenségeknek…

Egy amerikai egyetem vezetője megbízza a költségvetési megnyirbálás okán veszélyben lévő parapszichológiai tanszék munkatársait, hogy menjenek el Walesbe található Margam-kastélyba – állítólag ott kísértetek tanyáznak -, ugyanis az erről írt tanulmányuk majd biztosan sok támogatót fog bevonzani. Az öt főből álló kis csapat tehát felkerekedik, hogy megvizsgálják a misztikusnak tűnő épületet. Útközben persze mindenki óvva inti őket a helytől, megérkezésükkor pedig még az öreg gondnok sem hajlandó, hogy körbevezesse őket. Szerencsére itt jön képbe a házigazda, valamint a médiumként funkcionáló öreg nénike, akik kedélyesen elmesélik a kastélyban kísértő anyja-lánya duó, valamint a mogorva erdőőr előtörténetét. Ezzel nagyjából túl is vagyunk a játékidő felén, mire végre-valahára elkezdődik a roppant szegényesre sikerült kísértetjárás.

Hogy konkrétan mi bajom a filmmel, azt oldalakon keresztül ecsetelhetném, mivel majdnem minden egyes momentumát ízekre tudnám szedni. Kezdjük azzal, hogy már a Richard Wagner Valkűrjeit megidéző főcímben ellőnek minden unalomig ismételt olcsó klisét az idétlen szörnymaszktól kezdve a lépcső feljáróban veszteglő meszelt arcú lányon át a kelta keresztes temetői sírokig bezárólag.

Már szinte az elején rá lehet jönni, hogy ez a produkció bizony roppant erőtlen lesz és iszonyatosan olcsó. Balerinás zenélő doboz, fura játékbaba, latexfalból kitüremkedő kezek… és még sorolhatnám a klisés dolgokat, de hogy a fehérre mázolt arcú „szellemek” még csak egy enyhe vidéki jumpscare-t sem tudnak okozni, az már fájdalmas. Pedig elvileg tőlük kéne paráznunk. De sajnos az ötven percnyire elnyújtott bevezetője után sem kapunk mást, mint kapkodva vágott alig valamicskét mutató (teljesen vérmentes) halálokat, és nulla izgalommal vagy félelemmel körített élvezhetetlen menekülést.

És persze ott vannak a film szereplőit játszó figurák, akik közül a legtöbben mintha csak egy alsós napközis színdarab fenyegetően hangzó tőmondatait köpködnék vissza, miközben egy darab érzelem sem látszik fából faragott arcukon. Ha valakit magával ránt egy szellem, akkor nincs mese, arról már végleg le kell tenni, utánamenni vagy próbálni menteni, az luxus. Ha bezáródik a kastély ajtaja, akkor nem meg kell próbálni kinyitni, hanem irány mindenféle titkos folyosókat keresni…

De ha ez nem volna elég, megemlítem a cselekmény egy random pontján a semmiből hirtelen felbukkanó Necronomicon-t, amivel naiv szereplőink (most tessék megkapaszkodni!!) a kastélyban lakó szellemeket akarják elűzni bizonyos Szentek nevében. WTF?! Ezért aztán nem csoda, hogy egy hatalmas csattanó keretében ők sem fognak elmenni ezután sehova.

Felmerülhet a kérdés, hogyha ennyire nem tetszett a film – nem ijesztő, nem igényes, és egy cseppet sem élvezetes -, akkor miért is írok róla?! Egyrészt mert nem bírom magamban tartani az átélt trauma nagyságát – na jó, ez így nem igaz, mert nagyon jól tudjátok, hogy imádom a bűnrossz trash-filmeket. De az igazi ok, amiért ez a cikk készült, hogy másokat megóvjak a The Haunting of Margam Castle névre keresztelt szörnyűség megtekintésétől. Kerüljétek el ezt a harmatgyenge, olcsó és aligha szórakoztató próbálkozást, és nézzetek helyette mást a 2020 kínálatából. Bár a vírus miatt sajnos nem volt egy túlságosan horror-gazdag év, azért még bőven lehet találni ennél sokkalta jobb mozikat.

Értékelés: 4/10

eyescream