Ha a horror világát nézzük, az utóbbi években leginkább élőhalottas és vámpíros paródiákat, valamint főleg slasherbe ágyazott horror-vígjátékokat kaptunk, viszont legjobb tudomásom szerint kimondottan a démonidézéssel és/vagy boszorkányokkal kapcsolatosan nem készült semmi érdemleges. Eme hiányosságot próbálja meg most pótolni ez a Fangoria-produkció, melyben pizzafutárunk legnagyobb szerencsétlenségére a gazdagok sátáni rituáléjába keveredik…

A fiatal csóró Samantha végső elkeseredésében pizzafutárnak áll, hogy valahogy pénzhez jusson, de a városka gazdag negyedébe történő kiszállítás közben nemhogy borravalót nem kap, még a motorja is bemondja az unalmast. Így hát kénytelen belopózni a házba, hogy kikuncsorogjon némi aprót, a lakók viszont éppen egy sátáni rituálé kellős közepén járnak, amihez már csak egy szűz csajt kell találniuk. Mondanom sem kell, hogy Sam kapóra jön nekik – gyorsan elkábítják, és bezárják egy szobába. Szökése után egy pár házzal arrébb összetalálkozik a szekta vezetőjének lányával, és immáron ketten próbálnak harcolni a fekete mágiában jártas kollektíva ellen, akik mindenképpen szeretnék a világra szabadítani a Baphomet nevű démont…

Az eddig csak jobbára asszisztensi feladatok ellátó és néhány rövidfilmeket jegyző Chelsea Stardust első próbálkozása igencsak szórakoztatóra sikerült. Ehhez persze az is kellett, hogy a forgatókönyvért az a Grady Hendrix feleljen, akinek már a fergeteges Horrorstör című, IKEA-paródiaként is funkcionáló morbid horrorregényt is köszönhettük.

Ha a Satanic Panic-ot a horror oldaláról közelítjük, akkor bizony kissé bajba leszünk, mert bár egyszerű kispolgári szimpátiából is drukkolhatunk a szegény főszereplő lánynak, a film sajnos nem hordoz magán semmiféle igazán félelmetes dolgot vagy kimondott feszültségteremtő atmoszférát. Viszont a természetfelettivel való játszadozást (főszerepben: boszorkányság, fekete mágia, és démoni erők) a lehető legötletesebben próbálja kihasználni a játékidő során: lepedővel fojtogató démoni cinkos, hajszál-alapú voodoo-mutatvány vagy éppen a hagyományos szűz méhben történő démoni fogantatás stb.

Akad benne egy kevéske gore (áldozat torkában könyékig nyúlkálva, azon keresztül húzzák ki annak értékes szívét) meg persze az a néhány haláljelenet is bőven kapott málnaszörpöt, amit láthatunk, azonban egyértelműen a fekete humor az, ami dominánsan végigvonul a filmen, és nyomokat hagy a nézőben. Felsejlik a paródia eszköztára, néha meg csak egy-egy fergetegesen blőd vagy idióta poént kapunk (helló, Jerry O’Conell), mindenesetre ez a komolytalan(ul infantilis) hangulat baromira jót tesz neki. Ami a szereplőket illeti, inkább csak a minimális komikus vonalon mozognak, viszont a zeneválasztás és az operatőri munka is bőven korrekt.

Kinek ajánljuk? Aki a félelmetes, horrorisztikus atmoszféra helyett inkább szeretne egy jót szórakozni a természetfeletti, boszorkányos és démonos tematikába ágyazott komolytalanság oltárán.

Értékelés: 7,5/10

eyescream