Kénytelen vagyok időről időre elszakadni a klasszikus horror témaköreitől, és más vizekre evezni, hiszen igazán kár lenne figyelmen kívül hagyni jobbnál jobb thrillerek, drámák és fantasy filmek széles választékát. Személy szerint nem vagyok híve annak, ha egy mű az átlagnál több díszítő elemet használ, vagy épp kifejezetten “elvont” képi világgal és cselekménnyel operál, mivel a végeredmény könnyen a giccs kategóriájába sorolható lesz – de szerencsére ebben az esetben ilyenről szó sem lehet.

A The Lovely Bones című film Alice Sebold azonos névre hallgató regényén alapul; így elmondhatjuk, hogy a történet adott volt, pusztán szükség volt egy olyan rendezőre – ez esetben Peter Jacksonról van szó – aki mindezt megfelelő színvonalon tudta vászonra vinni. A regény önmagában is olyan helyekre kalauzolja el az olvasót, ami a szürke, hétköznapi valóságtól igencsak elrugaszkodik, annak ellenére, hogy nem más, mint egy brutális gyilkosság szolgál a cselekmény középpontjául.

A sztori egy átlagos ’70-es évekbeli családot ismertet meg a nézővel: apuka, anyuka és három gyermekük. Életpályájuk egy átlagosnak mondható utat ír le – a szülők viszonylag jól egyengetik a család életét, a gyerekek pedig leszámítva egy-két apróbb veszekedést kijönnek egymással. Főszereplőnk, a legidősebb testvér, Susie Salmon (Saoirse Ronan) még épphogy betölti a tizennégyet, ennél fogva minden hasonló korú társához hasonlóan a körülötte lévő világot szeretné felfedezni.

A kezdetben könnyed – olykor akár vígjátékba is illő – narráció azonban hirtelen drámai fordulatot vesz: Susant egy végzetes napon brutálisan meggyilkolja egy ártalmatlan külsővel, ám annál romlottabb, és gonoszabb belsővel rendelkező férfi. Susie lelke ezután egy különös világba vándorol: a helyen, ahol mondhatni kényelmesen mozog, és amely nyomokban hasonlít az élők birodalmához mégsem nyugodhat, hiszen családja éjt nappallá téve továbbra is keresi őt, és gyilkosát egyaránt.

Hetek, hónapok, évek telnek el, az ügy továbbra is lezáratlan marad, és Susie a maga módján próbál jelt adni létezéséről, és érzéseiről családjának ebből a különös dimenzióból.

Édesapja (Mark Wahlberg) az életét szenteli annak, hogy megtalálja lánya gyilkost – aki groteszk módon gyakorlatilag egy kőhajításnyira van tőle. A történet nem pusztán attól válik szívszorítóvá, hogy bemutatja egy ártatlan gyerek korai, értelmetlen, és brutális halálát, de a nézőt empatizálásra készteti azáltal, hogy betekintést enged láttatni, a traumatikus élménybe, amelyen egy család egy ilyen helyzetben keresztülmehet.

A The Lovely Bones esetében is érvényesül a szabály, ami szerint a könyves verzió pótolhatatlan élménnyel ajándékozza meg az olvasót, de bátran állíthatjuk, hogy összehasonlítva a két alkotást, az ez alapján készült adaptáció és bőven megállja a helyét. Külön dicséretet és említést érdemel a színészgárda teljesítménye, illetve a kiváló szereposztás, amelynek köszönhetően a karakterek még inkább életszerűnek és plasztikusnak tűnnek; Rachel Weisz és Mark Wahlberg remekül formálják meg a kétségbeesésben gyötrődő anya, és a megtört, de mégis mindenre elszánt apa párosát. Kettejük alakítását jól egészíti ki Susan Saradon a jószándékú nagymama némileg eltérő figurájával. Összességében elmondható, hogy számos filmes aspektust – szereplők, atmoszférát, képi – és zenei elemeket – figyelembe véve kiváló összképet kapunk.

Kinek ajánljuk: elsősorban annak, aki olvasta a könyvet, de a filmhez még nem volt szerencséje, de tulajdonképpen bárkinek, aki vevő a kicsit elvontabb, de igényes darabokra.

Értékelés: 9/10

(grey tabby)