A kígyó és a szivárvány Wes Craven horrorklasszikusainak sorát gyarapítja – a rendezőnek olyan filmeket köszönhet a zsáner, mint a Sziklák szeme vagy a Rémálom az Elm utcában és a Sikoly-széria.  Cikkünkben az egyik legjobb vudu-témájú filmmel foglalkozunk, és a mögötte húzódó valós történettel.

 

 

A valóság

A film alapjául az azonos címen 1985-ben megjelent könyv szolgál, a kanadai származású Wade Davis tollából. Davis antropológus és etnobotanikus (ez a tudományág a néprajz és a növénytan közös halmazát jelenti, vagyis azzal foglalkozik elsősorban, hogy egyes növények milyen szerepet játszanak egy-egy népcsoport kultúrájában), szűkebb kutatási területe a pszichoaktív hatású növények. Kutatásait Kelet-Afrikától Tibeten át Polinéziáig a világ számos területén végezte. A kígyó és a szivárvány című könyve a Haitin végzett munkájának beszámolója, amelyben a tetrodotoxin nevű hatóanyag “felhasználását” kutatta az itteni közösségekben.

A tetrodotoxin

A tetrodotoxin az a méreganyag, amely többek között a gömbhal- és sünhalfélékben is megtalálható, amelyek húsának fogyasztása emiatt igényel különleges körültekintést és hozzáértést. A tetrodotoxin gátolja az idegrendszer működését, de a vérkeringésre nincs hatással, így az áldozat teljesen tudatánál marad, míg egész teste megbénul a méreg hatására, komolyabb mérgezés esetén pedig meg is hal, mert levegőt venni sem tud a bénulás miatt. A tetrodotoxinnak nem ismert semlegesítő ellenanyaga.

Az 1970-es évek óta kutatja az anyagot a modern vegyészet is, elsősorban egészségügyi célú felhasználására. Kísérleteket végeztek fájdalomcsillapító hatásával rákos beteg esetében, illetve a heroin-elvonás tüneteinek enyhítésére.

Vudu

A haiti közösség vudu-szertartásaiban való használata először 1938-ban tűnt fel Zora Neale Hurston Tell My Horse című könyvében, aki antropológusként írt a haiti vuduról. A Vudu különböző vallási hagyományok ötvözéséből álló, vagyis szinkretikus vallás, mely elsősorban Haitiről származik, de az egész karibi térségben elterjedt. Szoros kapcsolatban áll afrikai kultuszhagyományokkal, de hatott rá a katolicizmus is, hiszen az idehurcolt rabszolgák körében alakult ki, amikor kényszerítették őket a kereszténység felvételére. A vudunak nincsenek írott szabályai, papjai és papnői évszázadok óta viszik tovább azonban hagyományait.

Anélkül, hogy mélyebb vallásfilozófiai fejtegetésbe bonyolódnánk, számunkra egy fontos elemét kell kiemelnünk a vudu vallásnak, ezek pedig a zombik. A vuduban a zombi olyan lélek nélküli halott, akit valamilyen mágia keltett újra életre a halálát követően. A Karib-térségben máig is hisznek a zombik létezésében, és bár a közvélekedés szerint “tudjuk”, hogy zombik nem léteznek, érdekes módon éppen a tudomány az, amely nem foglal ennyire egyértelműen álláspontot.

A tudomány jelenlegi állása elismer ugyanis olyan állapotokat, amelyek a zombiizmussal azonosíthatók; ezeket rendszerint valamilyen betegség, parazita vagy kábítószer folyamatos adagolása idézheti elő. A vuduban a zombi olyan lény, aki önálló akarattal nem bír, de minden fizikai tekintetben élő személy.

E felvezetés visszavisz minket ahhoz, hogy miért is kezdett Wade Davis a haitiakkal és a terodotoxinnal foglalkozni. A tetrodotoxin bár halálos méreg, de létezhet olyan csekély mértékű alkalmazása, amely nem bénítja meg teljesen az áldozatot, hanem halálközeli állapotba juttatja, és abban tartja napokig – míg az illető végig tudatánál marad – épp, mint egy zombi. Davisnek a fülébe jutott egy Clairvius Narcisse nevű férfi esete, akivel éppen ez történt.

Clairvius Narcisse

Narcisse egy haiti férfi volt, akit egy vudu pap “zombivá változtatott”. Egy méregkeveréket dörzsölt felhorzsolt bőrébe, ami részben gömbhalból nyert méregből, részben pedig egy békából nyert másfajta anyagból állt. Narcisse-t a mérgek kómába juttatták, a tetszhalál állapotába. A férfit eltemették, ám később egy bokor (vudu pap) felfedezte és csattanó maszlag-kezelés alá hajtotta. A csattanó maszlag erősen mérgező növény, többek között atropint tartalmaz, szintén az idegrendszert gátló hatásai vannak. Régóta ismert hallucinogén hatásai miatt kábítószerként szokták használni (de ennek élvezeti értéke csekély, mert gyakran kellemetlen élményt okoz), nagyon könnyű halálosan túladagolni, ezért ma már gyógyászati felhasználása is igen korlátozott.

Clairvius Narcisse e “kezelések” hatására nem volt önmaga, és így dolgoztatták éveken keresztül egy ültetvényen. Amikor a bokor elhunyt, és nem adagolták neki tovább a kábítószereket, Narcisse magához tért, és egyszerűen elsétált. Falujába 16 évvel azután tért haza, hogy az őt ismerők eltemették és meggyászolták. Pár ismerőse és a húga elhitte, hogy az, akinek mondja magát; és a történetét is elhitték, miszerint a bokor ellopta a lelkét, hiszen maguk is hittek a vudu mágiában. Az orvosokat és a nyomozókat komoly dilemma elé állította az eset: vajon hihetnek-e a férfinak, vajon valóban megtörténhetnek-e a valóságban a régmúlt babonái? Narcisse azt állította, hogy büntetésképp, bosszúból változtatták zombivá, felbujtóként pedig fivérét gyanúsította, akivel földterületeket érintő vitája volt.

Wade Davis A kígyó és a szivárvány című könyvében írta meg a történetet, amelyet tudományos téren azóta valósággal letaroltak a kritikák. A vizsgálatok legfontosabb része az ún.”zombipor” kémiai analizálása volt, amelyben  csupán jelentéktelen mennyiségű tetrodotoxint találtak, és úgy vélték, hogy az addigra széles körben elterjesztett nézet, miszerint a tetrodotoxin zombifikációt idéz elő, mindenféle tényszerű alátámasztást nélkülöz. Voltak ugyan kutatók, akik egyetértettek Davis állításaival, azonban az ő vizsgálataikat sorra megcáfolták azok módszertani hiányosságai miatt. Vitatták továbbá azt is, hogy fenntartható lenne-e évekig bárkinél is a zombiszerű állapot, hiszen a tetrodotoxin idővel mindenképpen légzésleálláshoz vezetne, és semmiképp sem tartaná olyan lelketlen, rabszolgai állapotban az áldozatot, amilyennek a haiti mitológia a zombikat leírja.

 

The Serpent and the Rainbow (1988) (A kígyó és a szivárvány)

Wes Craven filmje mindössze három évvel a könyv megjelenése után született. Ekkor még váratott magára Davis állításainak tudományos cáfolata, a világ hitte, hogy Haiti távoli, egzotikus világában ez is létezhet. A kígyó és a szivárvány varázslatosan teremti meg az atmoszférát: Haitit egyszerre mutatja fülledtnek, erotikusnak és misztikusnak, azonban a politikai forrongások bemutatásával eléri, hogy nem rugaszkodik el a valóságos talajtól. De még ez is olyan idegen: Haitin a befolyásos személyek egyben mágusok is, akiktől valóban érdemes tartani.

Wade Davis alakja, akit a filmben Dennis Alannek hívnak (Bill Pullman) ide érkezik meg egy gyógyszergyár megbízásából, hogy kutassa fel a zombiként előkerült férfit. Kapunk mellé egy csinos szárnysegédet, Marielle Duchampot (Cathy Tyson), a helyi orvost, aki vezetője lesz a férfinak ebben a világban.

A kígyó és a szivárvány a maga idejében azért is volt nagyratörő alkotás, mert ekkor már túl voltunk a Romero-féle zombifilmek kavalkádján, és kialakult a zombik máig is ismert képe a popkultúrában. Craven visszalépett kettőt, és oda kalauzolt el bennünket, ahonnan a zombik valójában erednek: a vuduhoz.

A film szürreális, lüktető és fülledten tébolyult, mai szemmel sem lesz unalmas senki számára. Valószínűleg máig az egyik legjobb horrorfilm, amely vudu-témában készült. A végére pedig tennék egy személyes megjegyzést is: úton-útfélen hangoztatom, hogy a zsáner általam legkevésbé kedvelt válfaja a zombifilm – A kígyó és a szivárvány viszont olyannyira más értelmezést nyújt, hogy semmiképp sem említhető együtt más zombi témájú művekkel.

Kinek ajánljuk: A műfaj olyan klasszikusáról van szó, amelyet egyetlen rajongó sem hagyhat ki. Szűkebben a vudu-világ iránt érdeklődőknek ajánlom.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella