Az évek során azt vettem észre, hogy a metál zenét kedvelők körének, legalábbis nagy részének van egy sajátos felfogása, ami abban merül ki, hogy már-már szélsőséges módon elutasít mindent, ami kicsit is eltér attól, amit szeret. És ez az egész nem is zavarna különösebben, ha ez a hozzáállás megragadna a más stílusok ’megvetésében’, ha valakinek ez a szimpatikus nem bánom, sőt, nem tagadom, néha én is felsőbbrendűnek tartom a saját műfajom zeneiségét és értékeit, még akkor is, ha esetlegesen nincs igazam.

Azonban a probléma az, hogy manapság ez a megvetés már az alműfajokra, vagy épp egyes zenekarokra is kiterjed, ennek okai pedig rendkívül változatosak, a metálosok ha épp utálni akarnak valamit, nagyon találékonyak, sajnos ez az igazság, és mondom ezt úgy, hogy egész életemben ezért a zenéért rajongtam. Tehát utálni kell azt a bandát, ami népszerű lett (pl.: magyarok közül sokan a Sabatont), azt, amelyik változtat a hangszerelésén (Cradle of Filth), vagy amire a tömeg azt mondja, hogy ez nem jó, mert csak (Nightwish Anette Olzon idején). A mai cikkünk alanyát őszintén szólva nem is tudom, miért gyűlölik sokan olyan odaadóan. Valóban voltak baklövéseik, sőt, volt egy kifejezetten nagy is, amiről később szót említek, de mindent összevetve a zenekar mindig megbízható minőségű, jó féle hard rock lemezeket szállított le a nagyérdeműnek, koncertjeiken pedig színházba illő horror showkat bonyolítanak le. Fogadjátok szeretettel a Lordi zenekart!

I. A BANDA – LORDI

A Lordit Finnországban alapította az énekes, zeneszerző, illetve jelmeztervező Tomi Petteri Putaansuu, vagy közismertebb színpadi nevén Mr. Lordi. Az elképzelés az volt, hogy fogós, dallamos hard rock muzsikát kell játszani, horror szövegekkel átitatva, továbbá saját, színpadi alter-egot szülni mindegyik zenésznek, egyedi külsővel és háttér sztorival.Így állt hát össze a banda első albumuk feljátszására Mr. Lordival, a fél-démonnal (ének), Amen-nel, a múmiával (gitár), Magnummal, a cyborgal (basszusgitár), Kita-val, egy űrből jött szörnyeteggel (dob), és Enary-val a… hát a szürke bőrű billentyűs csajjal (billentyűs hangszerek) (korábban Magnum helyett egy ’G-Stealer’ nevű karakter játszott a basszuson, de abból az időből nincs hivatalos felvétel).A banda jelmezei elsősorban a 80-as évek horrorjait idézték meg, zenéjük pedig nem kevésbe a 80-as évek hard rock csapatait (főként talán a Kiss-t), itt-ott fellelhető metál elemekkel. A csapat első albuma, a ’Get Heavy’ egy könnyen élvezhető, ámde nem különösebben kiemelkedő hard rock album lett, néhány kirívó fényponttal, amik azért megmutatták, hogy a banda nagyobb magasságokra hivatott, mint például az egyik örök kedvenc dalom, a ’Devil is a Loser’, vagy a hatalmas sikert aratott ’Would You Love a Monsterman?’.

Az idők során aztán a banda felállása folyamatosan változott, Mr. Lordi és Amen kivételével jöttek-mentek a tagok, egy felállásról azonban meg kell emlékeznünk mindenképp. 2006-ban a banda történelmet írt, mikor az Euróvízión felléptek teljes felszereléssel, kosztümökkel, és saját dalukkal, sőt, megnyerték az egész hóbelevancot. Ekkor a basszeres már Ox, a minotaurusz volt, billentyűsük pedig Awa a vámpírok grófnője. Én úgy gondolom, hogy a metálosok vérbeli utálatát ekkor nyerték meg maguknak, mégis milyen lázadó hozzáállás fellépni az Euróvízión? Őszintén szólva, kicsit sem értem ezt a felfogást, személy szerint örülök, hogy egy ilyen zenekar sikereket ér el, egy ennyire stílusidegen közönségnél, és talán még reklámozzák is ezt a fajta muzsikát. A reklámozás mondjuk lehet nem annyira jött be, ugyanis Finnországban még tüntetés is indult, hogy ne ezeket a „szörnyetegeket” küldjék ország-világ elé. Szerencsére a tüntetés süket fülekre talált.

Azonban nem szabad elmennünk szó nélkül sajnos a zenekar baklövése mellett sem. Sikerült nekik belefutniuk egy playback-botrányba, és ez olyan dolog, amióta én sem tudok rájuk ugyanúgy nézni. Az ember azért megy rock és metál koncertekre, mert élő zenét akar hallani, a bandák – így a Lordi is – pedig ezt ígérik. A Lordi azonban egy Oroszországi koncertjükön elég erősen lebukott, hogy hakniznak, amit utána persze próbáltak kimenteni, hogy rá voltak kényszerítve, de hogy ezt elhiszem-e, én sem tudom. Azt hiszem egy Deák Bill Gyula interjúban olvastam még évekkel ezelőtt, hogy őt is rá akarták erre venni, aztán el is indult a buli így, de ráénekelt a felvételre, nem tudta meghazudtolni magát. Szóval lett volna más lehetősége is a csapatnak és magam sem tudom, mennyire bízom bennük ezek után. Az viszont biztos, hogy mikor 2013-ban a ’To Beastor Not to Beast’ albumuk turnéján láttam őket a Barba Negrában, én nagyon jól éreztem magam.

A dalok jók voltak, a színpadi előadásuk pedig profi volt, mint a felvételeken. Volt itt baltás gyilkolástól kezdve, levágott fejjel történő zenélésen át, 3-4-szeresésre megnövő dobosig minden. Sosem felejtem el azt a pillanatot, mikor a színpadon a ’Chainsaw Buffet’ szám közben Mr. Lordi megvendégelt egy szegény nőt valamiféle undorító étellel, amit persze nem akart elfogadni, így az énekes egy baltát állított a hátába, a nő vért köpött, majd a rajongó, őrjöngő tömeg felé csúszott segítséget remélve, akik csak még nagyobb csápolásba kezdtek, Mr. Lordi pedig befejezte a munkát. Külön szimpatikus húzás volt, hogy – emlékeim szerint – a buli végeztével a meghajlásnál a színész csaj is helyet kapott a banda mellett.

Még egy dolog, és rátérünk az albumra. 2008-ban a banda a filmkészítésben is kipróbálta magát, természetesen a horror zsánerében. A DarkFloorsban nem mások, mint a Lordi tagjai ijesztegetnek egy kihalt kórházban barangoló kis csapatot. A film meglepően jól elkészített, és még valamennyi mélységgel is rendelkezik, mindazonáltal inkább a Lordi rajongóknak tudom ajánlani, a zenekar ismerete nélkül nem biztos, hogy kellőképp értékelni tudnánk a filmet, habár hangsúlyozom, nem rossz film. Bővebben most nem mennék bele a film értékelésébe, már megtettem egyszer évekkel ezelőtt egy másik oldalon, inkább a Lordi legsikeresebb, és szerintem is legjobb albumukra szeretném helyezni a hangsúlyt: a ’TheArockalypse-re’.

II. AZ ALBUM – THE AROCKALYPSE (2006)

 A múlt heti albumtól elérően jelenlegi cikkünk tárgya nem konceptalbum, így nem egyetlen, hosszabb történetről van szó. Ami viszont igaz erre is, az az, hogy a horror témakörei körül mozog, azonban egyfajta öniróniával, és humorérzékkel átitatva, nem veszi magát véresen komolyan. Ez már a majdnem 4 perces intróból is kitűnik, ami nem más, mint egy rádió közvetítés az épp zajló zombi, démon, és még ki tudja milyen támadásról, ami épp világunkat sújtja. A teljes nyugodtsággal beszélő bemondók, meg hát maga az egész alapszituáció világossá kell, hogy tegye, nem lesz itt véráldozat, meg fekete misék, sem az albumon, sem a koncerteken, semmi másról nem lesz szó, csak egy kis mókáról, meg a horror zsáner elé tartott görbe tükörről. Külön figyelmet érdemel, hogy a szörnyetegek vezérének nem más, mint a legendás Dee ’fucking’ Snider adja a hangját, majd miután befejezi a mondandóját már be is robban az album első himnusza a ’Bringing Back the Balls to Rock”.

A dal se több, se kevesebb, mint aminek tűnik, egy azonnal fülbemászó, és valóban tökös hard rock nóta, egyszerű dallamvezetéssel, Mr. Lordi összetéveszthetetlen karcos hangjával. „Hail in the name of rock ’n’ roll”, így van!

Különösebben nem akarok agyonelemezni minden számot, mert erre semmi szükség, elejétől a végéig azt kapjuk, amire befizettünk. Fogós és dallamos muzsikát, aminek szövegei hol zombi lányokról, hol éjjel feltűnő rémségekről, ’Láncfűrész büfé’ elnevezésű kellemes étkezőkről szólnak, illetve természetesen a zene szeretetéről.

Érdemes kiemelni az ’It Snows in Hell’ című nótát, az egyetlen lassú számot az albumon. Érdekes hallgatni egy ilyen dalban Mr. Lordi énekét, miközben alant zongora szól csak. Talán kicsit szokni kell, de mindenképp kiemelkedő nóta, amiben Mr. Lordié, és Awa-é, na meg a zongoráé a főszerep, sőt a gitárszólót a Kiss-es Bruce Kulick szolgáltatja nekünk. A számhoz pedig jó szívvel tudom ajánlani a hivatalos klipet is, a Lordi nagyon ért a zenevideókhoz, és véleményem szerint ez tőlük az egyik legjobb. Ha már a klipeknél tartunk, meg kell említenünk az Evil Dead előtti tisztelgést a ’Blood Red Sandman’ videójában, a szupermarketben rendezett zombi mészárlást a ’TheRiff’ klipjében, illetve az örökké király élőhalott pom-pom lányok táncát a ’Hard Rock Halleluja’-ban.

És ha már Hard Rock Hallelujah, ez a dal is a The Arockalypsen kapott helyet. Aki nem ismeri a dalt, sürgősen pótolja, nem kevesebbről, mint egy Euróvíziós győztesről beszélünk, ami mellesleg egy átkozottul jó rock nóta a Rock and Roll angyalairól, akik elhozzák a Hard Rock megváltást, ezzel megáldva az igaz testvéreket és nővéreket, de a többieknek sajnos annyi. Még egyszer mondom, ez a dal Euróvíziót nyert.

A ’They Only Come Out at Night’ akár egy régi Accept nóta is lehetne, főleg, hogy nem más, mint maga UDO is feltűnik benne, és ezzel instant az egyik legjobb Lordi nótát hozza létre, egy tökéletes refrénnel, amiben UDO, Mr. Lordi, és még Awa is énekel.

A ’The Chainsaw Buffet’ szintén a kedvenc dalaim közé tartozik, Mr. Lordi talán itt nyújtja a legjobb formáját, mikor az első refrén után elkiáltja magát, hogy „CHAINSAW BUFFEEEEET”. Tényleg vicces egyébként, de elhiheti mindenki, élőben, főleg a korábban ecsetelt baltás-gyilkosos előadással nagyon nagyot tud ütni.

Habár nem fedtem le minden egyes dalt az albumról, ez azért van így, mert csak magamat tudnám ismételni. Egyetlen rossz, vagy gyengébb dal sincs az albumon, mindegyik azonnali sláger, amint meghallja az ember, de a kiemelkedőbbek természetesen azok, ahol a vendégzenészek is feltűnnek. Aki tehát egy kissé vérgőzös, azonban önmagát cseppet sem komolyan vevő szövegvilággal megáldott, dallamos fém zenét szeretne hallgatni, keresve sem talál jobbat a Lordinál, illetve diszkográfiájuk fényes ékkövénél, a The Arockalypse-nél!

(Nomad)