Az utóbbi pár év termését elnézve akár azt is mondhatnánk, kezd kialakulni egyfajta trend a thriller műfaját illetően; a megfelelően megkomponált, tipikus környezetbe helyezett bizarr gyilkossági ügyeken alapuló filmek ugyanis gombamód megszaporodtak. A William Giraldi azonos címet viselő könyve alapján készülő mű, a Hold the Dark pedig pont ezt a divathullámot igyekszik meglovagolni. 

Mióta talán a thriller, mint műfaj létezik, az Isten háta mögötti, civilizációtól teljesen, vagy részben elzárt helyszínek szinte kiáltanak az ilyesfajta történettel dolgozó művek életrehívásáért. Néhány évvel ezelőtt azonban valami oknál fogva megsokasodtak ezek a történetek, és valljuk be őszintén, jópár emlékezetes darabbal örvendeztettek meg minket, filmrajongókat. Miután többek közt két nagy kedvencem a Wind River, és a Cardinal-sorozat is erre a vázra épít, szép reményekkel vágtam bele a Hold the Dark megtekintésébe.

A történet szerint egy alaszkai faluban járunk, ahol egy, a gyásztól gyötört nő, Medora Sloane elkeseredettségében meghökkentő lépésre szánja el magát. Miután kisfiát, a hat éves Bailey-t egy farkas magával ragadta, felkeres egy férfit, Russell Core-t, aki annak szentelte az életét, hogy ezeknek a fenséges vadállatoknak a viselkedését jobban megértse, tapasztalatait és tudását pedig egy könyvben összegezte. Medora arra kéri Russell-t, hogy kutassa fel, és ölje meg a farkast, aki elvette tőle gyermekét; a férfi annak ellenére, hogy tiszteli és csodálja az állatokat, elutazik a hólepte, senki földjén álló faluba, hogy jobban megismerhesse a nő történetét.

Medoráról nem lehet tudni, hogy fia elvesztése terelte az őrület mezejére, vagy esetleg még ennél is mélyebb gyökerű problémáról van szó. Russell elveivel és életszemléletével éles ellentmondásban áll a kérés esetleges teljesítése; az emberrel ellentétben ugyanis az állat sosem öl kedvtelésből, így az esetleges bosszú gondolata voltaképp értelmetlenné válik. Időközben megtudjuk, hogy nem Medora kisfia volt az egyetlen, aki eltűnt a környékről az elmúlt időszakban, így főhősünk nekivág az alaszkai vadonnak, hogy a zavaros ügy végére járjon…

Azt hiszem, nem szükséges mélylélektani elemzésekbe bocsátkoznunk ahhoz, hogy megértsük, miért lehetnek annyira hatásosak azok a thrillerek, amelyek a fentebbihez hasonló helyszínen játszódnak. A természettől mára jóformán totálisan elidegenedett ember ugyanis ilyen körülmények közt értheti meg, mennyire sebezhető voltaképpen. Bár modernkori civilizációnk feledtetni igyekszik ezt velünk, a természet olykor gépiesen racionális törvényei ránk is vonatkoznak, és akaratunktól függetlenül részei vagyunk ennek a letaglózóan grandiózus rendszernek. A Hold the Dark is többek közt ezeket a motívumokat igyekszik kihangsúlyozni a maga módján.

A két órás játékidő sikerrel tár elénk egy olyan világot, amelyben az embernek teljesen más alapokon nyugvó gondolatmenetre van szüksége ahhoz, hogy életben maradhasson. Azonban ez közel sem pusztán az elemekkel való helytállásra szorítkozik, sőt. A Hold the Dark a realizmust szeretné ötvözni egy adagnyi misztikummal, amelynek köszönhetően egy egészen tetszetős darabot kapunk. Annak ellenére, hogy a történet milyenségéhez képest sok karakter bukkan fel, ezek hellyel-közzel megformáltak, rendelkeznek olyan vonásokkal, amelyek érdekessé tehetik őket. Amint azt említettem, a fő cél a készítők számára egy olyan világ felvázolása volt, ahol a jéghideg, racionális elemek keverednek valami ismeretlennel, és nehezen megfoghatóval. Ennél fogva nekünk, nézőknek is érdemes ennek mentén megítélni a művet.

A film erősségei és gyengeségei is ezeken a pontokon rejlenek. Az alapvetően jó ötletekkel dolgozó sztori olykor nem szándékos módon válik nehezen megfejthetővé: a befejezetlenség, kidolgozatlanság érzetét a készítők nem direkt hozzák be Hold the Dark-ba, hanem mindezt meglátásom szerint maguk a történetvezetési, vagy épp logikai hibák rejtik magukban. Bár meglehetősen erős konklúzióval zárul(hatna) a film, a várt katarzis némiképp elmarad, szemben azzal, hogy milyen dolgokat feszeget. Félreértés ne essék: nem az arcunkba dörgölt tanulságot várom el (sőt!); pusztán a kihasználatlan potenciál érzete válik dominánssá a súlyos gondolatok ellenére.

A meglehetősen erős első hatvan-nyolcvan perc után némiképp döcögőssé, zavarossá válik a ritmus, amit követ egy kissé összecsapott befejezés. Ez a kiegyensúlyozatlanság lehet talán az oka annak, hogy a néző a film első felében elhiszi, hogy itt valami igazán egyedi fog történni, de sajnos csalatkoznunk kell. Másképp szólva: a Hold the Dark első fele túl jó lett a folytatáshoz képest. A sugallni kívánt metaforák, szimbólumok bár átjönnek, úgy érzem, ebből ennél is jócskán többet ki lehetett volna hozni. A Hold the Dark nézése során könnyen asszociálhatunk egy olyan tehetségre, aki nem találta még meg a megfelelő kifejezőeszközt, keresi még a neki szánt utat.

Ennek ellenére a Hold the Dark kifejezetten értékelhetőre sikeredett, minden hibája ellenére. A manapság bevált receptnek mondható összetevők működnek, az atmoszféra kiváló. Bátran ajánlom azoknak, akik vágynak egy szemet gyönyörködtető tájakon játszódó, jól eltalált hangulattal dolgozó thrillerre, amely szórakoztatónak és olykor elgondolkodtatónak bizonyul annak ellenére, hogy ennél jóval többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Értékelés: 6,5/10

Kinek ajánljuk: Akik szeretik a Wind River-hez hasonló hangulattal rendelkező thrillereket.

(Absvrd)