Éppen a minap beszélgettünk UFO-fan kollégámmal, Absvrd-dal arról, hogy vajon manapság mivel is lehetne megfogni a téma iránt fanatikus nézőket, mint például minket. Jó rég volt utoljára olyan alkalom, hogy egy olyan tényleg igazán jó alkotást kaptunk volna az idegenekről, amely egyszerre volt minőségi és rémisztő. Azt sejtettük, hogy a Scully, vagyis Gillian Anderson által fémjelzett 2018-as UFO nem feltétlenül megy majd el ebbe az irányba, mégis gondoltuk, hogy a név kötelez, így abban egyetértettünk, ennek a darabnak illene megütnie egy közepesnél lényegesen jobb szintet. Lássuk, ez sikerült-e!

A cincinnati repülőtéren többen is azonosítatlan repülő tárgyat látnak. Ezt követően a hatóságok egymásnak ellentmondó hírekkel próbálják elbagatelizálni a történteket, ám a fiatal matekzseni, Derek (Alex Sharp) anomáliákat fedez fel a magyarázatban, így nyomozni kezd. Segítségére leginkább tanára, Hendricks professzor (Gillian Anderson) van, együtt próbálják megfejteni az élet egyik nagy kérdését, nevezetesen, hogy egyedül vagyunk-e az univerzumban.

Nagyon röviden így tudnám összefoglalni a film kiindulópontját, természetesen a cselekmény azért ennél lényegesen izgalmasabb és érdekesebb. Azt azonban illik leszögezni, hogy a horrortól nagyon messze van, jóval inkább egy dokumentarista jellegű sci-fihez hasonlít a nem túl neves író-rendező, Ryan Eslinger darabja.

A történet viszont távolról sem a képzelet szüleménye, így alább most álljon az a történet, amely ihlette a készítőket az UFO vászonra vitelében.

2006-ban járunk Chicagóban, amikor is az O’Hare reptéren valami azonosítatlan, korong alakú tárgyat láttak többen is – ez az eset végül a történelem egyik legismertebb ufóészleléseként vonult be a históriás könyvekbe.

November 7-én reggel több reptéri dolgozó is egy, az épületkomplexum felett lebegő óriási diszkosz alakú tárgyra lett figyelmes, amely később átmanőverezett a kifutópályák felé, majd hangtalanul elrepült. Az égi jelenséget több száz szemtanú látta, repülőtéri alkalmazottaktól kezdve utasokig.

A repülésügyi hatóság természetesen mindent tagadott, nem volt tudomásuk egyetlen olyan tárgyról sem, amely a reptér közelében tartózkodott volna. Az ügyet megpróbálták eltusolni, a szemtanúktól elkobozták a felvételeiket és megfenyegették őket, hogy ne beszéljenek.

Az igazság pedig azóta sem derült ki, csupán azok sejtik, akik ott voltak november 7-én az O’Hare-en.

Az UFO 80 perces játékideje se nem különösebben feszültségdús, se nem cselekménygazdag, viszont a szó jó értelmében érdekes. Itt nem tobzódnak a negatív szereplők, akik akadályokat gördítenek a hős elé, sokkal inkább a néző együtt szurkol a főszereplővel azért, hogy a végén választ kapjunk a nagy kérdésre – ezért is írtam azt, hogy számomra volt egy kis dokumentarista jellege a filmnek. A film lezárása is méltó ahhoz, amelyet a történet és a főszereplő személye képviselt, vagyis nem igazán voltak fontosak a személyes kapcsolatok vagy a szereplők tulajdonságai, ezek mind alárendelődtek a rejtélynek, így a mellékszereplőknek vajmi kevés jelentőségük volt.

Azt illetően sem kell különösebben meglepődnünk, hogy Gillian Anderson csak húzónév a filmben, hatalmas szerepe nincsen (a frizurája amúgy is botrányos), de természetesen egy ufós történetben óriási plusz az ő neve.

Összességében egy szerethető, kellemes kikapcsolódást nyújtó sci-fi, amely a matematika iránt fogékony nézőknek különösen tetszeni fog.

Értékelés: 8/10

(Varin)