Wes Craven neve hallatán leginkább olyan klasszikusok jutnak először az ember eszébe, mint a Kígyó és a szivárvány, a Sziklák szeme, a Rémálom az Elm utcában vagy éppen a Sikoly-kvadrológia; Eddie Murphyről pedig az utóbbi időben elkövetett (minden szempontból) vállalhatatlan komédiái kapcsán nem sokan tudják, hogy egykoron szigorú tekintetű vámpírként állta a sarat. Hiszitek vagy sem, de ez a több mint húszéves horror-vígjáték bizony manapság is szórakoztatónak bizonyul!

New York városának kikötőjébe egy halottak teli hajó érkezik, fedélzetén a Bermuda-szigeteken rejtőzködő vámpírok utolsó példányával. Miután farkas alakjában a szárazföldre lép, Maximillian nem teketóriázik sokat: az egyik kétbalkezes kikötői alkalmazottból hamar zombi-szolgát kanyarint magának, majd pedig elindul megkeresni az állítólagos nőnemű fél-vámpír leszármazottat, aki méltó párja lehetne az örökkévalóságig…

Mikor először, gyerekkoromban volt szerencsém megtekinteni ezt a filmet, szinte rajongtam érte, annyira ütött, de azt kell mondjam, hogy húsz évvel később sem csalódtam benne – újranézve is egészen korrekt és szórakoztató produkcióval van dolgunk. Nyilván akkoriban még nem sejtettem, hogy 1972-ben a blaxploitation jegyében már készült egy kizárólag afro-amerikai szereplőket felsorakoztató vámpíros balhé (Blacula, illetve folytatása: Scream Blacula Scream), szóval ez a Brooklyn-ba, mint a sötétebb bőrű lakosság közegébe telepített rémmese annyira nem is új ötlet.

Nem tökéletes a film, kisebb-nagyobb hibák felbukkannak benne, azért Wes Craven rendező úr erős kézzel fogta a gyeplőt, és külön öröm, hogy Eddig Murphy (végre) nem azzal az unalomig ismételt hülye bajuszos vigyorával próbál minket meggyőzni, hogy ez vagy az a szituáció vicces, és tessék már nevetni rajta! Körszakálla, hosszú hullámos haja és igéző zöld kontaktlencséje engem valahogy inkább emlékeztet Snoop Doggra, mintsem egy ádáz, karibi térségből szökött vámpírra, azért valahol mégiscsak maradandó(bb) karaktert sikerült alkotnia – figyelembe véve a többnyire túl-komédiázott vígjátékokból álló filmográfiáját.

A történetben nem kell semmi túlzottan eredetire számítani – hiszen megmaradtak a vérszívó-saga már jól bevált kliséinél -, azért az Angela Basett (American Horror Story) féle romantikus szál mellett Julius nevű segédje szállítja a leprás-élőhalottas gegeket. Igaz, a kritikusok nagyon nem voltak oda érte – szerintük horrornak nem túl véres, vígjátéknak meg nem elég vicces – én viszont jó szívvel tudom ajánlani, ha egy komolytalan (kilencvenes években készült) horror-komédiával szeretnétek meglepni magatokat, amelyben csak úgy hullanak a (házi)állatok, és a rendőrfőnök kivételesen egy fehér nő, haha!

Értékelés: 7/10

eyescream