M. Night Shyamalan-énál kevés rapszodikusabb rendezői, írói teljesítménnyel találkozhatunk Hollywood jelenkori történetében. A skála egészen a thriller műfaját újraértelmező és újraélesztő Hatodik érzék-től (The Sixth Sense – 1999) a katasztrófafilmek legklisésebb elemeit egyetlen filmben felvonultatni képes Esemény-ig (The Happening – 2008) terjed. Ha az utóbbi évek két jobban sikerült alkotását nem számítjuk (The Visit – 2015, Split – 2016), Shyamalan rendezői karrierjének megítélése a kezdeti nagy és megérdemelt sikerek után jóformán folyamatos zuhanásban van. Az általa rendezett filmek sorában ott találjuk a 2004-es A falu-t (The Village) is, mely mintha a rendező karrierjének inflexiós pontjában helyezkedne el. Előtte a még bőven nézhető és élvezhető Jelek, utána pedig a Lány a vízben (Lady in the Water – 2006), mely mintha arra lett volna hivatott, hogy magába sűrítsen mindent, amit nem szerettünk Shyamalan korábbi filmjeiben. A falu nem csak történetileg helyezkedik el az indiai származású író-rendező karrierje középpontjában, de önmagában is egy felemás alkotás: egyrészt még bőven magán viseli azokat a jegyeket, ami miatt annyira kedveltük Shyamalan korai filmjeit, de már felsejlenek azok a problémák is, amelyek miatt utálunk mindent – én legalábbis mindenképpen -, ami a nevéhez fűződik ettől a ponttól kezdve.
Mi az, amit szeretünk Shyamalan írói, rendezői stílusában? Egyértelműen az ötleteit, melyek – ha nem is teljesen eredeti mindegyik – mindig képesek a tucatfilmek kliséhalmazából kiemelni még az összességében gyengére sikerült alkotásainak alapsztorijait is. Hiába volt Az esemény – szerény véleményem szerint – a valaha csinált egyik legrosszabb nagy költségvetésű katasztrófafilm, azért az emberek öngyilkosságra kényszerítése a környezetszennyezés okán kissé zabos növények által mégiscsak egy olyan felütés volt, melyet ilyen formában még nem láthattunk annak idején. És mi az, amit nem szeretünk benne? Éppen azt, ahogy ezeket a jó ötleteket veszni hagyja. Valahogy mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy nagyon rossz véleménnyel van az átlagnéző értelmi képességeiről. Ezzel még alapvetően egyet is értenék, de ne akarjunk már annyira populáris sci-fit, thrillert vagy fantasy-t csinálni, hogy annak minden egyes nüanszát lassan, szótagolva bele kelljen csámcsogni a kedves néző szájába! Ez a fajta parttalan didaktizmus az egyik, ami számomra egyszerűen fogyaszthatatlanná teszi az olyan izgalmasan induló filmeket, mint a Lány a vízben, vagy a már említett Az esemény. A másik ok, amiért én személy szerint neheztelek Shyamalan-ra az, ahogy a dramaturgiát kezeli. Ahogy a Hatodik érzék-ben annak idején sikerült egészen a film végéig elhúzni a történet csattanóját – és ezáltal egy igazán vérfagyasztó thrillert csinálni -, valahogy ezekhez a dramaturgiai csúcspontokhoz újabban indokolatlanul korán érkezünk el. És igen, pontosan ez az, amiért a The Visit és a Split sem fogott meg: túl korán derül fény a rejtélyre, így a film utolsó fél órája – húsz perce már intellektuális üresjáratban telik.
Az talán így 14 év távlatában nem titok, hogy A falu – habár bevételi szempontból valójában nem volt bukta – erősen megosztotta mind a hivatásos kritikusokat, mind az átlagnézőt. Főleg ezen előbbieknél ütötte ki a biztosítékot, míg az utóbbiak részéről inkább az értetlenség számított a legjellemzőbb reakciónak. Jobban belegondolva, az átlagnéző szemszögéből érthető a dolog: A falu összes megjelent trailer-je, teaser-je azt a látszatot keltette, hogy ez lesz minden idők legparásabb misztikus thriller-je. Amit azonban a moziba elzarándokolók kaptak, az köszönőviszonyban sem volt azzal, amit a bemutatók sejtetni engedtek. A falu valójában egy relatíve lassan építkező lélektani dráma volt, mely nyomokban thriller elemeket is tartalmazott. A horrorisztikus vagy thriller elemek milyenségét jól jellemzi, hogy a korhatárbesorolás során Shyamalan-ék mindössze egyetlen hangeffektet – egy késszúrás hangját – vágtak ki a filmből utólag. És ezáltal máris PG-13 (itthon kb. a 12-es karikának felel meg) lett a besorolása. A többit talán el tudjuk képzelni. A falu valóban nem a szokványos módon rémisztő, indiai barátunk sokkal finomabb módszereket alkalmazott a feszültségkeltésre, mint a jól megszokott – és ez esetben elvárt – szimpla ijesztgetés. A trailer-ekben kiemelt és az azokra, “akiket nem nevezünk néven” fókuszáló részek csupán a történet hátterében megbúvó díszletként funkcionáltak, keretet adva egy valamelyest mélyebb mondanivalót magában hordozó rétegnek.
A Falu egy, az Erdő által körülvett tisztáson helyezkedik el. Az itt lakók egyszerű és békés életet élnek, földműveléssel és állattartással foglalkoznak. A Falu életét a vének tanácsa irányítja, a fontosabb, az egész közösséget érintő ügyekben az ő szavuk dönt. A Falu teljesen önellátó, régóta megszakított minden kapcsolatot a külvilággal. A távoli és a legendák homályába vesző Városba ráadásul egyedül az erdőn át vezet az út, az Erdőt pedig azok lakják “akikről nem beszélünk”. Az Erdőben lakó szörnyek emberöltőkkel ezelőtt egyezséget kötöttek a Falu lakóival, hogy amennyiben az emberek nem háborgatják erdeiket, a szörnyek is elkerülik a Falut. Az egyezség azonban azóta is ingatag lábakon áll, az esetleges gondatlanságból vagy meggondolatlanságból előforduló területsértések alkalmával a Falu állatáldozattal próbálja lecsillapítani a vörös csuklyás szörnyek haragját. A vörös tiltott színnek számít a Falu határain belül, hiszen az – a vének elmondása szerint – ingerli az Erdő szörnyeit.
Ivy (Bryce Dallas Howard) születésétől fogva vak, ám kifinomult egyéb érzékei segítségével nagyjából a többiekével azonos értékű életet képes élni, habár nyilván másképp látja a világot, mint egészséges társai. Leendő párjával, a hallgatag, de kedves és bátor szívű Lucius-szal (Joaquin Phoenix) éppen esküvőjükre készülnek, mikor a lány értelmi fogyatékos játszópajtása Noah (Adrien Brody) féltékenységében súlyosan megsebesíti Lucius-t. Ivy édesapja (William Hurt) – aki a vének tanácsának nem hivatalos vezetőjeként funkcionál – engedélyt ad leányának, hogy az Erdőn átkelve gyógyszert hozzon a Városból, mely talán megmentheti szerelme életét. Az Erdőben lakozó szörnyek talán átengedik a vak lányt, ha megérzik, hogy szándékai tiszták. Ivy tehát útra is kell az erdőn át, ám az Erdő szörnyei úgy tűnik mégsem kívánják felfedni a Falu, az Erdő és a Város rég eltemetett titkait.
A szörnyek a külvilág megtestesítői: ők képviselik mindazt a rettenetet, amit az alapítók maguk mögött akartak hagyni, hogy gyermekeiket egy ártatlanabb, naiv, de bűntelen világban nevelhessék fel. A metafora közel tökéletes: abban a pillanatban, hogy a falubeliek a külvilág (az erdő) felé kacsintgatnak, a külvilág rettenetes lakói azonnal készen állnak lecsapni. A vörös színnek Shyamalan világában önmagán túlmutató jelentősége van (már a Hatodik érzék-től kezdve), saját szavaival élve “bármi a való világban, melyet a másvilág megrontott”. Így nem meglepő a szörnyek vörös csuklyás ruhája sem, hiszen ők a “város fertője”, a külvilág szennye, mely időről-időre megpróbál behatolni a falu idilli világába. Shyamalan történetei általában pozitív kicsengésűek, de A falu esetében kicsit más a helyzet. A Noah által elkövetett bűn mutatja, hogy az alapítók minden igyekezete ellenére az ember erőszakos alaptermészetét nem lehet kirekeszteni a külvilággal együtt. Az emberiség a közösség legjámborabb lelki szegényének bűnbe esésével bukik el: mindegyikük magában hordozza a gonoszság magvát. Meglehetősen pesszimista nézőpont. A történet végkicsengése azonban mégsem ennyire sötét, hiszen Noah bűne végül jelentőségét veszti, Lucius meggyógyul. Ráadásul úgy tűnik, a Falu képes túlélni a valósággal való részleges szembesítést is. Dacára Ivy külvilágban tett látogatásának, az álca jobbára érintetlen marad. A vak lány előtt nem lepleződik le teljes egészében az alapítók által elfedett titok, sőt mintha a külvilág is egy hangyányival jobb hely lenne, ha olyanok népesítik be, mint a parkőr, aki önzetlenül siet a lány segítségére.
Láthatjuk tehát, hogy A falu sokkal inkább egy példamese és Shyamalan feszültségkeltést szolgáló eszközei is sokkal inkább a történetmesélést, a dramaturgiai ív fenntartását szolgálják, mint az öncélú ijesztgetést. Érdekes megfigyelni, hogy későbbi filmjei kapcsán negatívumként felrótt “túl korán lelőtt poén” itt is előkerül: Ivy apja már a film derekán felfedi a vének titkát a lánya előtt. Ami viszont mégis működőképessé teszi a film hátra lévő nagyjából 20-25 percét, az éppen a már korábban alaposan előkészített mese hozadéka: amikor a szörnyek – melyeknek nem is kéne létezniük – mégis feltűnnek, elbizonytalanodunk abbéli hitünkben, hogy a Falu vezetője vajon ezúttal igazat mondott-e? Dramaturgiai szempontból nyilván erősebb befejezést hozott volna, ha a titokra csak a film végén derül fény, de itt – utoljára – még működik Shyamalan furcsa történetmesélési technikája. Nagyon érdekes részlet, hogy a főhősnő és a szörny közötti összecsapásra fényes nappal kerül sor. Ennél a rendezői döntésnél Shyamalan erősen számított közönsége beleérző képességére: annak ellenére, hogy mi – nézők – tökéletesen látunk az enyhén félhomályos erdőben, Ivy számára az egész találkozás vaksötétben zajlik. A rendező lényegében elvárja tőlünk, hogy éljük át azt, amit a vak lány élhet át és bár a kameramozgásoknak, szűk látószögeknek köszönhetően némi fogalmunk lehet az Ivy által érzékelt eseményekről, azért ez a fajta rémisztgetés nem véletlenül nem tért vissza más filmekben később.
A falu egyértelműen legnagyobb hibája, hogy mindenki mást kapott tőle, mint amire számított. A nagy nevekkel telezsúfolt stáblista is egyfajta betegségtünet (a fentebb említettek mellett Sigourney Weaver és Jesse Eisenberg gyarapítja még a sztárok sorát). Végignézve a listán, olyan érzése támad az embernek, mintha kicsit túlzásba is estek volna az alkotók a casting során: ennyi dudás egy csárdában egyszerűen túl sok. És valóban: a nagy nevek ellenére nem igazán találkozhatunk kiemelkedő teljesítménnyel, nagyjából mindenki a kötelezőt hozza. Ahogy az már csak ilyenkor lenni szokott. Talán a legszembetűnőbb Adrien Brody félkegyelmű karaktere, de igazán világmegváltót ő sem képes produkálni, Bryce Dallas Howard Ivy-ja sem sorolható éppen a filmtörténet leghitelesebb vak alakításai közé. A neves színészek is pontosan azt a célt szolgálják, amit a figyelemfelkeltő, de a film valódi tartalmával köszönőviszonyban is csak jóindulattal lévő filmelőzetesek: be kívánják csábítani a gyanútlan nézőt a moziba. A forgalmazó stúdió és a producerek részéről érthető a dolog: itt ez a neves, fiatal rendező, kinek kezei alatt látszólag minden arannyá válik, hát toljunk alá némi pénzt és gátlástalan marketinget és nézzük meg mi lesz belőle. Ki nem kényszerített hiba. Legalább is, ahogy a teniszben mondanák. A falu nem rossz, csak éppen a saját maga által támasztott elvárásokhoz nem tudott felnőni. Kár érte, hiszen a maga helyén kezelve könnyedén emlegethető mondjuk a Jelek-kel egy lapon Shyamalan munkásságában. Őszintén szólva, ha a rendező úr ennél lejjebb már nem adná, a világ is egy kicsit élhetőbb hely lenne a jövőben.
Értékelés: 6/10
Gabblack
Be the first to comment on "The Village (2004) (A falu)"