Címben található kifejezés eredetileg az öregek otthonában (vagy egyéb szociális intézményben) önkéntes alapon ott dolgozó csinos fiatal lányokat jelenti, akik egyenruhát viselve vizuálisan megfosztatnak formás alakjuktól. Ebben a sci-fi/horrorban viszont olyan csíkos ruhás kórházi ápolókat, akik egy földönkívüli entitás megszállását követően mindenáron szaporodási lehetőséget kereső, és emiatt gyakran vetkőző, cukorra éhes erotikus jelenséggé vállnak.

Egy (látszólag) autóbalesetben sérült vak lányt hoznak be a Wucaipa Központi Kórházba, aki egy utolsó csók reményében magához inti a nővérkét – miközben smárolnak egyet, valamiféle zöld entitás mászik bele az ápolóba -, majd elhalálozik. Nagyjából ebben az időben kerül az intézménybe a fiatalokból álló kosárcsapat, aki az aktuális meccsük közben szenvednek balesetet, illetve keverednek bunyóba. Nem igazán IQ-bajnokok, az azonban nemsokára nekik is leesik, hogy valami gond van a nővérekkel, ugyanis furán viselkednek és állandóan cukrot zabának. Mivel hirtelen egy csomó beteg veszti életét, és a hatóságok vírusra gyanakodnak, karantén alá vonják a kórházat, hőseink tehát bent ragadnak ezekkel a ragadozó kedvű édes nővérekkel…

Ha be kellene kategorizálni Kate Robbint filmjét, akkor valahol a Lény-filmek – volt belőlük vagy négy, egyre csökkenő szórakoztatási értékkel bíró epizód – és a Decoys (vagy másnéven Ragadozó csajok – ebből szerencsére csak két rész készült) olcsó és lebutított változataként tudnám jellemezni. Alap-koncepciójában követi a testrablós mozikat (vagyis nem tudni, hogy az vagy-e, akinek mondod magad vagy már megszálltak), felállásában viszont jóval közelebb áll az említett produkciók erotikusabb vonalához, vagyis galád földönkívüliek dögös földi csajok testében próbálják szexre csábítani a kanosabb lelkületű férfi egyedeket – ezzel tehát inkább a fiatalabb nézőket próbálja meg kiszolgálni, de igazából költséghatékonysága majdnem mindent tönkrevág.

Horrornak csak a (vér)nyomokban mondanám, mert egy-két véresebb karmoláson kívül nem sokat mutatnak (na jó, akad egy hímtag-eltávolítás meg egy szívkitépés), ellenben az űrlény-vonal is szegényesen csak maximum annyiban képviselteti magát, hogy a film elején felhívják figyelmünket az ufó-észlelésekre, a végén meg látunk pár másodpercig egy alien-fejet. E két időpont között meg kell elégednünk gagyi szörnykezekkel meg néha csáp-imitációkkal (kedvencem amúgy a szájból kiöklendezett lufiszerű újszülöttek), de a gagyisági rangsort az áldozatok szó szerinti be(pók)hálózása vezeti.

A már említett cukrot zabáló nővérkék néha villantanak egy-egy cicit (köszönet Deanna Brooks és Serria Tawan playboy-nyusziknak) van egy-két humorosabb beszólás is annak okán, hogy nem kell annyira durván komolyan vennünk ezt az otthoni szórakoztatás jegyében készült produkciót, de arra már nincs semmi mentségük, amikor hőseink gyilkos inzulin-adagot (ki nem találtátok volna mivel semmisítik meg őket, mi?!) tolnak beléjük, és a megszállt ápolók fejét ún. whirl-effektussal fodroztatják. Hát az valami botrányosan ocsmány.

Nyilván túlélhető a film, sőt helyenként egészen szórakoztatóra sikerült, csak hát bőven kellett volna még pénzt ölni ebbe a projektbe, hogy a közepesnél kicsivel jobb teljesítményt mutasson fel. Mert így azért bőven alább kell adnunk az igényeinket – vagy a szokásosnál többet inni.

Értékelés: 5,5/10

eyescream