Vannak népszerű témák, amelyek elég borzasztóak, megrázóak és megdöbbentőek ahhoz, hogy megihlessék a filmalkotókat, no és persze az írókat. Ha elég híres és ismert az eset, akkor finoman átdolgozva egészen jó bestseller kerekedhet belőle. Csak egy kicsit át kell írni a sztorit, aztán várni, hogy Hollywood felfedezze és egy ütős thrillert, drámát vagy éppen akciót adaptáljon belőle. Így járt Andrei Chikatilo is, aki a Rosztovi Mészáros néven vált hírhedt sorozatgyilkossá, és Tom Rob Smith (American Crime Story) egész regény-trilógiát alkotott az életműve köré. Így picit más lett a hangulata, azonban Daniel Espinosa (Safe House, Life) kapva kapott az alkalmon és megszületett a Child 44, mely nem egészen az antagonista karakterére koncentrál.

A sztálini diktatúra rengeteg áldozatokat követelt, és az árván maradt gyermekek egymást sem kímélték. Hiszen mindig kell valaki, akit bántani tudunk, akkor is, ha sanyarú a sorsunk, mert úgy kevésbé érezzük szarul magunkat. Leo Demidov (Tom Hardy – Venom, The Revenant, Mad Max: Fury Road, The Dark Knight Rises, LD 50 Lethal Dose) nem ezzel a névvel született Ukrajnában, mégis büszke rá, és arra, hogy elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy túlélje a gyermekkorát, és a II. Világháborúban is helyt tudott állni, sőt egyfajta hőssé, szimbólummá vált a szovjet nép szemében. Mindez csupán egy véletlennek köszönhető, mégis, a hatalmas államban ez nagyon sokat számít, ha karriert szeretnél építeni, családot alapítani, vagy éppen csak olyanra vágysz, ami a köznép számára egyébként elérhetetlen.

Aztán megismerkedett Raisa-val (Noomi Rapace – Rupture, Millennium trilógia) és összeházasodtak. Legjobb barátja, Alexei (Fares Fares – Fácángyilkosok, Nyomtalanul, Safe House) mindig mellette állt, de azért irigyei is akadtak, akiknek nem tetszett, hogy egy egyszerű paraszt ilyen befolyásos barátokkal rendelkezett. Vasili (Joel Kinnaman – Suicide Squad, The Killing, RoboCop, The Girl with the Dragon Tattoo) nem tudta elviselni, hogy a nép hőse kezei alatt kell dolgoznia, és engedelmeskednie a parancsainak. Mikor a párt elindította a tisztogatásokat, hogy megtalálják és likvidálják a kommunizmus ellenségeit, a mételyt, mely az emberek lelkét mérgezte, Leo elsők között csatlakozott a csapatokhoz, de nem így képzelte el a dolgokat. A vadászat Anatoly Brodsky (Jason Clarke – Dawn of the Planet of the Apes, Death Race, Terminator Genisys) ellen egészen jól indult, hiszen zaklathatták azokat, akik más eszméket vallottak, megkínozhatták és lelőhették őket nemre, korra való tekintet nélkül. Aki egyszer gyanússá vált, azt hamar elvitték, és vagy holtan, vagy a munkatáborokban végezte. Akire rásütötték a bélyeget, nem sok esélye volt a szovjet társadalomban, mert mindenki félt, akinek nem sikerült átmosni az agyát, a többiek pedig akár valós indok nélkül is bátran jelentgették ellenségeiket, akár védekezésként, akár önös érdekből is.

Azonban amikor Leot azzal ébresztik, hogy Alexei barátja fiával szörnyű baleset történt – egy vonat csapta el –, és azt az utasítást, kapja, hogy a holtesten található egyértelmű külsérelmi nyomok ellenére ezt mindenképpen így tálalja a családnak, bárki bármit is kérdez vagy mond, akkor a férfi erősen elbizonytalanodik, hogy helyes-e, amit cselekszik. Hiszen a fiút egyértelműen megölték és megcsonkították, bármi is legyen Kuzmin őrnagy (Vincent Cassel – Black Swan, Sheitan, Farkasok szövetsége, Bíbor folyók) utasítása arról, hogy mi szerepeljen a hivatalos közleményekben. Ez pedig azt jelenti, hogy egy gyilkos mászkál odakint, és bármilyen szemszögből is vizsgáljuk a helyzetet, a szovjet népre is ugyanúgy veszélyes az illető, mint az állam ellenségeire. Ráadásul pont a legjobb barátjának kénytelen hazudni, amit nehéz szívvel tesz, de Sztálin tanításai szerint gyilkosság nem történhet a Paradicsomban, mert az a kapitalisták népbetegsége, a kommunizmust nem fertőzheti meg. A tagadás néha többet árt, mint a beismerés, de a Szovjetunióban ez nem számított erős érvnek. Leo igazságérzete azonban itt másodlagos, pedig tisztában van vele, milyen következményekkel járhat, ha a felsőbb utasítások ellenére folytatja a nyomozást.

Erre válaszként az őrnagy egy olyan megbízatást ad neki, melyet nehéz lesz teljesítenie. Ezért ráeszmél, hogy ez a birodalom korántsem olyan fényes, ahogyan azt eddig elképzelte, ez a felismerés pedig egyenes út a száműzetés felé, hiszen a kommunizmus nem viseli el az olyanokat, akik gondolkodnak és ellenkeznek, vagy egyszerűen csak más véleményük van. Ugyanakkor szükség is van Leo képességeire, mert talán ő lehet az egyetlen, aki megtalálhatja és megállíthatja a titokzatos sorozatgyilkost. Persze csak csendben és állami segítség nélkül működhet, mert nem tudódhat ki, hogy ilyesmi előfordulhat a Szovjetunióban. Ezért eltüntetik őket, hogy vidéken segédkezzen a Militiának, ahol Mihail Nesterov (Gary Oldman – Hannibal, Dracula, stb.), egy régi fegyvertársa irányítása alatt tevékenykedhet. Ez viszont nem jelenti azt, hogy szabad az út előtte, és a nyomozást úgy végezheti, ahogyan szeretné, mert itt is megvannak a szabályok, amelyeket be kell tartania. Nem szabad elfelejtenie, hogy továbbra is a sztálini diktatúra hatása alatt dolgozik, és senkiben sem bízhat meg igazán. Még akkor sem, ha jó ügy érdekében cselekszik.

Leonak szembesülnie kell a valósággal, de nem csak a munkája terén, hanem mindenfelé, amerre csak lépni próbál. Nem csupán rávezetik, hanem az arcába üvöltik, hogy minden romantikus elképzelése arról, hogy Sztálin országa működőképes, a Paradicsom illúziója szépen darabokra hullik. Ebben a bizonytalanságban kell megtalálnia azt, amibe kapaszkodhat, hogy ne őrüljön meg vagy adja fel a küzdelmet az igazáért. Át kell értékelnie a barátságokat, a családot, és azt is, ahogyan másokkal viselkedjen. Lehet, hogy azok, akikben eddig a nép ellenségét látta, teljesen más emberek, mint eddig hitte. Annyiban biztos lehet, hogy akikben eddig megbízott, akikért eddig kiállt és harcolt, kimutatják a foguk fehérjét. Szélmalomharcot vív a rendszerrel szemben, ami egyfajta társadalomkritika is lehetne. De a hangsúly inkább a drámán, a tragédián van, amely kellemesen borzongató színezetet kölcsönöz a kriminek. Nevezhetnénk akár thrilllernek is, ha nem volna túlságosan hatásvadász, ami kivételesen jól is áll neki.

A rendezőnek kitűnő szereplőgárdát sikerült összetoboroznia, így a forgatókönyv (Richard Price – Váltságdíj) emészthetőbb lett a csapongásai ellenére. Túl sok mindent szerettek volna belesűríteni a filmbe, de ez jelen esetben nem lett túlságosan zavaró. A túlbonyolított és túlrészletezett, kitérőkkel gazdagított cselekmény igazából megtalálja a funkcióját, hiszen a Child 44 számtalan példát próbál hozni arra, hogy milyen problémákkal kell megküzdenie egy átlagembernek. Kicsit az a felvetés is előkerül, ami az Evilenkoban, miszerint a pszichés betegség egyik oka a Szovjetunió maga. Egyedül az lehet furcsa, hogy az eredetihez képest a kezdeti idősíkot eltolták 30 évvel, ami a szélsőséges érzelmeket is megmagyarázza, és sokkal tragikusabbá varázsolja a szituációt, de elveszti azt a jellegét, hogy milyen aktuális egyéni válság lépett fel a birodalomban a felbomlás közeli állapotban. Itt inkább az általános bizonytalanság kerül előtérbe, a paranoia van terítéken, hogy senkinkben sem bízhatnak meg, hiszen aki ma a barátod, az holnap feljelenthet, akár azért is, hogy a saját családját védje ezzel. Persze emellett érvényesül az is, hogy ez egy regény, bestsellernek készült, tehát a dramatizált vonások erősítése segíti az eladást.

Persze az ellentmondás ugyanúgy jelen van, mint a többi adaptációban, ami Andrei Chikatilo munkásságát veszi alapul. Hiszen a bizonyítékok egyértelműek, de a rendszer üzenete és szellemisége nem teszi lehetővé, hogy olyan szörnyetegek létezzenek a Szovjetunión belül, akik nem csak gyilkolnak, de több embert is megkínoznak és megerőszakolnak, sőt meg is csonkítanak, ne adj’ isten esznek a tetemükből. Ilyen elferdült, kicsavart személyiségeket csakis a hanyatló Nyugat termelhet ki, ezért akár a tömegmészárlást is kockáztatják a tisztek, a rendőrség és a kommunista párt is, hogy ne derüljön fény az igazságra. Persze a látszatintézkedések működnek, számtalan gyanúsított vallja magát bűnösnek, és olyanokat távolítanak el az utcáról, akik senkinek sem fognak hiányozni és a rendszer ellenségei. Vannak kisebbségiek, olyan nézeteket vallók, akik veszélyesek, így bűnbaknak kivételesen alkalmasak, amellett, hogy akár igazi tettesek is lehettek volna. Ez egészen addig a pillanatig működik egy adott területen, amíg a Militia, vagy a nyomozók családjai nem lesznek érintettek, mert akkor bizony olyanokat kell elhallgattatni, akik a párt emberei, és az mindig egy fokkal nehezebb. Persze nem kell aggódni, a nemes cél érdekében mindenki feláldozható, és mindig akad valaki, aki önként és dalolva intézi el társait is. A féltékenység mindig nagy úr, nem beszélve a kapzsiságról, a félelemről és a hatalomvágyról. Mindenen és mindenkin át lehet gázolni, de lehet, hogy a negyvennegyedik gyermek begyűjtése már túlságosan mohó cselekedet volt – erről bővebben majd a fő cikkemben szeretnék értekezni.

Ha azt leszámítjuk, hogy igencsak más a hangvétele, és másra koncentrál, mint a másik két film, akkor egészen élvezhető alkotás, sőt, az egyetlen, amelyet érdemesnek tartottam a beszerzésre. A cselekmény néhol túl van bonyolítva, de ennek ellenére a dramaturgia egészen kiválóan sikerült, Tom Hardy és a The Killing Joel Kinnamanja pedig kitűnő ellentétei egymásnak. Az ő párosukra építve bármilyen mozgókép élvezhető volna, hozzájuk pedig olyan remek színészek csatlakoztak, hogy egyáltalán nem unjuk meg a történet kicsapongásait. Ezért, leszámítva persze azt, hogy csak érintik Chikatilo kegyetlenkedéseit, mindenképpen csak ajánlani tudom a Child 44-t.

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány