Letűnt korok emlékeit idézi bennünk az érzés, amikor egy horrorkomédiának szánt filmen egyszerre nevetünk és elfog egy enyhe borzongás is. Régen ez természetesnek hatott, mára azonban leginkább csak nevetni tudunk az ilyen jellegű alkotásokon és elkönyveljük a vígjáték kategóriába. A Hullajelöltek városa 2000-ben talán még célt ért, ma viszont mindenki úgy gondol rá vissza, mint a film, amiben egy nem túl élethűen oszló úriember, egy vicces kismajom és egy nagyinak álcázott pszichopata (nem sok sikerrel) igyekszik ijesztő hatást kelteni.

A műfaji sajátosságokon túl érdemes megjegyezni, hogy a történetet egy igényes keretbe csomagolva kapjuk: a kitartó ingatlanügynök egy gyönyörű, szinte amerikai álombéli klisének tűnő kertvároson vezeti körbe a gyanútlan házaspárt, akik csak egy szép, családi házban szeretnék elkezdeni életüket. Minden rózsásnak tűnik, amíg ki nem derül, hogy az összes bemutatott háznak van egy kis bakija, egy sötét történet, ami hozzá köthető, amit hirdetni nem érdemes, de az ügynök kötelezettségeinek eleget téve elmesél mindent, amit csak tudni lehet az ingatlanról – egész hamar ki is derül, hogy ez árthat az üzletnek.

Ennek az alapszerkezetnek megfelelően három külön sztorit kapunk házanként és az igazat megvallva, egyik komikusabb, mint a másik. Az elsőben a síron túli bosszú kap főszerepet egy életében és holtában is agresszív, felszarvazott férj személyében. A történet közben akaratlanul is az jut az ember eszébe, hogy a pali nagyjából olyan lehet, mint egy molylepke, amit huszonötször kell lecsapni ahhoz, hogy végleg kiiktassuk. Mindközül a második a leglehetetlenebb baromság, amivel életemben találkoztam: egy pici, eleinte barátságosnak mutatkozó mutatványos majom szedi az áldozatait sorra, többek közt a család kiirtása után az apuka vért izzadva próbál diadalmat aratni egy apró majom felett.

Az utolsónak hagyott rövid kis szösszenet mondható a leghorrorisztikusabbnak, ugyanis egy sorozatgyilkos ténykedését követjük végig, ami természetesen az említett villanegyedben történik, mindezt megfűszerezték egy kétségbeesett fiú telepatikus képességeivel. Mindezek után kinek ne lenne az álma egy ilyen környéken családot alapítani?

Szó, ami szó, nem a leglehengerlőbb film (még a maga műfajában sem), amivel valaha találkoztam, de ha elragad a nosztalgia édes érzése és pont másfél órád van kielégíteni a régi szép idők utáni vágyaidat, akkor ajánlom a Hullajelöltek városát, mindazonáltal annak is, aki a trash és horrorvígjáték világában otthon érzi magát és a sírva nevetés a passziója.

Értékelés: 6/10

(grey tabby)