1982-ben született egy rajzfilm, amely sokunk gondolkodását megváltoztatta. Van, aki szerette, van, aki gyűlölte, sokan nem értették, hogy mire is akar kilyukadni, sőt, van, aki logikátlannak, erőltetettnek tartja a befejezését. Egy valamit azonban semmiképpen sem lehet tenni vele: megfeledkezni róla. Nem csak azért, mert francia-magyar koprodukcióban született Az Idő Urai című animációs film, hanem mert Jean Giraud, alias Moebius látványtervei alapján készült el. Neki köszönhetjük például a Nyolcadik utas: a Halált, valamint a Tron, avagy a számítógép lázadását, illetve Az ötödik elem látványvilágán is ő dolgozott.

A történet látszólag nem túl bonyolult, hiszen adott egy kisfiú, Piel, aki édesapjával, Claud-dal lezuhan a Perdide bolygóra, és arra kényszerül, hogy egyedül vágjon neki a furcsa dzsungelnek. Egyetlen társa egy adóvevő, akit szülője Mikinek nevez el, hogy a gyermek bátran beszélhessen hozzá, ha bajba kerül. A túloldalon Claud legjobb barátja, Jaffar tartózkodik, valahol távol a világűrben, aki azonnal a fiú segítségére siet, de nincs könnyű dolga. Egyrészt, mert meg kell változtatnia útvonalát, másrészt valahogyan távol kell tartania, meg kell védenie Pielt a bolygón rá leselkedő veszélyektől úgy, hogy csupán fültanúja az eseményeknek. Ráadásul az űrhajó utasa, Matton herceg nem örül annak, hogy nem szállítják el oda, ahova el szeretne jutni, így megpróbál keresztbetenni a fiúnak.

Az első állomáson Jaffar felkeresi régi barátját, Silbad-ot, és megpihennek addig, míg a megfelelő körülmények fel nem állnak az utazás folytatásához. Eközben Matton kivételével mindhárman (Belle, Matton felesége anyaként védelmezi a kis Pielt) megszeretik a fiút és jó tanácsokkal látják el, megnyugtatják, amíg nem tudnak tovább indulni. Silbad lakóhelyén egy csodálatos eseménynek lesznek szemtanúi, amely további két útitárssal gazdagítja az űrhajó legénységét.

Ennél többet az egyébként nem túl hosszú történetről nem is szeretnék elkotyogni, mert lassan elmondok mindent Az Idő Urai-ról. René Laloux (A vad bolygó) rendezését ugyan sokan kritizálták, egyesek inkoherensnek tartják a cselekményvezetését, de szerintem egy igen kiváló sci-fit tudhat magáénak. Stefan Wul A Perdide bolygó árvája című 1958-as művéből készült el Az Idő Urai, Moebius és a Pannon Filmstúdió együttműködésének köszönhetően. Véleményem szerint nem csak a magyar rajzfilmek egyik gyöngyszeme jött létre az alkotóknak köszönhetően, hanem egy frappáns, ugyanakkor kissé egyszerű történetbe ágyazott társadalomkritikával átitatott sci-fi is. Persze mindezt nem csak megtalálni kell, hanem felismerni is, és helyén kezelni. Habár gyermekfilmként lett aposztrofálva (1982-ben 2 díjat is bezsebelhettek érte: legjobb gyermekfilm – Fantafestival, legjobb egész estés film – Nemzetközi Animációsfilm-fesztivál), én azt mondanám, hogy sokkal mélyebb mondanivalói is vannak, mintsem azt sokan gondolják. Bár tényleg ügyesen megbújik benne az individualitás versus társadalmi elvárások kritika, de az avatott szemek szerintem könnyedén kiszúrhatják. Mondjuk annál a szálnál jóval egyértelműbb, ha a két gnóm beszélgetésére figyelünk.

Még pár érdekességet szeretnék megemlíteni, melyekből a legizgalmasabb talán az, hogy maga az író sem tudta az utolsó oldalakig, hogy hogyan fogja befejezni a történetet, így valószínűleg mindenkit meg fog lepni. Viszont sajnos a legtöbb kritika, amely Az Idő Urai-ról értekezik, pont a csattanót lövi le, ezért – azon túl, hogy nem is értették a mondandóját – nekem azok nem igazán tetszettek, illetve az olvasóknak sem ajánlom, hogy a megtekintése előtt jobban utánanézzenek. Ha kedvet kaptatok, akkor inkább üljetek le elé, utána érdemes az egyéb elemzéseknek nekiülni, majd ráébredni, mekkora ostobaságokat firkáltak össze egyesek. A másik izgalmas rész, hogy a legfontosabb bolygón a könyvben teljesen más történik, így az arctalanokkal való találkozás az írott anyagban meg sem történik, tehát René Laloux egy újabb értelmezést, kitérőt is hozzátett a film rendezése folyamán. A harmadik változtatás pedig az, hogy – miként a Micimackóban az Ürge – Jad és Yula (Maros Zoltán, figuratervező – de nem szeretnék megfeledkezni az animációs rendezőről, Hernádi Tiborról sem a magyarok közül), a két kis gnóm narrátor, nem is szerepelnek a könyvben. Ez a módosítás azért érdekes, mert rengeteg mindenre ők világítanak rá, illetve sok kérdésre a két kis telepata adja meg a választ.

Végül talán még annyit szeretnék az érdekességek közül megemlíteni, hogy Az Idő Urai közel egy időben jelent meg a Vuk című Dargay Attila (Vuk, Pom Pom meséi, Szaffi, Vili, a veréb, Lúdas Matyi, illetve egyik személyes kedvencem, Az erdő kapitánya) rajzfilmmel, amely azóta is az egyik legnagyobb hazai sikernek számít. Itt a szerkesztő hangosan felsóhajt, mert bizony akkoriban még tudtunk világszínvonalú filmeket gyártani (Pannónia Filmstúdió)…

Szerintem Az Idő Urai-t (legalább) kétféleképpen is lehet szemlélni. Ha abból az irányból közelítjük meg, hogy mesefilm, akkor valóban mondhatjuk rá, hogy kissé inkoherens és talán túlságosan egyszerűnek tűnik az eseménysorozat is, bár ez a kettő elég ellentmondásosan hangozhat még azok számára is, akik nem néznek a mélyebb értelmezés felé. A másik megközelítés, hogy egy sci-firől van szó, amely elrejtett társadalomkritikákat fogalmaz meg azokkal szemben is, akiknek ez nem jön le belőle. Ezért én érdekességként mindenképpen csak ajánlani tudom. Viszont annyit hozzátennék, hogy az élvezeti értékhez bizony gondolkodni is kell, nem csak a csodálatos látványban gyönyörködni.

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány