Sandy Collora (Batman: Dead End, Hunter Prey) neve talán már ismerősen csenghet azok körében, akik szívesen böngészik a Youtube-videókat érdekes rövidfilmek után kutatva vagy esetleg jó ideje nyomon követik cikkeinket az oldalon. Másfél éve pedig egy új sztori körvonalazódott, melyhez nem másra volt szüksége, mint pénzre. Szerencsére a Kickstarter nevű oldal pont az efféle projektek létrejöttében segít. Egy készítő bemutatja portékáját és ha megfelelő összeget tud szerezni, melyet kitűzött célul, akkor jöhet az elkészítés és/vagy a befejezés státusza.

Jómagam is támogattam eme projektet, ugyanis kedveltem az eddigi próbálkozásait az úriembernek és az egész jelenséget sikerült egy akciófigurával indítani (szintén Kickstarter-projekt volt), ami rettentően meghozta a kedvem, hogy magát a filmet is támogassam. A digitális anyag elkészültét pedig a napokban hozták nyilvánosságra, így betekintést nyerhettem a 18 perces rövidfilmbe, ami magán hordozza Collora stílusjegyeit, de részben mert szakítani eddigi szokásainak egy részével is. A sztori pofonegyszerű, még angoltudásra sincs szükség, mivel párbeszéd nélkül zajlik a hajsza: egy nő, akiről nem tudunk meg semmit, egy vízi szörny céltáblája lesz. A macska-egér harc pedig ritkán látott fordulattal végződik.

A történések sora egészen izgalmasan alakul, hála a pattogó képsoroknak, és nem áll le vacakolni semmivel a film. A színésznő (Lisa Roumain) jó választás volt, meglepően színvonalasan képes az arckifejezésével és mozdulataival egyrészt a törékenységet sugározni. Másrészt pedig az utolsó utáni emberi erőfeszítésekkel visszaverni a szörny támadását. Ehhez pedig a kameramozgások, a csodálatosan kihasznált fény-árnyék jelenség és az eklektikus aláfestő hangok nagy segítséget nyújtanak. Ezek révén a nézőt is képesek nyomás alá helyezni.

Külön kiemelném a fejkamera használatát, s habár néhol értelmetlen volt egy-egy másodpercre bevágni, mégis összességében friss szemszöget biztosított. Még annak ellenére is, hogy időnként kicsit homályosnak tűnt a kép, mégsem zavaróan és a végjáték amúgy is bőven kárpótolja az embert. Nem szeretném lelőni a poént, de érdemes felkészülni arra, hogy az általában feledésbe merülő befejezés miatt az emberben felmerül az érzés, hogy ezt a történetet akár egy órán keresztül is szívesen nézné.

A speciális effektek pedig, ahogy az alkotók eddigi filmjeiben, itt is kiválóak. Szerencsére a praktikus effekteket részesítették előnyben a CGI-parádé helyett, így az oldschool rajongók is örömüket lelhetik benne.

Lendületes, de nem kapkodó alkotás, és bízom benne, hogy nem az utolsó Collora műhelyéből.

Értékelés: 8/10

(Plendil)