Úgy döntöttem, hogy átmegyek a szomszédba is, hátha a románok is kiváló minőségű horrorokat tudnak gyártani, hiszen akad ott anyag bőven ezzel kapcsolatban is. Arra nem számítottam, hogy mibe tenyerelek bele, de ha már egyszer elkezdtem nézni, akkor végigszenvedtem. A Miss Christina gondolom egyféle pszichológiai horror akart lenni, bár a sztoriját olvasva teljesen másra számítottam.

Egor és Sanda meglátogatják a lány szüleit, hogy bemutatkozzanak nekik, hiszen nem sokára össze fognak házasodni. A szerelmes pár visszacsöppen a vidéki valóságba, ahol kicsivel lassabban zajlanak az események, és a babonák még élénken élnek. Egyébként az 1900-as évek elején járunk, tehát nem olyan meglepő, hogy mindenki elég konzervatívan viselkedik. Azért Sandán érezhető, hogy elszokott már ettől a világtól, Egor pedig erősen elgondolkodik, hogy mennyire más itt minden, mint Bukarestben. Emiatt, és a házban lakók viselkedése okán, amely teljességgel ellentétes az újdonsült páréval, tapintható feszültség jön létre, az amúgy idillinek tűnő vidéki nyugalomban. Mrs. Moscu, a ház úrnője, a fiatal nő anyja, láthatóan teljesen mással foglalkozik, zavart, elvarázsolt, vagy legalábbis totálisan elkalandozik, bárkivel is beszélget. Másik lánya, Simina nagyon furcsán viselkedik, és nem lehet eldönteni róla, hogy édes szülőjén tréfálkozik-e, vagy maga is hisz valami babonában. Nazarie professzor, a család vendége, akit nagyra tart Mrs. Moscu is, szintén idegesen reagál mindenre, érződik, hogy valamit szeretnének eltitkolni a pár elől.

Az egyetlen nyom, amely a titok irányába mutat, egy családi legenda, mely szerint a ház úrnőjének testvére, Miss Christina egykor szörnyű végzetre lelt, és azóta Mrs. Moscu álmait kísérti. Természetesen egy felvilágosult értelmiségi, mint Egon ilyesmiben nem hajlandó hinni, ugyanakkor furdalja a kíváncsiság, hogy mi lehet a házban lakók szokatlan viselkedésének hátterében. Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy a Miss Christináról készült portré megpillantása olyan eseményeket indít el, melyek után eltéved a valóság és az álom határmezsgyéjén. Így nem meglepő (?), hogy neki is megjelenik a halott nagynéni, és izgalmas, romantikus kaland bontakozik ki közöttük.

Maga a film valahol engem a múlt század elejének romantikus drámáira emlékeztet, ami nem véletlen, hiszen Mircea Eliade 1936-ban írt művéből adaptálták. Ami viszont sajnálatos, az az, hogy a horror stílusa is abból a korból származik, és így eléggé vontatott, inkább a leírásokra és a belső monológokra koncentrál, amely az 1992-es évben azért eléggé soványka. Nem azt mondom, hogy a Domnisoara Christina unalmas vagy, hogy nem jó, csak eléggé idejétmúlt eszközöket használ, egy jó 30 évvel elmarad a ma elvártakhoz képest. A cselekmény kibontakozása, a szereplők ábrázolása, a fura monológok, a karakterek egymás közelében tanúsított viselkedése, a borzongató háttértörténet és az aprólékosan vászonra vitt romantikus szál majdnem tökéletesre sikerült. Valószínűleg sokkal jobban élvezhető azok számára, akik az 1900-as évek elejéről származó regényeket adaptált formában is tudják élvezni. Nekem ez az időszak nem éppen a szívem csücske, így csak annyit tudtam megállapítani róla, hogy erősen művészi szeretne lenni, a színészek játéka naivan bájos, de a hangulatát mégsem tudom magaménak érezni.

Az egyetlen igazán élvezhető rész azonban sajnálatos módon nincs ábrázolva, csupán pár szóban mesélik el, hogy Miss Christina miket művelt a szolgálóival, a birtok lakóival, és miért végezték ki 1907-ben. Kicsit olyan érzésem volt ezért vele kapcsolatban, mint a Báthory Erzsébetről készült esetlen filmekkel kapcsolatban, hiszen ott is elmarad a bevállalás, inkább túlromantizálják a történetet, ahelyett, hogy kicsivel misztikusabbá varázsolnák, pedig arra minden lehetőségük és eszközük meglett volna.

Ezektől eltekintve érdemes megtekinteni a Domnisoara Christinat, mert a maga nemében érdekes műalkotás. De inkább azoknak tudnám ajánlani, akiket nem zavar a túlzott művésziesség, és az erősen ’60-as évekbeli magyar filmregény beütés.

Értékelés: 6/10

Smaragd Sárkány