Ezúttal egy érdekességet választottam nektek, mely ugyan a franciáktól került elő, de ne a mostani időszakra jellemző horrorra számítsatok, ha megtekintitek. A filmet akár Hitchcock is rendezhette volna, a hangulata annyira nyomasztó, a történetválasztás és a színészi játék, az operatőri munka és a rendezés pedig kimondottan zseniális. Az Ördöngösök egy megunhatatlan örök klasszikus pszichothriller.

Michel Delassalle (Paul Meurisse) nem jó ember, hanem undok, részeges, a nőkkel és a gyerekekkel kegyetlenkedik, ezen felül fösvény, udvariatlan, gonosz, szóval mindenki utálja. Ugyanakkor ő a bentlakásos iskola igazgatója, tehát megingathatatlan és elmozdíthatatlan pozícióban van. A diákok és tulajdon felesége is rettegnek tőle hangulatváltozásai miatt, de a többi tanár is csak félrenézni merészel, ha túlkapáson érik. Nem elég, hogy szegény asszonyt is időnként megveri, ha ittasan tér haza, de még az egyik tanárnővel is összeszűri a levet, mindezt mindenki szeme láttára. Természetesen nem tagadja meg önmagát, és a szeretőjét is néha megneveli, ha úgy tartja jónak. Ezért a két nő szövetkezik és egy furfangos tervet eszelnek ki, hogy megszabadulhassanak a zsarnok fenyegetésétől.

Christina Delassalle (Véra Clouzot – A félelem bére) törékeny fiatal nő, és nehezen viseli férje szörnyű természetét és kicsapongásait. De mégis leginkább az esik neki rosszul, ahogy a gyerekekkel bánik, hogy rajtuk spórol és kegyetlenül megbünteti őket, ha úgy tartja kedve. Azonban képtelen bármit is tenni, még saját magáért is fél kiállni, mert tart a férfi bosszújától. Ráadásul a szíve is gyengélkedik, így nem szeret ellenszegülni a parancsoknak, inkább igyekszik jól viselkedni, hogy ne legyen baj belőle, de érezhető, hogy nem bírja sokáig cérnával a megpróbáltatásokat.

Ebben faramuci módon a társa éppen a szerető, Nicole (Simone Signoret – Fantômas, Ébresztő a halottnak) lesz, akinél már elmúltak a rózsaszín felhők, amióta a bájos és romantikus együttléteket felváltották a tettleges bántalmazások és verbális terror. A nő ezért megosztja a feleséggel tervét, amellyel végleg eltehetik az útból Michelt. Szerencsére ő jóval határozottabb személyiség, így nem igazán hagy választási lehetőséget Christinának, inkább pislákoló reményt próbál nyújtani a szenvedő asszonynak.

A terv viszonylag egyszerű, mégis frappánsan elrendezettnek tűnik, hiszen mikor kettesben megszöknek az intézményből, a férfi pontosan úgy cselekszik, ahogyan elvárják tőle: utánuk lopakodik, anélkül, hogy bárkivel is közölné, hogy hova ment el. E módon ha sikerül eltenniük láb alól, és el tudják rejteni a holttestet olyan helyre ahol később felfedezhetik, de nem hozhatják velük összefüggésbe, akkor meg is úszhatják a gyilkosságot. Így ők és a gyerekek is jól járnának. Tervükbe egyetlen hiba esik csupán, hogy a férfi maradványai végül nem kerülnek elő, ami aggodalmat ébreszt mindkettejükben.

Ami kiemeli ezt a filmet rengeteg egyéb közül, az a zseniálisan eltalált lélektani ábrázolás. Ezt pedig nem csak a színészi játékkal éri el, hanem a fény-árnyék viszonyok kitűnő használatával, valamint az operatőri munkával, ami mindig olyan szögből mutatja meg számunkra az eseményeket, illetve a szereplők viselkedését, amely kiemeli az adott mondanivalót. Igazi Hitchcock-i műremekről van szó, annak ellenére, hogy Henri-Georges Clouzot (A holló, A félelem bére) rendezte az Ördöngösöket. Fantasztikusan nyomasztó hangulata van a filmnek, a feszültség tapintható, izgulunk, hogy sikerül-e véghezvinniük a tervet, illetve, hogy vajon mi siklott félre az elképzelésben. Gyakorlatilag az utolsó pillanatokban kezdünk ráébredni, hogy mi történt valójában, mi bújik a rejtély hátterében.

Nem véletlenül említem egy napon ezzel a filmmel a rendezőzseni alkotásait. Sokak szerint ugyanis Hitchcock valóban megpróbálta megszerezni a művet, amely alapján ez a horror készült, de elkésett vele, mert megelőzték. Viszont az, hogy ennyire remek alkotás született, csak alátámasztja, hogy Henri-Georges Clouzot ugyancsak figyelemre méltó. Aki látta a fent említett A félelem bére című drámát, az sejtheti, mire gondolok itt.

Pierre Boileau és Thomas Narcejac regényének eredeti címe Celle qui n’était plus, azaz, A nő, aki nem ott sem volt.

„Ne légy Te magad is ördöngös. Ne tedd tönkre a befejezést a barátaid részére azzal, hogy elmondod nekik, hogy mit láttál. A saját érdekükben. Köszönjük.”

Így végződik a film, amely akár fent emlegetett rendező saját kiírása is lehetne. Így elégedjetek meg most ennyivel a művel kapcsolatban és nézzétek meg ti is.

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány