M. Night Shyamalan munkássága roppantul megosztja a filmes társadalmat, ugyan karrierjét egy remekművel kezdte (Hatodik érzék, 1999), de soha sem sikerült befutnia a neki jósolt pályát. A XXI. században mindenki számára okozott felejthetetlen pillanatokat (A sebezhetetlen, Jelek, A falu), de kevésbé emlékezetes alkotások (Lány a vízben, Az utolsó léghajlító, A Föld után) dirigálásában is volt része.

A nagy visszatérésre 2015-ig kellett várnunk, leírt direktorként sikerült az év egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatnia. A borzongató The Visit (A látogatás, 2015) minden olyan stílusjegyet felmutatott, aminek az indiai származású rendező korai sikereit köszönhette. Rejtélyes történet, tökéletes egyensúly a horror és a thriller mezsgyéjén és természetesen a film végén elhelyezett óriási csattanó. A kedvező kritikai fogadtatás mellett nem mellékesen komoly anyagi sikert (100 millió dolláros mozis bevétel 5 milliós költségvetés ellenében) is hozott neki a darab, amire a korábbi financiális fiaskók után elég nagy szüksége volt. Tavaly ősz körül jött ki a Széttörve első kedvcsinálója, a sztori pedig egyből felkeltette az érdeklődésemet.

A disszociatív személyiség témaköre hálás filmalapanyag, ugyanakkor egy nagyon komoly pszichiátriai zavar. Az egyénnek két vagy több elkülönült személyisége van, saját névvel és emlékekkel. Kialakulása rendszerint egy nagy traumához köthető, az agy védekezési mechanizmusa vezet a többszemélyűség létrejöttéhez. Sok horrorfilm használja ezt a betegséget, mivel nagy teret enged a fantáziának és nem szorítja keretbe egy karakter tulajdonságait. A legismertebb ilyen jellegű alkotás Alfred Hitchcock klasszikus slashere, a Psycho (1960), az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb darabja pedig az Azonosság (Identity, 2003) volt. A Széttörve főszereplője Kevin 23 személyiséggel rendelkezik, de egy trauma hatására épp kialakulóban van a 24.

A film 3 tinédzser elrablásával indít, akik szép lassan felfedezik, hogy nem egy mindennapi pszichopatával van dolguk. Közben Kevin kezelőorvosán keresztül némileg sikerül megismernünk a múltat, illetve fontos szerepet kap Dr. Fletcher új teóriája, ami a film záróképsorai után nyer igazán nagy jelentőséget. A film nagy kérdése, hogy Kevin új személyisége mire készül, de ahogy haladnak előre az események egyértelművé válik, hogy a foglyok szempontjából semmi jóra. A diáklányok közül egyedül Casey karakterét ismerhetjük meg jobban, rövid flashback jelentek sorából kiderül, hogy ő kilóg a potenciális áldozatok mintájából. Anya Taylor-Joy (Morgan, A boszorkány) ügyesen hozzá a gyermekkori trauma hatására megtört lány szerepét, aki végig megpróbálja kijátszani Kevin személyiségeit. A film jutalomjátéka azonban James McAvoy (X-Men – Kezdetek trilógia, Mocsok) alakítása, aki remekül transzformálódik Kevin karakterei között, bár a forgatókönyv nagy hiányossága, hogy a 24 személyiség közül csak nyolcat ismerhetünk meg. A feszültség jól van felépítve, de személy szerint a kétórás játékidőt elég hosszúnak találtam.

A végére természetesen komolyan felpörögnek az események, gyakorlatilag itt lehet a horror zsáneréhez köthető jelenetekkel találkozni, de összességében a film jóval közelebb van a thriller műfajához. Dr. Fletcher elmélete szerint a disszociatív személyiséggel rendelkező emberek nagyon különlegesek, az énjeik között felbukkanhatnak olyan tulajdonságok, amik a tudomány jelenlegi állása szerint emberfelettiek. Ezt a fonalat kapta fel Shyamalan a befejezés nagy csattanójánál, és okosan nyitva hagyta a nem akármilyennek ígérkező folytatás lehetőségét. Nem véletlenül szerepelt ez a darab szerkesztőségünk legjobban várt idei horrorfilmjei között, hiszen meglehetősen korrekt alkotással állunk szemben, de ha szeretett műfajom szempontjából nézem, azért maradt hiányérzet bennem a film megtekintése után. Köszönjük a UIP-Duna Film-nek a lehetőséget, hogy részt vehettünk a sajtóvetítésen! A Széttörve jövő héten érkezik a magyar mozikba, megtekintését bátran ajánlom az érdekesebb thrillerek szerelmeseinek.

10/7

afiaf