Umineko: When They Cry, Umineko no Naku Koro ni (うみねこのなく頃に), avagy Amikor a Sirályok Sírnak a címe annak az anime sorozatnak, melyhez elérkeztünk. Anno a Higurashi no Naku Koro ni kapcsán merült fel, hogy a franchaise neve valójában no Naku Koro ni és nem Higurashi. Én akkor a közérthetőség kedvéért neveztem el így, merthogy a célom a kabócák életének megfigyelése helyett tömeges és látványos kiirtásuk volt… Mármint csak azokat a részeket érintettem a visual novelből adaptált animék közül, melyek azzal a vonallal foglalkoztak.

Viszont ez a visual novel, illetve mangából merítkező sorozat teljesen másik szálon fut, illetve totálisan nem azonos a hangulata a fent említettekével. Ettől függetlenül kíváncsiságból megnéztem és nem is csalódtam túl nagyot benne.

Tőlem megszokott módon, teljesen az animére szeretnék koncentrálni és nem célom, hogy összehasonlítsam azzal, amiből adaptálták. Ilyenkor elsőként a történetről illene írnom, vagy a karaktereket bemutatnom, de inkább a hangulat és a szituáció bemutatását fogom megtenni. Az egész mű, úgy ahogy van, egy számítógépes játékra emlékeztet, aminek eseményeire egyáltalán nem vagyunk hatással, illetve ezt a szerepet az egyik karakter kapja meg. Igen, így picikét hajazhatna is a Higurashi no Naku Koro ni-re, azonban azzal ellentétben itt már a legelején kiderül, hogy egy játszmáról van szó. Nem nagyon van kettősség, ambivalens viselkedés, az első pillanattól nyilvánvaló, hogy egy teljesen klasszikus gyilkosság misztériumba csöppentünk. Látszólag a gyilkos személye is elég egyértelmű, mintha egy sakktáblára címkékkel érkeznének a figurák. Átlagos, különböző jellemű titokzatos szereplők materializálódnak előttünk, ügyesen meghajolva és bemutatkozva, ahogyan ez egyébként nem egy animében megszokott eljárás. Ezután némi belviszályok derülnek ki, feszültségek körvonalazódnak, kibontakozik egy alapszituáció, a helyszín felépítése és legvégül megtörténik az első gyilkosság. Nem mondanám, hogy túl kreatív, ha ennyiről lenne szó, valószínűleg hamar új sorozat után néztem volna.

Ennek ellenére azt meg kell hagyni, hogy az egész cselekményfelvezetés teljesen klasszikus eszközöket vonultat fel elénk, kicsit úgy éreztem magam, mintha az Evil Under the Sun, vagy a Tíz Kicsi Néger (polkorrekt verziójában Tíz Kicsi Indián) anime adaptációját alkották volna meg. Leszámítva, hogy itt több karakter áll rendelkezésre, szám szerint 18 (ebbe ne menjünk bele), illetve mindenki ismeri a másikat, mert egy családi találkozó áll az események középpontjában. Furcsa módon az első fejezet cselekményében a szereplők viselkedése teljességgel átlagosnak mondható, és mindenkiről kiderül, milyen is valójában, milyen szálak húzódnak a háttérben és igazán nem is meglepő a fordulat, miszerint valaki szörnyűséges gyilkosság áldozata lészen. Leszámítva azt, hogy a nagy számok törvénye alapján kicsit húztak a halálozás tempóján és egy egészen ügyesen ideologizált mészárlásba csöppenünk bele, olyan értelemben, hogy csoportosával hunynak el éppen megkedvelt – vagy meggyűlölt – karaktereink. Megint nem mondom azt, hogy a versikés háttér a Tíz Kicsi Négert idézi nekem, csak úgy csendben ideteszem a gondolatot, mert elfér.

„Behold the sweetfish river running through my beloved hometown.
You who seek the Golden Land, follow its path downstream in search of the key

As you travel down it, you will see a village.
In that village, look for the shore the two will tell you of.
There sleeps the key to the Golden Land.

The one who obtains the key must then travel to the Golden Land in accordance with these rules
On the first twilight, offer the six chosen by the key as sacrifices.
On the second twilight, those who remain shall tear apart the two who are close.
On the third twilight, those who remain shall praise my noble name.
On the fourth twilight, gouge the head and kill.
On the fifth twilight, gouge the chest and kill.
On the sixth twilight, gouge the stomach and kill.
On the seventh twilight, gouge the knee and kill.
On the eighth twilight, gouge the leg and kill.
On the ninth twilight, the witch shall revive, and none shall be left alive.
On the tenth twilight, the journey shall end, and you shall reach the capital where the gold dwells”

Szerencsére nem egyszerű adaptációról van szó – bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy kellemesebb élményt nyújtott volna –, hanem azért itt nagyjából megáll a párhuzam a két mű között. A pontos cselekményt ismét nem szeretném megosztani, mert az elvenné a szórakozás lehetőségét a tisztelt nézőközönségtől, illetve az olvasóktól. Annyit árulok el csupán, hogy négy kalandot fogunk átélni a főszereplőkkel és minden fejezet növeli a tétet, valamint a feszültséget. Egyre több információhoz jutunk a cselekménnyel kapcsolatban, kicsit úgy érezve magunkat, mintha az egyik szereplő bőrébe bújtunk volna, és bár – az ismétlés kihangsúlyozza – semmilyen ráhatásunk nincsen a történet fonalára, segítségével mégis könnyebben emészthetővé válik a misztérium. Ahogyan egyre előrébb jutunk a rejtély(ek) megoldásának irányában, szinteket lépünk, új eszközök állnak rendelkezésünkre, illetve módosíthatjuk eddigi jegyzeteinket az új információk tükrében. Ez a fajta megoldás bennem felemás érzetet kelt, abban az értelemben, hogy egyrészt izgalmas, pörgős, fordulatos a cselekményvezetés, azonban sok logikai bukfenc van benne, melyeket játszi könnyedséggel hidal át olyan módon, ami túl egyszerű, ámde korántsem sosem evidens. Szóval nekem annyira nem jött be, hogy különböző átvezetésként funkcionáló betéteket tettek bele. Tisztában vagyok vele, hogy így jobban visszaadhatja a játék hangulatát, de nekem inkább idegesítő. Ha kicsit elrugaszkodtak volna az eredeti gerinctől, egy izgalmasabb és kevésbé kusza történet épülhetett volna fel.

Egyértelműen felfedezhetőek benne azok az elemek, amelyekkel a Higurashi no Naku Koro ni is dolgozik, leszámítva az ellentéteket, melyeket totálisan hiányoltam a műből. Igazán kár, hogy nem sikerült ugyanazt a nyomasztó atmoszférát megteremtenie, amit elvártam tőle, inkább egy kicsit paranormális misztikum felé hajló, mégis teljességgel szokványosnak mondható Agatha Christie-s gyilkosságsorozatról van szó. Ha csupaszra vetkőztetem, nem marad más, csak ez a gerinc, csontváz, minden más, amit rápakoltak csak csilivili extra. Az egyetlen izgalmas karakter Maria Ushiromiya. Ő leginkább Satoko Houjou-re emlékeztet és megfelelően kreatív mellékszálat kölcsönöz az Umineko no Naku Koro ni-nek. Mindenki mást végtelenül kiszámíthatónak és egyszerűnek találtam. Lássuk őket sorban …

Rosa Ushiromiya Kinzo legfiatalabb leánygyermeke. Mondhatnám, hogy egyedül nevelt lánya, Maria az ő kis elkénytetetett szemefénye, azonban sajnos erről koránt sincsen szó. Számomra legalábbis Rosa megtestesít mindent, ami egy anyában valaha is visszataszító lehet. Kínozza és veri Mariat, megvalósítja a testi és verbális, valamint pszichés abúzus majdnem minden lehetséges formáját. És természetesen a következő pillanatban előadja, hogy mennyire szereti édes gyermekét. Bipoláris, vagy nem – egyértelmű utalás nincs rá, hogy ez csupán betegség volna nála –, szerintem az ilyen viselkedés teljességgel elfogadhatatlan.

Maria Ushiromiya Rosa gyereke, igazán fiatal és majdnem szeretnivaló teremtés. Leszámítva azt, hogy iszonyatosan idegesítő szokásai vannak, például szeret gügyögni, illetve sirályszerű (szerk. beleképzelése) hangokat kiadni, főleg, mikor hisztizik, vagy nagyon örül valaminek. Nem tudni, hogy ezek valamilyen demenciának köszönhetőek-e, vagy ezzel szeretné idegesíteni édesanyját, esetleg egyszerűen csak saját szórakoztatására művel ilyen dolgokat, mindenesetre tényleg nem túl szórakoztató, és néhol kimondottan elviselhetetlen. Mégis Maria karaktere a legjobb mind közül, még pedig azért, mert ő az egyetlen, aki képes ambivalens viselkedésre, amire semmilyen értelmes magyarázat (paranormálison kívül) nem adható. Rá érdemes végig odafigyelni, mert elpotyogtat információkat, miként egy NPC karakter, illetve azon túl, hogy szerfelett idegesítő, néhol egészen szórakoztató, és Satoko Houjou-t idézi meg a Higurashi no Naku Koro ni rajongóinak.

George Ushiromiya Eva és Hideyoshi fia, és egyfajta feketebárány a családban. Legalábbis a szónak azon értelmében, hogy egyrészt a többiektől eltérően iszonyatosan kedves és igyekszik fenntartani a családi békét (az izgalmakat kedvelőkkel gyorsan közlöm, hogy ez nem mindig sikerül neki), másrészt az egyik szolgálólányt, Shanont szereti, ami egy nemesi cím birtokosaként nem túl jó pont szülei és főként édesanyja szemében.

Eva Ushiromiya Kinzo legidősebb leánya, és ő a leggőgösebb mind közül. Teljes mértékben örökölte édesapja kapzsiságát és arroganciáját. Egyértelműen ellenszenves, miként Rosa hugicája is, igazán jó kis család életébe csöppenhettünk. Kinzo (és mások) halálával jogot formál a trónörökösi pozícióra és nem engedi, hogy ebben bárki megakadályozza, vagy akár férje, akár fia, George romantikus fantazmagóriái hátráltassák.

Hideyoshi Ushiromiya Eva szerető és kissé naiv férje, aki totális ellentéte a család többi tagjának, hiszen inkább életvidám és visszahúzódó. Valójában erősen megalkuvó alkat, hiszen Eva-ért kész még családi nevét is beáldozni, hogy ő se állhasson útjába hideg és számító feleségének.

Jessica Ushiromiya Krauss és Natsuhi leánykája és az egyik fő karakter, Lion húga. Valahol ő is örökölte nagyapja természetét, és egyrészt nem túlságosan kedveli szüleit, másrészt előszeretettel kaparintaná meg a családi örökséget. Hogy szerelmes-e, vagy nem a Kanon nevű szolgálóba, az nem teljesen egyértelmű minden pillanatában.

Krauss Ushiromiya Jessica édesapja, a rangidős trónörökös, hiszen Kinzo legidősebb gyermeke. Nem örvend túl nagy népszerűségnek testvérei körében – ki igen? (szerk. megj.) – hiszen mindannyian tartanak tőle, hogy kiforgatja őket jogos jussukból. Apja halálával ugyanis akár el is tűntethetné a teljes vagyont és egy garast sem adna nekik. Nyilvánvalóan, ha őt is szerencsétlenség éri, úgy a többiek sokkal jobban járnának.

Natsuhi Ushiromiya Krauss felesége, aki tökéletes párja, hiszen ugyanolyan ravasz és agyafúrt, kiszámító és céltudatos, miként Kinzo minden gyermeke. Kimondottan szigorú és önfejű mindenben, gyakorlatilag kiegészítik egymást hites urával.

Battler Ushiromiya Rudolf és Kyrie fiúgyermeke, az egyik fő karakter. Eleinte kissé szeleburdinak, tipikus kamasznak, szoknyapecérnek ismerjük meg, azonban lassan elénk tárul igazi erőssége, a jellem, amivel az esetek fő megoldójává válhat. Kimondottan makacs természetű és nem igazán érdekli sem a gazdagság, se nem hisz az átokban, illetve a természetfelettiben, így méltó ellenfele lesz éles, racionális észjárásával Beatrice-nek.

Rudolf Ushiromiya Kinzo harmadik gyereke, így nem áll túl jó helyen az öröklési rangsorban. Második feleségével, Kyrie-vel és csak fiával, Battlerrel érkezik a szigetre, a családi összejövetelre 1986 nyarán (gondolom kicsit ismerős dátum). Evaval közösen próbálják Krausst megakadályozni abban, hogy kisemmizze őket.

Kyrie Ushiromiya Rudolf második felesége és a történet során csupán annyit tudunk meg róla, hogy hűséges és kitartó férje mellett.

Kinzo Ushiromiya a család feje, a sziget és a vagyon tulajdonosa. Rögtön a történet elején kiderül, hogy csak rövid ideje van hátra, mert rákos. Hatalmas vagyont harácsolt össze, állítólag egy Beatrice nevű boszorkányt átverve és kicsalva tőle mindenét. Az okkult tudományok ismerőjeként és halhatatlan szerelmet érezve legfőbb vágya, hogy Beatrice-t az oldalán tudhassa.

Shannon a fiatal szolgálólány Kinzo udvartartásában. Gyerekkora óta a családot szolgálja, eléggé ügyetlen teremtés, azonban George cinkostársa és titokban szerelmesek egymásba. Tisztában van vele, hogy ezt a frigyet semmiképpen sem nézné jó szemmel a fiú anyja, de kész harcolni is érte.

Kanon pedig a fiatal szolgálófiú, aki éles eszével igencsak kitűnik közülük. Shannon úgy szereti őt, mintha az öccse lenne, és ez az érzés kölcsönös. Mindketten beteljesületlen szerelmet rejtegetnek a család egyik unokája iránt, Jessica érzelmeit ezért nehéz viszonoznia, hiszen csupán egy „bútordarab” az Ushiromiya „dinasztia” szemében.

Genji Ronoue úgymond az inas, tehát e legmagasabb rangú szolgáló, ő él a legrégebb óta a családdal, ismer mindenkit, akit kell, állítólag még a titokzatos Beatrice-t is. Gyakorlatilag vakon megbíznak benne egészen addig a pillanatig, míg át nem terelődik a gyanú a teljes háztartásra.

Chiyo Kumasawa félállásban dolgozgat háztartásba és sokat pletykál, amolyan tipikus kedves, de locsi-fecsi vénasszony.

Terumasa Nanjo Kinzo magánorvosa, aki már régóta kezeli és tőle tudja meg, hogy már csak rövid ideje van hátra. Békés és nyugodt természet, semmi sem tudja kihozni a sodrából.

Toshiro Gohda a ház séfje. Sok minden nem derül ki róla, csak hogy előzőleg egy hotelban volt szakács, így magasan hordja az orrát. Krauss alkalmazta a család főzőmesterének.

Egészen aranyos kis família életének szeletkéje rajzolódik ki elénk, amibe nem szívesen születnénk bele, persze leszámolva a hatalmas vagyont, amit a nagypapa összeharácsolt. Ehhez adódik a gyilkosságsorozat, ahol a fő elemünk a csukott szobák rejtélye. Ezt kell főhőseinknek kibogozniuk és megcáfolniuk, hogy a legenda, amely Beatrice képe alatt mintegy próféciaként díszeleg valójában csak az öreg fantazmagóriája, illetve vágyának megfogalmazása.

„…The witch will praise the wise, and should bestow four treasures.
One shall be, all the gold from the Golden Land.
One shall be, the resurrection of the souls of all the dead.
One shall be, even the resurrection of the lost love.
One shall be, to put the witch to sleep for all time.

Sleep peacefully, my most beloved witch, Beatrice.”

Chiaki Kon rendezte ezt az animét is, miként a Higurashi no Naku Koro nit, a Higurashi no Naku Koroni Kait és a Higurashi no Naku Koroni Gaiden Nekogoroshi-hent is. Yoko Kikuchi karakter dizájnja igazán remek módon sikerült, elég szemet gyönyörködtető lett a sorozat, de egyáltalán nem meglepő ez, hiszen a Tsubasa Tokyo Revelations-ben és a Tsubasa RESERVoir CHRoNiCLE the Movie: The Princess in the Birdcage Kingdomban (illetve Noir, Phantom ~Requiem for the Phantom~) már megcsillogtatta tehetségét. A főcím zene igazán kellemes melódia, Akiko Shikata Katayoku no Tori című dala.

Igazából minden adott volt a tökéletes animé létrejöttéhez, leszámítva, hogy rengeteg minden ellenük dolgozott. Ugye az első már említettem, miszerint egy visual novelből olyan verziót adaptálni eléggé lehetetlen küldetés, amelyben megpróbálják visszaadni azt az illúziót, hogy nekünk a fő karakteren keresztül bármiféle befolyásunk lehet a végkimenetelre. Ezért keletkezett egy olyan sorozat, amely valahol a Higurashit próbálja imitálni, valahol pedig Agatha Christie babérjai tör. Egyik sem igazán sikerül neki, ami talán nem is volna akkora hatalmas probléma. Én sajnos nem tudtam attól eltekinteni, hogy olyan volt végignézni, mintha Poirot szemén keresztül oldottunk volna meg egy olyan rejtélyt, melynek eredetileg nincs is megoldása, csupán megfejthető nyakatekert módon is. Szóval összegyúrtak nekünk egy számítógépes nyomozós játékot, adtak egy fiatal Hastings kapitányt Poirot helyett, és Sherlock Holmes The Last Vampyre című misztériumába csöppentünk vele, a Tíz (Tizennyolc) Kicsi Néger díszletével.

De azért nem szeretnem azt mondani, hogy nem tetszett a mű, csupán arra célzok, hogy nem találtam túlságosan egyedinek, hiszen így darabokra, elemekre szedve elég sok novellával, regénnyel találtam kapcsolatot. Ezektől eltekintve teljesen jó az egész, a logikai ráerőltetéseket és a kerettörténetet leszámítva. Azokra nem feltétlenül lett volna szükség, avagy megfelelően is használhatták volna őket és akkor nem lenne kicsit hiányérzete az embernek, illetve jojózna a szemünk teljesen fölöslegesen olyan információkon, amelyek végül totálisan irrelevánsak lesznek.

Hogy kinek is ajánlom? Mindenkinek, aki kedveli a visual noveleket, mert szerintem elég jól visszaadja a hangulatukat. Ezen kívül a misztikus történetek fanatikusainak. Horror van, gore nem sok, de fogyasztható, nem kell hozzá nagyon sok kenyér tunkolni.

ANN

Értékelés: 7.5/10

Smaragd Sárkány