Ahogy kértétek, végre sikerült a maga nemében az egyik legepikusabb animéhez is eljutnunk. Én konkrétan az első epizódtól hétről hétre izgultam végig ezt a sorozatot úgy, hogy amint megjelent DVD-n be is rendeltem a limitált verzióját. Gyönyörű képanyag, varázslatos történet, zseniális zene (Hans Zimmer), ötletes feltámasztása, illetve kiegészítése az eredeti Blood: The Last Vampire-nek. Nem igazán folytatásról van szó, hanem sokkal inkább az egész világ kifejtéséről és felépítéséről. A Blood+ annyira sikeres lett, hogy manga is készült belőle, több spin-off-fal, ahogy ezt már a Blood-C kapcsán is elmondtam. Akkor meg is feledkeztem arról az aprócska tényről, hogy a sorozatból adaptálták az írott anyagot.

Ez a Saya pontosan az a Saya, akit egykor megismerhettünk. Illetve ugyanolyan fiatal, nincsenek fura copfjai és nem dudorászik butaságokat, nem mereng el össze-vissza, kimondottan arra fókuszál, ami most fontos számára: jelen esetben a sulira, merthogy még gimnáziumba jár. Mindenki szereti őt, hiszen kedves, szorgalmas, jóravaló lány. George Miyagusuku fogadta őt örökbe és igazi családtaggá vált az idők folyamán. Fiatalabb testvére, Riku életvidám, naiv kisfiú, míg bátyja, Kai igazi apafigura. Ők négyen bármire készek egymásért, igazi összetartó család, habár nem vérszerinti rokonok, csupán George adoptált gyermekei. Mégis ez a kötelék mindennél erősebb számukra, a mottójuk: „Nankurunaisa”, ami magyarra valahogy úgy fordítható, hogy „Minden rendben lesz”. Fontos ez az üzenet, de kérdés, hogy mennyire igaz az animével kapcsolatban.

Saya Otonashi fiatalkorát látszik bemutatni a sorozat, de természetesen itt nem ragad le és a hamarosan valódi tartalom is előbukkan. Aki véletlenül a Blood-C-vel kezdte volna az ismerkedést, az bizonyára zavarban volt attól, hogy nem a harcos, gyilkos, vadász Sayával találkozott benne rögtön az elején. Jun’ichi Fujisaku (eddig másik oldaláról ismerhettük, hiszen nem rendezett, hanem forgatókönyvet írt például a Ghost in the Shell: Stand Alone Complexeknek) animéje inkább háttértörténetet kanyarít a fiatal lány karakterének. Nem is akármilyet, hiszen ötven részes sztorit alkottak, amely a vártnál sikeresebb lett.

Középpontban Saya és családja állnak, akik – apjuk kivételével – gyanútlanul csöppennek bele egy olyan világba, ahol chiropteranok támadnak meg embereket, hogy kiszívják a vérüket. Egyfajta vámpírok, de a sorozat jócskán kitér az eredetükre, így ezt természetesen nem fogom elárulni. A fiatal lány először nem tud mit kezdeni a sokkal, amit akkor él át, amikor először találkozik egy ilyen lénnyel. Ráadásul egy idegen férfi, Haji (Hagi) próbálja ösztönözni őt, hogy saját kezűleg végezzen a szörnyeteggel. Látszik Sayán, hogy teljesen zavarba ejti a szituáció, mégis ösztönszerűen cselekszik az Első Csók után (nope, nem spoilerezek ide sem).

Miként a Blood-C-ben, itt is van valami, ami nem stimmel az eseményekkel kapcsolatban. Viszont George és veterán barátja, David hamar rákényszerülnek, hogy szembesítsék az ifjú vámpírvadászt valós énjével, illetve a múltjával, melyre egyelőre nem sikerül visszaemlékeznie. Nincs más választásuk: fel kell ébreszteniük Saya igazi identitását és Hajival közösen meg kell, hogy állítsák a chiropteranok invázióját.

A Production I.G. gigantikus projektek létrejöttét segítette. Nekik köszönhetjük a Ghost in the Shell-eket, az Anothert, az Attack on Titant (koprodukcióban), a Le Chevalier D’Eont, a Ghost Houndot, a Haikyu!!-kat, a Jin-Roh – The Wolf Brigade-et, a Neon Genesis Evangeliont, a Psycho-Pass-eket, a Tsubasa RESERVoir CHRoNiCLE the Movie-t és az xxxHOLiC-okat. Nem meglepő tehát, hogy olyan neves zeneszerzőt sikerült megnyerniük az animének, mint amilyen Hans Zimmer (Gladiátor, Esőember, Az oroszlánkirály, Miss Daisy sofőrje, Hannibal, Tiszta Románc, az új Batman-ek, stb.).

A világ felépítése és bemutatása fontos szerepet játszik a Blood+-ban, hiszen a film gyakorlatilag belevágott az események közepébe. A sorozatban szerencsére bőven van idő, hogy megismerhessük a szörnyetegek megjelenésének körülményeit, illetve végre Saya személyisége is reflektorfénybe kerülhet. Nem kellett kapkodniuk az alkotóknak, kidolgozhattak mindent, amire kíváncsiak voltunk. Ugyan szünet nélkül került adásba az anime, így hétről hétre újabb információkkal lehettünk gazdagabbak, mégis a struktúra szépen felfedezhető benne. Az első 25 rész gyakorlatilag egy felvezetés, melyben eljuthatunk a titokzatos Divaig, a második fél évadban pedig megállíthatatlanul rohanunk egy irányba a végkifejlet felé.

A karakterek szinte regényszerűen csöppennek bele a történet folyamába és lassan, de nem szájbarágósan vagy vontatottan bontakozik ki előttünk személyiségük és jellemük. Igazi epikus műről van szó, itt igenis van fejlődés, mindenki változik, senki sem marad meg olyannak, amilyennek megismertük. Igazán frappánsan összeszedett a cselekményvezetés és semmit nem erőltettek bele, aminek ne lett volna helye a sorozatban. Aki már látta, tudja, mire gondolok, ha azt mondom, olyan az egész, mint egy remekbeszabott francia regény. A drámai alapra épül fel az egész mű, van itt tragédia, feszültség, szerelem, romantika, vígjáték, történelem, filozófia és kis természettudomány is. Részletesen kidolgozták a chiropteránok világát, de nyilván hagynak is minket gondolkodni a lényegüket illetően.

A Blood: The Last Vampire-ben megismert Red Shield ügynökség működése, Saya természete és múltja, küldetése, sorsa, tragédiája, valamint a közte és a vérszívók között feszülő tapintható gyűlölet kifejtése izgalmas thrillerré varázsolja a mű első részét. A Blood-C-vel ellentétben itt a lány ébredése fokozatosan történik meg, így jóval élesebben kiütköznek a személyiségében rejtőzködő ellentmondások. Haji és Saya kapcsolatának gyökerei létfontosságúak ahhoz, hogy megérthessük cselekedeteiket.

A második rész inkább kiszínesíti a történetet és főleg a belső feszültségről és a tragédiáról szól, ami látszólag igyekszik hátráltatni az elkerülhetetlennek tűnő végkifejletet. Gyakorlatilag Diva személyének megismerésétől egyértelműnek hisszük a borzalmakat, melyek Sayára várnak, amennyiben be szeretné teljesíti küldetését. Ahogyan a lány lelkében dúló vihar egyre pusztítóbbá válik és érezzük, olyan irányba haladunk, mely felőrölheti az ifjú vámpírvadászt, újabb részleteket, szálakat ismerünk meg és a konfliktus bonyolultabbá válik, mint gondoltuk volna. Sokaknak bizonyára lassúnak tűnhet a cselekményvezetés és néha fölöslegesnek érezhetnek bizonyos történeteket, de szerintem mindegyiknek van létjogosultsága, hogy közelebb kerüljünk az egész képhez, illetve a karakterekhez. Gondolok itt például a Shiff-ek és a Chevalier-k szerepére és helyére. Ha nem ismernénk meg őket közelebbről, nem tekintenénk bele részletesebben a világukba, kuszává és kaotikussá változna az, hogy mit mikor miért tesznek. Ezért is tartom fantasztikusan kielégítőnek a szereplők hátterének kidolgozottságát és nagyon örülök neki, hogy nem nagyolták el és nem mosták el az apró különbségeket. Az, hogy melyik karakter cselekedetét milyen szándék vezéreli finom árnyalatokkal és nem szájbarágva derül ki.

Így nem meglepő, hogy a Blood+ magával ránt bennünket és a legvégére már mi sem tudjuk igazán, hogy van-e megfelelő végkifejlet. Sokat emlegetem: egy animében nincs tisztán jó és tisztán gonosz, így az elénk tárt nyomasztó feszültség lassan ránk telepszik, megérint bennünket, és pont ez az, amit szeretek az ilyen típusú művekben.

Vannak animék, amelyeket különösen szeretek és ezek közé tartozik ez a sorozat is. Említettem az elején, hogy ebből anno be is rendeltem a limitált kiadást és így néhány képet meg is osztanék veletek, hogy mennyire igényesek ezek.

Sorrendben a megosztott főcímdalok:

1. Hitomi Takahashi − Aozora no Namida (1-13.)
2. HYDE – SEASON’S CALL (14-25.) /Ő a L’Arc-en-Ciel énekese (Fullmetal Alchemist)/
3. UVERworld – Colors of the Heart (26-28.) /Az ő munkájuk a Bleach és a Blue Exorcist, valamint a D.Gray-man főcímzenéje/
4. Jinn – Raion (39-50.)

Nem tökéletes a Blood+, hiszen a vége felé eléggé összesűrűsödnek az események és kiszámíthatónak tűnik a vég, de szerencsére nem követték el azt a hibát az alkotók, hogy sima hollywoodi lezárást vessenek elénk, hanem az egész cselekmény felvezetése egyszerre készíti elő és ad nekünk némi feszültséget azzal, hogy félig ezt nyitva is hagyja.

Ajánlom mindenkinek, aki türelmesen végig tud nézni egy regényszerűen felépített hosszabb sorozatot. A rajzok igényesen kidolgozottak, a hátteret sem hanyagolták el, a karakterek kidolgozottsága részletes és mély, a zenei aláfestés epikus a szó minden értelmében. 50 rész, de megéri kitérni rá, szeressétek és ismerjétek meg a tragikus sorsú utolsó vámpírvadász történetét.

Értékelés: 9.5/10

ANN

Smaragd Sárkány