A számtalan könyörtelen és kegyetlen kivégzési módszer mind-mind kiemelkedik valamilyen aspektusból. Vannak a különösen fájdalmasak, a hosszúra elnyújtottak, a rendkívül kreatívak és vannak azok, amelyek során az áldozat nem elsősorban a fizikai fájdalom hatására őrül meg, hanem a tehetetlenség és a lehetetlen helyzet miatt, amibe akár önhibáján kívül került. Ennek egyik legérdekesebb példája az élve eltemetés, amely számtalan ártatlan ember halálát is okozta és mindmáig alkalmazott kivégzési módszer egyes területeken.

 

A véletlen eltemetés

Tafofóbia. Így nevezik az élve eltemetéstől való rettegést orvosi szakszóval, amely még ma is több tízezer embert érint. Persze ez ma már nem jelent akkora veszélyt, mint a modernkori gyógyászat mai szintre fejlődése előtt, hiszen manapság már nem csak olyan egyszerű eszközökkel állapítják meg valakiről, hogy életben van-e, minthogy tükröt tartanak a szája elé. Azonban még William Tebb, angol társadalmi reformer is arról írt 1897-ban, mely szerint a 17. században még több száz élve eltemetés volt és előfordult olyan is, hogy a delikvens boncolás közben tért magához. Tebbet igencsak megérintették az olvasottak, azonnal rendelkezett is afelől, hogy temetését csak akkor lehet elvégezni, ha már ténylegesen oszlani kezdett a teste. Még maga Chopin is annyira félt ettől, hogy kérvényezte, szúrják át karóval a szívét, ha már halottnak hiszik.

A 19. századra már visszaesett a véletlen élve eltemetések száma, ám így is kitűnő rémtörténetek születtek erről, többek között Edgar Allan Poe elbeszéléseinek is köszönhetően (Az elsietett temetés, Az Usher-ház vége). A biztonság kedvéért 1868-ban egy amerikai feltaláló, Franz Vester szabadalmaztatta a csengővel felszerelt koporsót, amivel a mély álomra szenderültek jelezhettek, ha valaki hibát vétett.

A 20. és a 21. században is előfordultak még ilyen “hibák”, 1901-ben például egy afrikai asszonyt úgy temettek el a koporsójában, hogy a kihantolás után fény derült arra, nem csak életben volt a nő, amikor eltemették, de még életet is adott csecsemőjének – természetesen egyikük sem élte túl.

Az egyik legfrissebb eset pedig alig hat évvel ezelőtt történt, egy lengyel méhész, Josef Guzy esett össze munka közben és a helyszínre érkező orvosok holtnak nyilvánították. Az idős úrnak óriási szerencséje volt, a temetkezési vállalkozó ugyanis egy nyakláncot akart levenni a testről, amikor gyenge pulzust tapintott ki a nyakán. Így végül néhány hét intenzív osztályon való ápolás után visszatérhetett otthonába.

Kivégzés

Mint kivégzés is igen szép históriát ölel fel az élve eltemetés, hiszen mint azt látni fogjuk, napjainkban is előszeretettel alkalmazzák például Törökországban. Eredete egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza, különös kegyetlensége okán főleg a nők és gyerekek gyilkosait temették el élve, de egyáltalán nem volt mindegy, hogy hogyan. A szerencsésebbeket bezárták egy koporsóba, elföldelték, majd egy lyukon keresztül lándzsával átszúrták a szívüket, míg a súlyosabb bűnt elkövetőket nemes egyszerűséggel ott hagyták megfulladni a föld alatt.

Fontos tényező volt a koporsó anyaga, hiszen a “szerencsésebbek” felett percekkel az elföldelést követően összetört a fa, így a rájuk zúduló föld csak néhány percnyi szenvedést okozott. Ám akiknek erős anyagból készült “halálketrecük”, azoknak több órányi szenvedés jutott. Az élni akarás és az elkeseredettség vezette szerencsétlenek nemes egyszerűséggel kínukban leharapdálták a saját ujjaikat, miután véresre karmolták azokat a koporsón, melynek következtében leszakadt minden körmük. Szenvedésük közepette arcukról lenyúzták a bőrt, míg végül elképesztő kínok között kilehelték lelküket.

Napjainkban elsősorban a muzulmán vallású országokban, így például a törököknél találunk példákat élve eltemetésre. Itt a másságot büntetik ilyen formában, még manapság is heti 1-2 ilyen kivégzést rendeznek, míg az elmúlt öt évben összesen körülbelül ezer feljegyzett eset volt. 2014-ben az Iszlám Állam is temetett el élve, ám a terrorszervezet főleg kurdokat, illetve jazidi nőket és gyerekeket gyilkolt meg így.

I. rész: Kínai vízcseppes kínzás

II. rész: Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek

III. rész: Rovarokkal élve megetetés

IV. rész: Kínai harang

V. rész: Bambusszal való kínzás

VI. rész: Bronz bika

VII. rész: A fehér szoba

(Varin)