Újra nyálasak a sírok, de szakítva a hagyománnyal ezúttal a 2010-es remake folytatását álmodták meg nekünk. Milyen az élet egy brutális nemi erőszak és egy még durvább vérbosszú után? Van esély egyáltalán ép ésszel túlélni a borzalmakat?

Jennifer Hills nevet változtatott, terápiára jár, még egy szellőtől is megijed, nem csoda, ha vonzza az erőszakos, zaklató embereket. Elkeveredik egy nemi erőszak áldozatainak szervezett csoportterápiára, ahol évek óta először barátnő-féleségre talál. Marla szabadszájú, radikális és kifejezetten erőszakos személyiség, és Jennifer szinte függeni kezd tőle.

Amikor a terápián Marla halálhírével fogadják, elpattan ismét valami főhősünk agyában, és megint felbuzog benne a bosszúszomj. Miután barátnője feltételezett gyilkosával végez, szép lassan sorra vesz mindenkit, akiről tudni véli erőszakos múltját. A bibi csak ott van, hogy a rendőrség sem hagyja figyelmen kívül a gyilkosságsorozatot, és nem ejtették őket a fejükre…

Az a helyzet, hogy szerintem rém idegesítőek egy filmben az álomképek és az elképzelt reakciókból felépített szituációk, amikből a jelenet valóságában csak egy bamba arckifejezés marad. Na itt bőven megszórnak minket ezekkel, szinte minden emberi kontaktus egy elképzelt öldöklésbe torkollik. Nem rossz a kivitelezés, de kicsit túlzásba vitték ezt a vonalat. Ha komolyan venném a filmet, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten káros az egész mondanivalója, amit ráadásul kissé erőltetett formában tolnak a képünkbe. Egyszer meg lehet nézni, de közelében sincs egyik elődjének sem.

értékelés: 7/10

DeerWoman