Ötös listánk befejező akkordja nem más, mint az a Bethlem Royal Hospital – közismertebb nevén Bedlam – amelynek fennállása és tevékenysége egy külön fogalommá vált az angol nyelvben.

A Bethlem Royal Hospital – vagy ahogyan legtöbben ismerik, Bedlam – az általunk ismert legrégebbi intézményesített tébolydaként van számontartva a maga 1247-es alapítási dátumával. A több évszázadon keresztül fennálló és üzemelő komplexum bár számos változtatáson (köztük egy teljes átköltöztetésen is) átesett, nevét örökre rávéste nem csupán Anglia, hanem az egész világ történelmének lapjaira

A XIII. századi Nyugat-Európában a pszichiátriai zavarokkal küzdők élete egy, a halálukig véget nem érő vesszőfutás volt, amelyet megaláztatás, fizikai és lelki kínok egyaránt tarkítottak. Az akkori különös nézetek ugyanis a legkevésbé keresték jó helyen a probléma valós gyökereit, nem beszélve arról, hogy az elmezavar definíciója is jelentős mértékben különbözött a mai ismereteinken alapuló kategorizálásoktól. Így alakulhatott ki az a tragikomikus helyzet, amelyben olyan dolgokat is az őrület számlájára írtak, mint a dadogás, vagy a rendszeres maszturbálás. A korabeli gyógyítók általában a katolikus egyház által diktált meghökkentő módszerekkel próbálták kikúrálni bajaikból azokat, akik vélt, vagy valós pszichés, mentális gondokkal küzdöttek. Természetesen akkoriban is akadtak olyan, jó szándékú papok és szerzetesek, akik nem saját torz, szadista késztetéseiket szerették volna kiélni másokon, hanem valóban segítő szándékkal viseltettek hányattatott sorsú embertársaik felé.

Kezdetben a Bethlem Royal Hospital összesen alig több, mint egy tucatnyi beteget próbált ellátni. Később az intézet fokozatos bővítéseken eset át, ezzel együtt pedig bentlakóinak száma is megváltozott. Azonban nem csupán a pacientúra mennyiségi, hanem minőségi összetétele is megváltozott. A Bedlam intézménye fennállása során ugyanis szorosan összefonódott állami körökkel, így nem volt ritka, hogy a bebörtönzöttek egy hányada kizárólag politikai okokból került ide. Beszédes az a tény, hogy 1598-ra az intézményt gyakorlatilag lakhatatlannak minősítették, a kor higiéniai standardjai mellett, hiszen tudvalevő, hogy Nyugat-Európa nem járt az élen az idő tájt ezen a területen. Emlékeztetőül, a XVI. század végi Párizsban, például ha az ember az utcára kívánta üríteni az otthoni bili tartalmát, előtte kiáltania kellett, hogy figyelmeztesse a többieket, Nürnbergben pedig az úgynevezett pappenheimerek szedegették össze a nyilvános helyekről az emberi ürüléket, hogy aztán a folyókba öntsék azt. A Bedlam tehát még ilyen mércéhez viszonyítva is embertelen helynek minősült, így belegondolhatunk, mi lehetett az, ami még az akkori ellenőrzések során is kirívónak számított. Külön érdekesség, hogy a Bethlam Royal Hospital köztudatban élő neve, a Bedlam külön fogalomként, szóként vonult be az angol köznyelvbe, tébolyda, káosz jelentéssel.

A tébolyda irányításáért jó ideig egy úgynevezett keeper felelt, afféle igazgatóként. Közülük az egyik leghírhedtebb Helkiah Crooke volt, aki egyedi megoldásaival még pokolibbá tette az egyébként is borzalmas intézményt. 1619-es hatalomra kerülése után Crooke fittyet hányt még az akkori előírásokra is, úgy gondolta, sajátos reformjai szerint fogja vezetni az intézményt.

A feljegyzések szerint a pácienseket láncon tartották, némelyikük testét alig fedte némi ruhadarab. A Crooke forradalmasította speciális diéta nem volt más, mint éheztetés, aminek köszönhetően még többen haltak meg a Bedlam falai közt. A cellákról sok esetben hiányoztak az ablakok, így a zord időjárási körülmények közt sokszor a természet kegyeire voltak utalva az itt raboskodók.

A XVI. században a Bedlamet újraépítették, azonban ezt követően sem vált túlzottan bizalomgerjesztő intézménnyé. Az ide látogatókat egy különös szoborcsoport, a Melankólia és az Őrület fogadta, amely a dán szobrász, Caius Gabriel Cibber műve volt. Bizarr módszerekkel próbálták gyógyulásra bírni a betegeket, ezek közül az egyik legmeghökkentőbb talán az Erasmus Darwin (Charles Darwin nagyapja) által feltalált rotációs terápia. Az alanyt egy felfüggesztett székre kötözték, amelyet egy szerkezet segítségével percenként mintegy százszoros fordulatszámmal tudtak pörgetni. Egy ilyen „terápia” több órán át is tarthatott, nem kétséges, milyen eredményekkel kecsegtetett.

A XVIII. században egy bizarr szórakozási formának nyújtott otthont a Bedlam. Egyfajta állatkerti sétához hasonlíthatóan ugyanis az itt lévő páciensek is megszemlélhetők voltak egy bizonyos pénzösszeg fejében. Kiemelték, hogy a túra kockázatokat hordozhat magában, ennek ellenére rengetegen éltek a groteszk tárlat megtekintésének lehetőségével.

Helkiah Crooke ámokfutása mellett még említésre méltó vezetőség a Monro család volt, akik közel száz éven át irányították az intézetet, ezalatt olyan brutális eszközökkel sanyargatva a pácienseket, mint például a rendszeres verés, éheztetés és jeges kényszerfürdők.

A végső változás 1930-ra következett be, amikor a Bedlamnek eddig otthont adó területet Lord Rothermere vásárolta fel, az intézményt pedig Dél-Londonba költöztették. Ez az utolsó, negyedik helyszínváltoztatás volt a tébolyda több száz éves történelmében. Az idők során a ’60-as, ’70-es évektől fokozatosan konszolidálódott a helyzet, mára már pedig a Bethlem Royal Hospital valódi gyógyulás reményével és lehetőségével várja betegeit.

(Absvrd)