Azt hiszem, szinte minden horrorrajongó – vagy általánosságban véve, a téma iránt érdeklődő ember – egyetérthet abban, hogy az elhagyatott elmegyógyintézetek nem csupán filmekhez szolgálhatnak inspirációul, de remek táptalajt nyújtanak a különféle városi legendák kialakulásának is. A jelenség okának háttere rendkívül összetett, hiszen a tébolydák világában sok olyan alkotóelem sűrűsödik össze, amelyek akár egyenként is képesek beindítani az erre fogékony ember fantáziáját.

Talán még jártasnak sem kell lenni a témában, szinte mindenki tudhatja, hogy ezeknek az intézményeknek – különösen minél messzebb megyünk vissza az időben – a története kevéssé tekinthető makulátlannak. Ennek legfőbb oka a mentális betegekhez való attitűdben, illetve magában a mentális betegségek definícióiban keresendő. Az évszázadok során ugyanis korántsem tekintettek úgy az ilyen rendellenességekre, ahogyan azt ma elvárhatónak tartjuk. Mindemellett akadtak történelmünknek olyan időszakai, amikor szinte bárki ezen intézmények falai közt találhatta magát, mára már banálisnak mondható problémák esetén is.

Az interneten böngészve százszámra bukkanhatunk érdekesebbnél érdekesebb történelemmel és történetekkel rendelkező elmegyógyintézetekre, így egy képzeletbeli toplista felállítása első hangzásra talán értelmetlennek és lehetetlennek is tűnhet. Azonban úgy gondolom, érdemes néhány intézményt kiemelni – ha nem is feltétlen hierarchikus rendbe állítva – és közülük öt olyat bemutatni, amelyek valamilyen módon még ebből a rendkívül érdekfeszítő és olykor ijesztő kavalkádból is képesek kiemelkedni.

1911-ben járunk, a helyszín pedig New York állam Rockland megyéje. Ekkor és itt nyitotta meg kapuit a William Pryor Letchworthről elnevezett Letchworth Village, amely akkoriban az USA egyik legmodernebb egészségügyi intézményének számított. A Letchworth eredeti célja a mentális és/vagy fizikai fogyatékkal élők ellátása és foglalkoztatása volt, később majd láthatjuk, hogy ez az elhatározás mennyire valósult meg. Itt is, mint megannyi más esetben, a 130 épületből álló komplexumot festővászonra kívánkozó táj vette körül – a cél ez esetben is olyan környezet biztosítása volt, amely a relaxációt és ezáltal a regenerációt könnyebbé teheti. Kis kiegészítésként megemlítendő, hogy az ilyen hatással bíró környezet biztosítása a tébolydák esetében egyébként már jó ideje előíráshoz kötött volt, ennek okait pedig azt hiszem kár lenne részletezni.

A Letchworth a XX. század eleji (akkoriban igencsak modernnek mondható) elvárásoknak megfelelően volt felszerelve és berendezve, ennek köszönhetően önálló infrastruktúrájába beletartozott az iskola, kórház, kutatóintézet, orvosi rendelő,  étterem, mosoda, sőt még egy színház is. Ezek mellett szigorúan ügyeltek arra, hogy bizonyos épületek blokkjaiba csak hasonló tüneteket mutató betegségekkel küzdő egyének kerülhessenek, igyekezve elkerülni és megelőzni az esetleges összetűzéseket. A nagyratörő tervek között szerepelt továbbá a páciensek lehetőség szerinti teljes foglakoztatása és ápolása, így az intézmény még saját parkkal, játszótérrel (ezzel a legfiatalabb korosztályra is gondolva), műhellyel és edzőteremmel is rendelkezett.

 Jól tudjuk azonban, hogy a Pokolba vezető út és jó szándékkal van kikövezve – az örök igazság pedig a Letchworth esetében újra bizonyítást nyert, hiszen az intézmény viszonylag rövid idő leforgása alatt valódi földi pokollá változott.

Az intézet alapításától számított tizedik évben, 1921-ben járunk, amikor a Letchworth Village falain belül zajló etikátlan és olykor teljesen szabályellenes emberkísérletekről számolnak be különféle dokumentációk. Fontos és kihangsúlyozandó, hogy ezek az írások hitelesített forrásokból származtak, nem pedig bulvárlapok hasábjain, vagy szájról szájra terjedő, a valóságot olykor teljesen nélkülöző pletykákon alapultak. A ’40-es évekre az intézet falai közé már a befogadóképességet kétszeresen meghaladó embertömeg volt bezsúfolva, a szürreálisan groteszk helyre ekkortájt hívta fel a figyelmet egy fotósorozat, amelyet Irving Haberman készített. Ekkortájt egyébként a Letchworth Village a nem túl sok jóval kecsegtető Titkok Faluja becenevet kapta. 

Az ’50-es években az intézmény ismét emberkísérleteknek adott otthont, ugyanis a gyermekbénulás elleni vakcinákat az itt kezelt gyerekeken tesztelték. A kontroll és a fegyelem fokozatos, ám annál határozottabb gyengülése meghozta gyümölcsét, így mindennapossá váltak a személyzet részéről elkövetett fizikai megtorlások, a kegyetlenkedés, és a nemi erőszak is. Nem nehéz kitalálni, hogy a ilyen körülmények között milyen higiéniás viszonylatok uralkodtak, az embertelen körülmények felszámolására pedig még igen sokat kellett várni. Szintén megemlítendő, hogy ezekben az évtizedekben a mentális és pszichés betegségek jóval inkább számítottak tabunak, mint jelen korunk társadalmában, aminek köszönhetően az “amit nem láthatunk, az nem létezik” gondolatmenetet követve az ilyen állapotban lévő emberekre még sanyarúbb sors várt, mint manapság. A családok szégyellték, inkább letagadták, ha valamelyik rokonunk sérült volt, és a Letchworthöz hasonló intézmények pedig valamiféle lerakatként működtek, ahol egy életre megszabadulhattak a nemkívánatosnak tartott személyektől.

1972-ben az amerikai ABC csatorna híradójának egyik riportfilmjében ismét különös, és sokak számára felkavaró képsorok jelentek meg, amelyeket az elmegyógyintézet falai közt rögzítettek. Ekkoriban már egyre többen álltak amellé a kezdeményezés mellé, amelynek célja a Letchworthben uralkodó embertelen viszonyok felszámolása volt.

A koszban fürdő, ruhátlanul és mocskosan tévelygő emberek látványa már meglehetősen sokkoló volt a ’70-es évek amerikai társadalmának, így lassan, de biztosan fény derült a valóságra, és 1996-ra az intézmény végleg bezárta kapuit, azóta elhagyatottan áll, remek helyszínül szolgálva az ilyen témákkal foglalkozó műsorokat készítő stáboknak, vagy csupán a borzongásra vágyó érdeklődőknek.

A Letchworth temetőjében számos jelöletlen sír található, amelyek jelentős hányadáról még a mai napig nem tudják, kiket rejthetnek. A számokkal megjelölt sírok groteszk látványának enyhítésére egy emléktábla áll, azoknak a neveivel, akikről az intézmény dokumentációs anyagainak átvizsgálása után biztosan tudják, hogy az elmegyógyintézet falai közt lelték halálukat.

(Absvrd)