Az eddig megszokott, és jól bevált r
eceptünktől némileg eltérve, ma nem valamilyen szempontból fontos és meghatározó, vagy éppen felkavaró és ily módon kirívó, illetve tömegeket megosztó filmművészeti alkotás közös elemzésére adtuk a fejünket, hanem mindenki saját kedvencét hozta el! Vagyis olyan horrorfilmekhez kapcsolódó kísérőzenéket mutatunk be, ajánlunk a Kedves Olvasónak, ami szívünknek kedves – hátha esetleg még nem ismeri, és kedvet kap hozzá!
eyescream
1. Re-Animator Main Theme
Szinte biztos vagyok benne, hogy első hallgatásra viszonylag keveseknek tűnik majd fel, de az egyik all-time-favorit, Lovecraft-ihletésű, old-school horror-komédiám főcím-zenéjében Richard Band (Full Moon Production) elég erősen kölcsönzött a már amúgy is cidris Psycho témájából.
Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy John Carpenter direktor úr filmzenéi vannak annyira klasszikusak, mint remekbe szabott horrorfilmjei. Repertoárjából számomra a legkiemelkedőbbnek ez az 1994-es darab bizonyult, de az igazat megvallva, rögtön ott loholnak nyomában Michael Myers halhatatlan, cidris dallamai!
3. John Murphy – 28 Days Later / 28 Weeks Later Theme
Iszonyatosan hátborzongató, de valahol mégis baromira fülbemászó kelléke a mozi(k)nak ez a szinte a végletekig felfokozott világvége-hangulatú paranoia-harmónia. Engem konkrétan a hideg ráz minden egyes hallgatás során, de megunni eddig még nem sikerült, haha!
4. Bram Stoker’s Dracula Theme
Aki járt már valaha Akela-koncerten, az egészen biztosan felismeri ezt a zseniális nyitányt, haha! Na, de a viccet félretéve, Francis Ford Coppola 1992-ben készült mesteri alkotásának (fsz.: Gary Oldman, Winona Ryder, Anthony Hopkins, Keanu Reeves) muzikális aláfestéséért a lengyel Wojcjech Kilar a felelős. Habár ezúttal a központi témát választottam, nem felelőtlenség azt állítani, hogy a soundtrack minden egyes tétele valami hihetetlenül eltalál!
Nem vitás, hogy Edward D. Wood Jr. neve fogalommá vált a Film történetében. Ezért aztán nem is lehet megróni a különös és bizarr gótikus ízléssel bíró Tim Burtont, amiért 1991-ben elkészítette ezt a valaha élt legnagyobb trash-filmes előtti főhajtást. A többszörös Oscar-díjas alkotás főcímzenéje Howard Shore munkáját dicséri.
+1 Masters Of Horror Opening Theme
Sorozatok tekintetében meglehetősen sok pályázó akadt, de én mégis a Mick Garris által kreált horror-antológia leheletnyi misztikummal átitatott, lúdbőröztető főcímzenéjét választottam. Ámbátor az X-akták parafaktora is rendesen ott van a szeren!
Plendil
Nehéz volt ilyen kevés főtémát összeválogatni, de lássuk, mire jutottam. Természetesen a többiek kedvencei nálam is ott szerepelnek a legjobbak között és úgy vélem, ha egy filmhez remek zenét hoznak össze, az már félsikernek minősül. (katt a képekre a zenékért)
1. Ginger Snaps Theme
A két kirekesztett lány szörnyű története a telihold mindent felfedő fényénél kezdődött – Mike Shields abszolutista módon szerkesztett, a sorsszerűséget átölelő főtémája annak idején óriási hatást gyakorolt rám, és azóta nagyon a szívem csücskévé vált a farkasember legendája, annak feldolgozásai.
2. Twin Peaks – Laura Palmer’s Theme
A sorozat, amit nem képes überelni semmi más nálam. A végletekig fokozott, érzelmi hullámvasút, mely a misztikum, az abszurditás és az emberi végletek mezsgyéjén táncol, nagyban köszönheti energiáját a daloknak, melyeket Angelo Badalamenti komponált. A mester egy-egy alkotása is igazi érzelmi bomba, s bár a legtöbben az introt fújják kívülről, hozzám igazából ez áll a legközelebb: érdemes megfigyelni a sorozatban, melyik részletét milyen snittel párosították össze.
3. Tenebre Theme
Argento filmje ugyan sosem ért el olyan kultikus státuszt, mint a Suspiria, pedig véleményem szerint nagyon érdekes és körmönfont sztorival rendelkezik, amit a Goblin zenekar nagy sikerű műve egészített ki (s időnként visszanyúlnak hozzá, mint ahogy a Justice is tette Phantom c. számában). Véleményem szerint keresve sem lehet találni jobb filmet arra, hogy bemutassuk a giallo műfaj savát-borsát. A filmben elhangzó dal sem akármilyen, de itt a 12 inches verzió, ami még képes fokozni a hangulati elemeket.
4. A Nightmare on Elm Street – Prologue – Main Theme
A zsigerig hatoló félelem ábrázolása egyik leginkább a Charles Beirnstein nevével fémjelzett zenének sikerült, ami generációk számára volt mérvadó a horror történelmében. A szakadt, vörös-zöld pulóveres álomterrorista eme akkordok hallatán is ott vár minden sarokban, hogy lecsukódjon a szemünk… azt hiszem nem kell több magyarázat, íme a karcos, éles hangokat bevető téma:
5. The Thing – Main Theme
Ennio Morricone és John Carpenter közösen hozták létre a Dolog zenéjét, ráadásul nagyon alapvető motívumokból építkezve és végig fenntartva a borzalmak látszatát, ami a filmvásznon történt, és képes a legelemibb félelemérzetet állandósítani. Csodálatos anyag:
+1 My Bloody Valentine 3D – Prodigal Son
Összességében nem rengette meg a világot ez a film, de a zenéje elég ütős volt ahhoz, hogy kétszer is meg kellett néznem moziban. Michael Wandmacher zenéje képes kohézióba rendezni a képsorokat, és mindezt energiával, agresszióval és feloldozással a végén (amúgy érdemes végighallgatni az egész albumot, meglepően energikus és jó)
levyathan
Nekem relatív kevés filmzene marad meg, így egy kurta top 5 listát írtam össze, és bátorkodtam belevenni egy science fiction filmet is, nem csak horrort. Tehát, a kedvencek, nem feltétlenül növekvő sorrendben:
Nagyon egyszerű, és a végére már kissé idegölő, de egy ilyen filmhez, mint Fulci Zombie-ja, más stílust el sem lehetne képzelni.
Szerintem mindenki sejti, melyik számról van szó, ha ez a film merül fel. Igen, az az 🙂
3. Day of the Dead (Romero változat)
Megint csak egy egyszerűbb zene, ami a kevesebb néha több elvét követi. Zombi apokalipszis, katonai egységek, vészjósló világvége hangulat. THE DEAD WALK! A zene hibátlanul megalapozza a film hangulatát rögtön az elején. Megkongatták a vészharangot, és már nincs esélyünk… vagy mégis? Annyira jó ez a zene…
Hans Zimmer agyszüleménye, főleg miután megismerte az orgona által nyújtotta elképesztő lehetőségeket. Erőteljes zene, a film képeivel együtt már -már egy önálló élőlény, egy tökéletes tánc.
Bartók Béla egyik mesterműve játszódik sokszor a film alatt. Ha láttuk a Ragyogást, többet nem lehet nem felborzolt idegekkel hallgatni ezt a zenét. El sem tudom képzelni, hogy a film előtt mit válthatott ki az emberekből.
Zoo_Lee
5. Trick or Treat – az egész filmzene
Emlékeztek arra a nyolcvanas évekbeli középkategóriás slasherre, amit Gene Simmons és Ozzy Osbourne nyúlfarknyi cameoival próbáltak meg eladni? Ha a két említett rocksztár nem szerepelt volna benne, valószínűleg én sem, a filmnek azonban van egy letagadhatatlan előnye, a Fastway banda által összedobott szenzációs soundtrack, amely még akkor is tökéletesen élvezhető, ha eszed ágában sincs megnézni az amúgy fájdalmasan hatásvadász és középszerű filmet.
Számtalan oka vannak annak, amiért szeretem ezt a sorozatot (legalábbis az első négy részét), a fantasztikus főcímzene pedig ezek közé tartozik. Sejtelmes, borongós, egyfajta átmenet egy sötét tündérmese és a vérfagyasztó borzalom között.
A Phantasm sorozat minősége a kult-státusz ellenére elég ingadozó, a főcímzenére azonban már az első részben sem lehetett semmi rosszat mondani, még évekkel később, igen erős konkurencia mellett is simán megállja a helyét.
Elérkeztünk a Goblin együttes birodalmába, a zenei anyaghoz, amely egyszerűen megkerülhetetlen, ha valaki klasszikus horrorokkal foglalkozik, és a számaik túlnyomó többségére a szerelem első hallgatásra a jellemző. Nagyon kevés híja volt, hogy a Deep Red ne a lista élére kerüljön – az a kevés pedig pusztán annyin múlott, hogy a készítőknek volt egy régebbi alkotása, amelyet számomra a mai napig nem tudott egyetlen horrorfilmes hanganyag sem lenyomni.
Lehet kicsit elcsépelt, ha azt vesszük, hogy a Kerekasztalunk elsődleges “inspirációja” a Titanic filmfesztivál Goblin koncertje a Suspiria vetítése mellett, de egyszerűen nem tehetek róla, ezt a számot órákon át tudnám hallgatni. Tökéletesen felépített, bizarr, rémálomszerű szám, amely ártatlan, gyermeki hangulatot vegyít fekete mágiával, iszonyattal. A mai napig nem veszített az eredeti értékéből, ugyanolyan túlvilági, hátborzongató érzés árad minden egyes másodpercéből, a legtökéletesebb horrorfilmes zene, amelyet valaha hallottam.
Miskei
Kissé bajban vagyok. Egyrészről ha listáznom kell, hirtelen semmi nem szokott eszembe jutni, csak kavarognak a gondolatok – jelen esetben a dallamok kakofón sokasága -, másrészről dühít, mert előre tudom, hogy rengeteg, érdemi és értékes címet kifogok hagyni. Sebaj, majd kommentben pótolom…. Plusz egy mondat, egy beharangozó: az olasz horror zene egyik meghatározó alakjáról Claudio Simonettiről és a Goblinról később egy hosszabb cikk erejéig szeretnék megemlékezni, szóval itt a listámon az általában numero unoként minősített Suspiria vagy Profondo Rosso zenéje nem fog szerepelni… szerencsére másén igen!!
Miután Francesco szétlövi egy ellenőr agyát, és kijelenti, hogy „az élet zajlik” máris indul Manuel de Sica zavarba ejtő vonós őrülete, nehogy bárki is eltudja dönteni, nevessen vagy féljen.
Ha már felemás érzést kiváltó score-ról beszélünk, akkor nem maradhat ki David Hessnek, ennek a mocskos állatnak a zenéje sem, amit Wes Craven első mozijához szerzett. A The last house on the left zenéje abszolút rendben van, de a műfaj és életidegen country-folk muzsika kizökkent és megtéveszt, viszont ettől független egy ilyen listán helyet követel magának.
Egyszerre szívfacsaró és félelmet ébresztő Krzysztof Komeda zenéje, az abszolút klasszikus. Másokat is megihletett természetesen. Például Lalo Schifrin a ’lalala’-zást gyerekszájba adva szépen átmentette az Amityville 2.-be. És ha már gyermekdal, a The Innocents nyitányánál nincs hatásosabb kezdés a témában. Csak képzeld el magad a teljesen sötét moziban, nézed a semmit, a szemed még nem szokott hozzá a fénytelenséghez, és hallgatod Willow Waly balladáját… a hideg kiráz.
Az egész OST a kibaszott zsenialitás. Viszont van egy rész, a barlangnál (a linkhez tartozó videón a hatodig perctől kezdődik) amikor minden kiderül. A tag, aki az egész kompániát elvezette az erdő közepébe, szép lassan mentálisan átalakul. Elkezd kaparni, mint holmi kutya és lassan mindenkinek leesik, hogy ez csapda. Egy kurva nagy csapda! És ekkor a Michael Nyman-Damon Albarn szerzőpáros megmutatja mi is az a feszültség keltés.
Emanuelle e Francoise (Le Soreline)
Joe D’Amato minden idők legeredetibb Emanuelle filmjét készítette el, és ezt a vizuális orgiát Gianni Marchetti zeneszerző is mesteri szinten festette alá. Persze az olaszok a leghatásvadászabb mondohoz és legunalmasabb policsieszkóhoz is kiváló muzsikát szereztek, szinte lehetetlen válogatni közülük. Sajnos nem találtam videót, ezért a két legerősebb zenés jelenetet kivágtam a filmből. Enjoy: itt és itt!
Az adaptált zenék közül kiemelném Lucky McKee The Woods című 2006-os mozijában Lesley Gore You Don’t Own Me táncdalát, az Alone in the Dark trash punkját, és az American Horror Story második évadának visszatérő zeneterápiáját.
Végül pedig kommentár nélkül pár felejthetetlen taktus: Candyman, Cannibal Holocaust és a radiátor lady!
Kele-man
Az én kedvenc horrorfilm zeném az egyik favorit filmemből, a Péntek 13. 6. részéből került elő. A Jason él készítői a 80-as évekre már legendássá váló, világhírű Alice Cooper-t kérték fel, hogy készítsen zenét a készülődő műhöz. A shock rock keresztapja pedig ezen fellelkesülve 3 számot is írt a szériát feltámasztó alkotáshoz, a Teenage Frankenstein-t, a Hard Rock Summer-t és a He’s back (The Man Behind the Mask)-ot. Ez utóbbi lett magának a filmnek is a témája, és ez az én kedvenc horrorfilm zeném. Egy tipikus 80-as évekbeli rockszámról beszélhetünk, ami new wave elemeket is tartalmaz, ugyanis a klasszikus rockon kívül kisebb elektronikus jelleget is hordoz magában. A szám egyből a híres „ki-ki-ki-ma-ma-ma-val” nyit, ami a Péntek 13 jellegzetes „muzsikája”, majd a dalszöveg lefesti a szériából jól ismert szituációt: a tóparton vagy a szerelmeddel egy nyári éjszakán, ám hirtelen a semmiből felbukkan a maszkos férfi, akit nem lehet megállítani, és aki érted jött. Az énekes még jó tanácsokkal is ellát a dal közepén, hogy ha látod, akkor menekülj amilyen gyorsan tudsz.
Maga a dal végül 1986-ban jelent meg Alice Cooper 16. stúdióalbumában, a Constrictor-ban. Gyorsan nagy sikere lett, főleg Cooper fiatalabb rajongói és a horrorfilm kedvelők között. 1999-ben megjelent az énekes eddigi munkáját összefoglaló The Life and Crimes of Alice Cooper albumban is, a demo-változatával együtt, ami sokkal inkább vidámabb, mint a filmbe került verzió. Természetesen a művet többen is feldolgozták, mint a Children of the Bodom és a Lordi. Véleményem szerint egy igazán hangulatos rockszámról beszélhetünk, átjön a Péntek 13 filmek hangulata, képes vagyok naponta többször is meghallgatni.
psychozsófi
Általában elmondható, hogy az események hatása alatt kapkodva a fejemet, kevésbé emlékszem a filmek hátterében megbújó zenékre. Természetesen akadnak kivételek. Ezekből állítottam össze személyes 3+1 kedvencemet.
+1 One, Two, Freddy’s Coming For You
Bármilyen bugyuta dalocska is, aki egyszer hallotta, egy életre belerágja magát az emlékeibe.
3. Psycho
Tökéletesen tükrözi azt, amit maga a film nyújt: Herrmann úgy játszik a hallgatóval, mint Hitchcock a nézővel. A végsőkig feszíti a húrt, majd hagy megnyugodni, hogy újra lecsaphasson, egyfajta elemi, váratlan erővel.
2. Hannibal
Egyszerre andalító és vészjósló. Gyönyörű, mégis valami kísérteties báj lengi körül. Épp olyan, mint a címbe is szereplő doktor. Ezt hallgatva egy pár percre képesek lehetünk belebújni a zseniális kannibál bőrébe és rövidke sétát tenni elméjének hideg kőfolyosóin.
1. Fűrész
Eddigi legmeghatározóbb filmzenei élményem a Fűrész felejthetetlen zárójelenete alatt felcsendülő dallam. Charlie Clouser olyasmit alkotott, amitől mindmáig hidegrázós borzongás fog el, valahányszor meghallom. Az örök, felülmúlhatatlan kedvencem.
Fixxer
Egy igazán jó zene emlékezetessé tud tenni egy közepes filmet is, a legjobbak pedig még jobban benne maradnak az emberben, mint maga a film. Nekem elég kevés zene maradt meg az évek során, de ami igen, az annál inkább…
+1 El Gringo
A Manowar címadó dala közel sem az egyetlen, ami ebben a kevéssé ismert 2012-es filmben jó – viszont a film megnézése után érdemes nagyon-nagyon sokszor meghallgatni…
5. A Vesszőből Font Ember (The Wicker Man)
Az 1973-as angol horror neofolk zenéje egyszerre hihetetlenül illik – és nem illik a filmhez. Ahogy halad a film, a zene egy olyan különleges kaotikus-vidéki hátteret ad, amit nehéz leírni – tessék meghallgatni külön! (Több számot fel is dolgoztak egyébként különböző előadók, nem is véletlenül)
Félelmetes és hátborzongató zene, ami Charlie Clouser, Page Hamilton, Danny Lohner és Chas Smith nevéhez fűződik. Csak azt sajnálom, hogy az eredetileg tervezett Megadeth: “Die Dead Enough” c. szám kimaradt a végső tracklistből – pedig illett volna bele.
A valóra vált rémálom Claudio Simonetti előadásában – a filmet életre kelti, és a közönség elveszik a suttogások és kísérteties dallamok pszichedelikus örvényében.
Ennio Morricone zenéje a carpenteri hangulathoz alkalmazkodott, és a mai napig az egyik legnagyobb horror-klasszikust zseniálisan festette alá. A legendás zeneszerző stílusban és tempóban is John Carpenter korábbi filmjei (többnyire a rendező által szerzett!) zenéinek a jellegzetességeit vette át – és betartotta a kérését: “legyen egyszerű és félelmetes a zene”…
Az 1985-s Argento klasszikus zenéje Rock és Heavy Metal legendákhoz fűződik (Accept, Mötley Crüe, Billy Idol, Pretty Maids, Saxon) – és 3 track a legendás Claudio Simonettitől származik. Ahogy a moziban a démonok egyesével vadásszák le az embereket, az őrült pörgéshez kiváló aláfestést ad a néhol kemény, néhol lassabb dallam – külön is érdemes meghallgatni, sokszor…
Be the first to comment on "Kerekasztal #15 – Muzikális rémület"