3 évvel az első évad után az idén folytatódott mindenki kedvenc kémcsapatának, a Danger 5-nak a története. Az öt legenda kalandjai ebben az évadban még magasabb fordulatszámon pörögtek, még abszurdabb és még betegebb epizódokkal szolgálva. Mivel az epizódok egymásból következnek az évadban, ezért sajnos az ismertetőben nem kerülhetek el kisebb-nagyobb spoilereket.

Sok-sok év telt el az előző évad vége óta. A Danger 5 csapata szétszéledt, mindenki a saját útját járja. Claire és Tucker házasodni készülnek, Pierre a szórakoztató iparban helyzekedett el, míg Jackson és Ilsa magányosan, saját magukat is elhagyva tengetik unalmas hétköznapjaikat. Ám hamarosan felpörögnek az események, hiszen kiderül, hogy Adolf Hitler (Carmine Russo) mégsem halt meg, ráadásul megölte a csapat volt parancsnokát, a világháborús hős Colonel Chestbridge-t (Tilman Vogler). Terve még ördögibb, mint valaha. Egy amerikai diáklányt, Holly-t ( Elizabeth Hay) felhasználva halhatatlanná akar válni. Ráadásul kiderül, hogy Holly-ra Ilsa jelenlegi férjének, Nyikita Hruscsov-nak (Steve Parker) is fáj a foga, amit Ilsa nem néz jó szemmel. Ezt a helyzetet bonyolítja az is, hogy Jackson még mindig szerelmes Ilsába. A Danger 5 számára kemény karácsony ígérkezik, mikor megint üldözőbe veszik Hitlert, ugyanis míg legutóbb csak háború volt, ez most már személyes ügy…

A mostani évad teljesen más volt, mint az előző. Ez igaz a hangulatra, a történetvezetésre, a poénokra, tulajdonképpen mindenre. Őszintén szólva, az érzésem az volt, hogy egy teljesen más sorozatot nézek, mint legutóbb. Ez a tény, hogy egy sorozatot így megváltoztatnak, általában rosszat szokott jelenti, ám ausztrál barátaink Dario Russo és David Ashby zsenialitását jelzi, hogy itt ez a változtatás szintén egy zseniális, nagyszerű évadot eredményezett. Nem mondom, hogy jobb az előző évadnál, de nem is rosszabb. Egyszerűen csak másabb. Mindez annak köszönhető, hogy míg az előző évad a ’60-as évek camp stílusú műveit (pl.: a Batman sorozat) parodizálta ki, az idei a ’80-as évek műveit (pl.: Vissza a jövőbe) vette alapul.

Az új évad új szereplőket eredményezett mindkét oldalon. Az első, legszembetűnőbb változás Pierre személyét érinti. Lecserélték az idei évadra a kissé olaszos beütésű, fehér bőrszínű Aldo Mignone-t a fekete Pacharo Mzembe-re. Természetesen a bulizós habitusa megmaradt, ám így is az ember érzése az volt, hogy egy teljesen más karaktert láthat. Ráadásul, hűen a sorozat abszurditásához, mindenki természetesnek vette a testcserét, még maga a múltbeli, előző évadban látott Pierre is, aki egy időutazás alkalmával találkozott jövőbeni énével. Nyilvánvaló, hogy magát a testcserét sem magyarázták meg. Egy másik új szereplő az oroszlánfejű, ember testű, japánul beszélő nindzsa, McKenzie (Fumito Arai). Ő egy teljesen szerethető karakter, bármit képes megtenni a csapatért, még az életét is feláldozza. A jófiúk oldalán harcol továbbá a gimnazista Holly. Nos, ő egy olyan idegesítő karakter, akit még a csapat tagjai sem állhatnak ki, de kénytelenek megvédeni, a világ megmentése érdekében. Egy naiv, hisztis karakter, legfőbb szórakozása a vásárlás, még egy rendőrrazzia során is képes leállni a ruhaboltban. Érdekes, hogy az ő karaktere fejlődik a legjobban az évad végére, az utolsó epizódra egy képzett harcos válik belőle. A rosszfiúk oldalán az új karakter Nyikita Hruscsov, aki Szovjetunió-föld vezetője és Ilsa férje, ám feleségét gonosz terveire akarja felhasználni, ráadásul még Holly-ba is beleszeret. Egy másik új arc a rosszak oldalán Hitler hű társa, a farkasfejű Carlos Mendez. Ő egy kiváló rosszfiú lett volna, egy félelmetes, rettegett gonosz, csak sajnos korán elpatkol.

A sorozat az idén magasabb fordulatszámra kapcsolt a történetvezetés terén is. Az első legfontosabb változás, jóval több az altesti humor (Hitler „erős folyamát”, ami annyit tesz, hogy arcon vizeli az embereket, sosem fogom kiheverni) és szexuális utalás, ami addig fajul, hogy most már a ruha lekerül jó néhány emberről. Emellett a szereplők szabadabb szájúak lettek. Az erőszak ábrázolása körülbelül ugyanolyan mértékű, mint az előző évadban. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy a sorozat eredetileg 2014. szeptemberében futott volna, de a SBS elhalasztotta a sugárzást az erőszakos cselekmények miatt, ugyanis ekkor az arab félszigeten rendkívül sok konfliktus volt. A sorozat az abszurditás mellett már-már szürrealista jegyeket is hordozott idén, főleg az utolsó részben, amikor az ember már tényleg nem tudta felfogni, mit lát. Ezzel a résszel kapcsolatban magyar lévén, szeretném hinni, hogy az űrben lebegő emberek jelenetei utalások Madách: Az ember tragédiájának 13. színére, az Űr színre, hiszen ők is felhőtlenül boldogok az űrben. Az idei évad, szemben az előzővel, összefüggő részekből áll, szóval most érdemes az elejétől nézni a sorozatot és egy részt sem kihagyni. Ez utóbbi abból a szempontból sem lenne túl jó döntés, hogy így rengeteg zseniális jelenetet hagynánk ki, ugyanis mindegyik epizód tartalmaz felejthetetlen momentumokat.

Kisebb negatívum is előfordult az idei évadban, legalábbis engem kissé zavart Tucker állandó sírása, kicsit kezdtem úgy érezni magam, mint Mucsi Zoltán abban az ominózus kocsmai jelenetben. Ennek ellenére egy feledhetetlen évadot kaptunk véleményem szerint, amit minden trash rajongónak szívből ajánlok.

Értékelés: 10/10

Kele-man