Időről időre készülnek olyan alkotások, amik elsősorban a vizualitásukkal szeretnének még több rajongót szerezni, ami teljesen rendjén is van, de azért nem árt, ha egy épkézláb történet feszeng a háttérben. A Jesse Thomas Cook rendező és Tony Burgess által összehozott valamiben pont ez az, ami nagyon hiányzik, pedig valahol régen nagyon gyümölcsözőnek hatott a koncepció, aminek a vonalán felsorakoztak az alkotók. Ne kerteljünk, vágjunk bele, mit hozhat a nézőknek a csatornaember kálváriája.

Jack, a szennyvizes azzal kell, hogy szembesüljön, hogy szeretett kis városkájában egyre több a betegség és a fertőzés, és napi teendőit (mint a csőből kirángatott macskatetem) fel kell függesztenie, amikor egy furcsa fickó jelenik meg a terepen, aki sok pénzt ajánl azért, hogy tegye jóvá valakinek a baklövéseit. Aztán még több pénzt is kaphat. Jack azonban nem az a fajta, aki megvesztegethető lenne, ezért is fogadja el az ajánlatot (ugye hogy mennyire logikus?), otthon pedig költözik a neje, mert ő bizony nem marad a babával a moslékban. Ez érthető is lenne, ha nem tőmondatokban beszélgetnének, szabályosan a nézőre tukmálva bazinagy betűkkel, hogy “ez van, értem?” Aztán főhősünk felkerekedik és jól elmélyül a vízvezetékrendszerben, hogy megtalálja, hol a bibi. Ez addig jól sikerül, amíg rá nem akad egy érdekes elosztóra, amiből mindenfelé vezetnek a hatalmas átmérőjű csövek. A tapasztalt munkás azonban van olyan idióta, hogy nem biztosítja az építmény fedelét és a csúszós létrán hopp, jól beleesik a ganéba. Mivel senki nem segít rajta, elindul a metamorfózisa, hogy valami ocsmány legyen a kinézete, amihez asszisztál két gyilkos hajlamú testvér, akik ott élnek a közelben és elkezdenek hullani az emberek.

A cselekményeknek semmi közük egymáshoz, béna párbeszédek, gyengébbnél is gyengébb alakítások övezik a körülbelül nyolcvan perces játékidőt és nagyon hamar rá lehet unni a semmire. Mert ez egy elég nulla felhozatal, hiába lehet megemlíteni a remek speciális effekteket és a nagyon ügyes prosztetikus jóságokat, bőven kevés ahhoz, hogy Jack idétlen agonizálását és a nulla történést és mondanivalót ellensúlyozni lehessen. Ehhez talán nem is kell sokkal többet hozzáfűzni, csupán azt, hogy fogalmam sincs, hogy a Pontypool után miért kellett előrelépésként beharangozni a Septic Man-t. Azt is sajnálom, hogy nem lehet rajta legalább egy jóízűt nevetni, legalább a bénaságán, de amikor majdnem az összes karakter oda-vissza elkezd hányni, bármi történik, az inkább szánalmas, mint mókás.

Amondó vagyok, tessék elővenni a Street Trasht és a Toxic Avengert, messzemenőkig jobban jártok, ha huszadszor is megnézitek őket és nem bajlódtok ezzel a katyvasszal.

Értékelés: 3/10 Plendil