Modern korba helyezett Drakula adaptáció a felkelő nap országának prezentációjában. 70-es évekre oly jellemző játékos belsőépítészeti dizájn szépen kollaborál a leegyszerűsített középkori fa faragásokkal, és pont úgy simulnak egymáshoz mint, a vámpír foga a bársonyos női nyakhoz.

Akiko gyerekkorában a tengerparton szörnyű traumán esett át. Kiskutyája elcsavargott és beszaladt egy viskóba, ahol nem csak egy ijesztő öregúr, egy sárgán izzó tekintettel megáldott vámpír, hanem egy halott lány is várt rá, kinek nyakából két kis lyukon csörgedezett a vér. Több tíz évvel később Akiko még mindig nem tud szabadulni az emlékektől, festményein mindig visszaköszön ama félelmetes szempár. Akiko barátja az öreg Kashiwagi egyik nap egy nagy ládát kap a postástól. Házába viszi, kicsomagolja és bizony a csomag egy koporsót rejt. Drakula megtalálta Akikot! Kis harapással szolgájává teszi Kashiwagit, megbabonázza Akiko barátnőjét, és a kórházban is egyre szaporodnak lecsapolt vérű páciensek; valahol pedig egy asztalláb várja, hogy karóvá faragják.

Zömében Bram Stoker regényének alapvető vonásait megtartották, a jelenkor halászfalujába helyezett történet pedig szilárdan áll. A fehérre meszelt arcú áldozatok, a kwaidani légkört ontják magukból. Michio Yamamoto Drakula-trilógiájának középső darabja ez, süt belőle a vámpíros filmek (a Universal klasszikustól a Hammer gyönyörűségeken át) tisztelete, és bár nem mer újítani, azért még sem lehet azt mondani, hogy csak egy a sok Drakula adaptáció közül.

Az effektek – főleg Japula halála – pofásra sikeredtek, a pasztellszínekkel való játék az álomszekvensekben kiemelkedő bár így is sokszor kelt tévéfilmes hatást. Japán rajongóknak abszolút ajánlom, de tulajdonképpen bárki bepróbálhatja, a teljes trilógiát merem ajánlani, de a részek önmagukban is élvezhetőek és megállják a helyüket.

Értékelés: 7/10

Miskei