Mivel magam is rendkívül jóképű és izmos vagyok, jól tudom, mennyi akaraterő és kitartás szükséges ahhoz, hogy valaki tökéletesre gyúrja testét. Stallonének, Jet Li-nek és Dolph Lundgrennek például ez sikerült is, így ezért – valamint filmes munkásságukért – tisztelem is őket (az új, közös filmjüket pedig nagyon várom már!). Aztán vannak harcművészek, akik szintén sokat dolgoztak azért, hogy baromi szar akciófilmekben játszhassanak – ezen kategória képviselői közül hárman is szerepelnek az egyik “kedvenc” akciófilmemben, a Szellemharcosokban: Don “A Sárkány” Wilson kickbox világbajnok, Cynthia Rothrock feketeöves Tae Kwon Do valamint Shaolin Kung Fu mesterasszony és végül, de nem utolsó sorban Lorenzo Lamas karatebajnok. A VHS-kölcsönzős tucat akciófilmek fénykorában, valamint gagyi tévésorozatokban világhírűvé vált sztárjaink neve garancia a minőségre (illetve annak hiányára).

A film sztorija nagyon mókás, hasonlókat én is írtam, általános iskola alsó osztályában, fogalmazás órán.
Jack Tanaka edző (Wilson) nagyon szomorú, amiért nem túl jó a kapcsolata tinédzser fiával, Brad-del. A srác ugyanis nem tanul rendesen az iskolában, nem jár apja karate edzéseire és állandóan az X-Box konzolját baszogtatja. És mint ha ez nem volna elég, egyik este, amikor az apuka hazatér és meglátja, hogy fia a tizenhatodik születésnapján SÖRT ISZIK (!!!) a barátaival, Jack azonnal hazazavarja az alkoholmámorban úszó bandát, fiát pedig szobafogságra ítéli (“ha sört iszol nem csoda, hogy romlanak az iskolában a jegyeid!”).
Hamarosan befut a 80 éves tudós-programozó nagypapa, aki egy saját készítésű, “Szellemharcosok” (eredetiben Sci-Fighter) névvel ellátott játékot hoz unokájának. Ez gyakorlatilag egy doboz alakú speciális konzol (kicsit a Nintendo GameCube-jára emlékeztet), amihez tartozik két virtuális sisak is (valójában kerékpáros védősisak, néhány speciális leddel feldíszítve), hogy Brad akár az apjával együtt is tudjon játszani.

Maga a játék – amit egy 3.5″-os floppy-n tárol a nagypapa – egy virtuális világba kalauzolja el a játékost, ahol pályáról-pályára különböző stílusban kűzdő harcosokat kell legyőzni a továbbjutáshoz. A szereplők természetesen látszólag hús-vér emberek és a helyszíneken sem látni, hogy számítógépes játék volna, ami azt jelenti, hogy a nagypapa nem csak remek programozó, de kurvajó grafikus is. A biztonságra azonban nem ügyelt eléggé, mivel már a második bekapcsolásnál aktivizálja magát egy gonosz vírus, minek hatására Brad-et foglyul ejti a szoftver, amit nem hagyhat el addig, amíg az összes ellenféllel – majd végül a szupervírust megszemélyesítő harcossal – meg nem kűzd.
Az apuka persze megpróbálja lerángatni bajba jutott fia fejéről a sisakot, de az ilyenkor áramot vezet a kezébe (zseniális megoldás), így aztán végül Jack is belép a virtuális valóságba, hogy megmentse fiát.

Innentől kezdve nagyjából annyi történik a film végéig, hogy hőseink külön-külön, vagy éppen együttes erővel kűzdenek meg az aktuális ellenféllel, legyen az ninja, karate-mester, ketrecharcos, birkózó, stb. Ebben az egész sztoriban Lorenzo Lamas egy szoftver-tesztelőt alakít (túl sok vizet nem zavar, kb. háromszor látjuk a film során), Cynthia Rothrock pedig az egyetlen jószándékú kódrészlet a nagypapa játékában, aki egyfajta fehér ruhás angyalként próbálja hőseink rögös útját egyengetni.

A film érdekessége, hogy az összes benne látható harcos/ellenfél valódi sportoló, azt meg nagyjából el lehet képzelni, hogy például egy hivatásos utcai harcos milyen színészi teljesítményt nyújt. Ezt ellensúlyozhatná a harci koreográfia (Tony Jaa-t sem jelölték még Oscar díjra, de amit az Ong Bak-ban nyújt, az valami egészen elképesztő), de itt az is katasztrofális: unalmas és gagyi.

Szóval a Szellemharcosok minden tekintetben annyira rossz, hogy az már legalább olyan szórakoztató, mint egy jobb fajta Asylum film. Aki az ilyesmit szereti, annak érdemes a DVD változatot beszereznie. Egyrészt azért, mert a filmletöltést a cinegore egyébként is elutasítja erkölcsileg, hiszen az nem csak lopás, de a felhasználó élvezeti faktorát is lerontja, mivel egy másolt film birtoklása nem mérhető ahhoz, amikor az eredeti borítót fogdoshatjuk, nyalogathatjuk, vagy a péniszünkhez dörzsölhetjük. Nos, a Szellemharcosok esetében ez különösen így van, ugyanis a remekbe szabott magyar kiadás a film mellett egy egészen hosszú dokumentumfilmet is tartalmaz, ahol a szereplők egymás seggét nyalogatják fényesre, valamint elmondják, mennyire örülhetnek, hogy egy ilyen remek akciófilmben szerepelhetnek. Tulajdonképpen ezen werkfilm helyenként szórakoztatóbb, mint maga a film, a katarzist pedig mindenképp Don “The Dragon” Wilson következő megjegyzése váltja ki a nézőből: “Nagyon örülök, hogy a komoly filmes tapasztalattal rendelkező Lorenzo Lamas is szerepet vállalt a filmben, hiszen ő nem csak fantasztikus harcművész, de remek színész is egyben”.

Blizz

értékelés: 2/10