Jean Rollin leszbikus vámpírfilmjeivel alapozta meg hírnevét, így nem csoda, hogy cikkem tárgyának főhőse épp úgy rokonságot mutat a vérszívókkal, mint a zombikkal.
A nyitányban pár fickót látunk, akik ipari radioaktív hulladékot tüntetnek el egy pincehelyiségben, miután ott végeztek pedig elindulnak ékszer tolvajkodni a szomszédba átnyúló kriptába. Miközben nagyban dolgoznak, földrengés rázza meg a kicsiny francia falut, a kémiai vegyszerrel teli hordó felborul, a kipárolgó gőz pedig életre kelti a két éve elhunyt Catherine Velmonot, aki természetesen úgy néz ki, mintha csak egy napja lenne halott.
Miután kinyomta egyik háborgatója szemét, a másiknak meg finoman benyúlt a gégéjéhez, egykori kastélya felé veszi az irányt, amit épp eladni készülnek. A házat áruló ingatlanost barátjával egyetemben jobb létre szenderíti, majd birtokba veszi jogos tulajdonát. Gyerekkori barátosnéja, akihez kicsit komolyabb látens kapcsolat is fűzte megneszeli a problémát, és mikor újból látja halottnak hitt barátját, elkezdi segíteni őt, tehát a Hellraiser Juliajához hasonlóan idegeneket cserkész be, hogy a zombilány szétmarcangolhassa azokat. A mindinkább öntudatára ébredő Catherine pedig egyre jobban undorodik magától és tetteitől, addig Helene egyre örültebbé válik.
Nem egy agyatlan, habzó szájú horrorról van szó, inkább egy melodráma, mint a jóval későbbi Kínzó mindennapok. Ha túltesszük magunkat az alapvető amatőrizmuson, ami sajnos a színészi játékban is erőteljesen megmutatkozik, akkor egy Rollin-től meglepően kemény lélektani tragédiát kapunk, amit érett és komoly rendezőként prezentál.
Néha kicsit lelassul a tempó, de a kötelező meztelenkedés nem hiányzik, a vér kellő mennyiségben folyik és közben Rollin bemutatkozik gondolkodó művészként. Mit lehet többet kívánni?
Értékelés: 8/10
Miskei
Be the first to comment on "The Living Dead Girl ((La morte vivante)) (1982)"