Ha jön egy új Tim Burton-film, mindig kíváncsi vagyok rá, hiszen ő az egyik kedvenc rendezőm Zack Snyder mellett. Nem állnak tőle messze a felújítások/újragondolások (Charlie és a csokigyár, A majmok bolygója, Frankenweenie), de ezek mellett letett már pár igazán jó eredeti munkát is az asztalra (Beetle Juice, Nightmare Before Christmas). Burton sajátos stílusával bármilyen alapanyagból kihozza a lehető legtöbbet, vagy legalábbis megpróbálkozik vele. Van, amikor nem sikerül (Alice Csodaországban, Sweeney Todd), de van, amikor igazi mestermű születik, ami talán felülmúlja az eredetit is (Batman 1-2, Az Álmosvölgy Legendája). Emiatt a kettősség miatt a sok nagy név és a műfaj (horror-vígjáték) ellenére is félve közeledtem az Éjsötét Árnyékhoz, de ezúttal a direktor és a színészei mindent beleadtak, és már csak a baromijó zenék miatt is úgy érzem, hogy érdemes volt beülni erre az alkotásra a moziba.

Hősünk Barnabas Collins (Johnny Timburtonmindenfilmjébenszerepelő Depp), akinek tökéletes élete van az 1700-as évek második felében, ám keresztbe tesz neki a legnagyobb emberi érzelem, a Szerelem. Egészen pontosan a szolgálólány, Angelique (Eva Green) tesz neki keresztbe, aki a szeretője, de csak testileg, mert a férfi szíve valaki másé. Szóval a lány történetesen boszorkány és elátkozza Barnabas-t, aki elveszti szüleit, menyasszonyát és még mindennek a tetejébe vámpírrá is változik. A helyiek viszont nem tűrnek meg maguk közt egy vérszopót, ezért meglincselik és mivel megölni nem tudják, egy fémkoporsóban elássák a föld mélyére… 200 évvel később egy csőtörés miatt felássák a színhelyül szolgáló Collinsport főutcáját, ahol is a munkások ráakadnak a leláncolt bestiára és balszerencséjükre ki is szabadítják börtönéből, ő pedig elindul, hogy megismerje a különös jövőt, ami 1972! Hamarosan nyilvánvaló lesz számára, hogy kései rokonai eléggé elpuhultak, nyomorognak és már a halászati monopólium sem az övéké, ezért aztán falfehér arcú vérivónk elhatározza, hogy ismét felvirágoztatja a családi vállalkozást és tisztára mossa a Collins nevet. Azonban van valaki, aki nem akarja, hogy ez megtörténjen, mégpedig nem más, mint az évszázadok elteltének ellenére szintén életben lévő boszorka! Vajon kettejük rockzenével és gyilkossággal körített párbajából melyikük kerül ki győztesen?

A trailer alapján sejtettem, hogy nagy baromság lesz, de egyáltalán nem volt az. Rengeteget lehet nevetni rajta, ugyanakkor nem áll be a „modern vámpírábrázolás” sorába: Collins úr bizony rendesen kiszívja az áldozatai vérét, ami sokszor patakokban folyik. A feketehumorral átszőtt „vidám” hangulat dacára Burton sötét látványvilága és a történet komorsága miatt tudat alatt érezzük a bánat meg a halál mindent átható erejét, de nem törődünk vele, egészen addig, amíg elkerülhetetlen nem lesz szembenézni velük. A ’70-es évek felidézésében a legnagyobb segítséget az elképesztő ruhák mellett a kor legjobb zenéi segítenek, például a The Moody Blues Nights In White Satinje a nyitóstáblista alatt már hihetetlenül erőteljes hatást gyakorol a nézőre, pedig csak azt látjuk, ahogy az egyik mellékszereplő a helyszínre utazik vonattal. A kitűnő muzsikát elsősorban Chloe Moretz karaktere lévén hallhatjuk, ő teszi be a dalokat a magnóba, stb., a leányzónak van egy baromijó táncjelenete a háttérben és egyébként is tök bírtam ezt a szétesett, látszólag mindent leszaró figurát:) Depp és az elmaradhatatlan Helena Bonham Carter mellett van még néhány nevesebb színész: Michelle Pfeiffer (a családfő), Jackie Earle Hailey (az inas), valamint egy apró beugró-jelenetben a legendás Christopher Lee is felbukkan. A történet alapjául egy régi-régi tvsorozat szolgált, ennek az egykori hősei is megjelennek a „happening”-szekvenciában, ahol személyesen Alice Cooper mester szolgáltatja a zenét! Az egész filmmel egyetlen baj van, mégpedig a befejezése. Kicsit olyan, mintha az alkotók nem tudtak volna kitalálni egy rendes lezárást, ezért megnéztek egy csomó régi horrort és összeszedtek pár ötletet belőlük, hogy aztán az egészet a néző nyakába zúdítsák az utolsó negyed órában. Ezen túl viszont nekem irtóra tetszett az Éjsötét Árnyék, hiszen benne van minden, amiért szeretjük Burton munkáit: a túlságosan erős színek, az őrült karakterek, az utánozhatatlan humor, a nagyszerű színészek és a horror meg a vígjáték első osztályú elegyítése, ami anno naggyá tette a Sleepy Hollow-t is. Ki merem jelenteni, hogy az utóbbi 7-8 év legjobb Tim Burton-filmje ez, még úgy is, hogy korántsem tökéletes. Johnny Depp, a régi rockzene és a direktor úr rajongói számára kötelező darab, de azok is nézzék meg, akik a sok szenny után akarnak látni végre egy normális vámpír-mozit!

értékelés: 9/10

tvshaman