1940-ben egy kisváros, Friar teljes lakossága spontán útra kelt a hegyekbe, ahol majdnem nyomtalanul eltűntek. Mindannyian. Egy ilyen filmtől mit várjunk? Szellemek, természetfeletti erők, vagy Ideglelés?

Bő egy emberöltővel később egy egy házaspár, Teddy és Melissa elhatározzák, hogy előveszik a régi aktákat és felelevenítik a nyomozást. Hét fős kis csapatukhoz csatlakozik Liv, Friar egy lakosa, aki állítja, hogy ismeri az ösvényt. Végül útra kelnek, és eleinte minden nyugodtan telik, már-már az egész história csak egy babonás legendára kezd utalni. És ekkor elkezdődnek az érdekes jelenségek.. hangok, melankólikus dallamok a 30-as évekből. A műszerek sorra válnak használhatatlanná, de ami a legfontosabb: saját maguk ellenségeivé válnak. Pánik, bizonytalanság, bizalmatlanság, és hisztéria uralkodik el szereplőinken, ami lassan, de biztosan felemészti elméjüket, és nem utolsó sorban a testüket is…

A YellowBrickRoad nagyon hangzatos plotline-al indul. Ki ne kapná fel a fejét egy olyan történeten, ahol egy egész falu köddé válik? Nagyjából sejthetjük, hogy nem farkasok, vagy zombik lesznek az ellenségeik, hanem saját maguk. Még ha nem is tudjuk mit nézünk, az atmoszférából rögtön kivehető mire számítsunk. Egy film, ahol egymás ellen fordulnak a szereplők könnyen elrontható azzal, hogy rosszak a karakterek. Jelen esetben semmi panaszunk nem lehet rájuk, nagyon jól felkészült csapatunk van: elejétől fogva figyelik magukat, folytonosan videóra veszik elméleti tudásukat, hogy egy esetleges befolyásolás, vagy lelki/szellemi leépülés azonnal észrevehető legyen. Egyszerű, nagyon valóságos emberek. Ez tetszik benne a legjobban. Nincsen meg a tipikus jófej, a bohóc, az áldozat, stb…

Yellow Brick Road. Ez a három szó először (tudtommal) az Óz a csodák csodája c. filmben bukkant fel, ahol a hőseink elindulnak egy hosszú úton, hogy beteljesítsék vágyaikat. Ha akarunk, belemagyarázhatunk olyan szimbólikus jelentést a filmbe, hogy az ember állandóan követi az álmait, és végső soron a szenvedéllyé váló keresés a pusztulásához vezet. Nem tudom mi áll a név választás mögött, de bevallom, nem is nagyon érdekel.

Véres jelentekben minimálisan lesz csak részünk. A hangsúly a képzelőerőnkre van bízva. Jól terelgetik tudatalattinkat a képekkel: valaki arcán látjuk, mintha valami szöget ütne a fejébe… mintha megérzett volna valamit egy pillanatra. Erőteljesen váltogatják a hideg és a meleg színhőmérsékletű képeket. A kissé rendszertelen vágás is fokozatosan zökkent ki minket a nyugalmunkból.

Zárszóként, valaki vagy fogékony az ilyen történetekre, vagy nem. Én speciel ijesztőnek találtam, mert nem tudtam mit várjak már a szereplőktől, nem voltak nagyon kiszámíthatóak az akcióik és a jelenetek. Utólag mindig lehet azt mondanunk, hogy “lehetett volna ezt, meg ezt kihasználni”. Így is van, bőven lett volna még mit belerakni a filmbe, de talán a kevesebb néha több…

értékelés: 7/10

levyathan