Stephen King szerint egy novella olyan, mint egy idegen gyors csókja a sötétben. Sosem lesz olyan, mint egy viszony vagy házasság, de hát a csók mindig édes, és éppen a rövidsége adja a vonzerejét! Valahogy a filmes antológiáknak is ebben áll a bája, mert bár sosem lesz olyan maradandó és kiemelkedő élmény, mint egybefüggő, kibontott társai, azért rövidségüknek és alapvető csattanóságuknak köszönhetően gyönyörű pillanatokat adhatnak.

 King alapvetően másfél perces, gyorsváltásban érkező szkeccsekben gondolkozott, de a rendező George A. Romero az 50-es évek képregényeit szerette volna megidézni, ezért a két órában öt, plusz a keretet adó kis szösszenet kapott helyett. A képregényes világot annyira erőteljesen jelenítették meg, hogy az első jeleneteket mikor leforgatták – direkte narancssárga szűrővel -, és elküldték a laborba előhívni, a szakemberek visszaküldték a kész anyagot egy cetlivel: Volt valami probléma a képpel, de szerencsére sikerült kijavítanunk! Vehették újra az egészet 🙂

Első fejezet: Father’s Day

Ez a rész pont, másfél percnyi mozgóképes anyagot tett volna ki King írásában, ezért egy kicsit felturbózták, főként párbeszédekkel. A zsugori és kiállhatatlan nagyapa története, akit saját lánya gyilkolt meg, hogy évek múltán pedig felébredjen sírhalmából, és szépen lemészárolja a családot, természetesen Apák napján. Főszerepben a fiatal Ed Harris, aki a Knightriders után másodszor dolgozott Romeroval. Felvezetésnek kitűnő, minden más szempontból klasszikus séma!

 

Második ének: The Lonesome Death of Jordy Verrill

Vidéki retardált hillbilly farmjára lezuhan egy meteorit, aki ezt látva egyből a szép summára gondol, amit majd az egyetemen fognak neki fizetni, ha majd leszállítja azt. Puszta kézzel nyúl a kődarabhoz így természetesen megfertőződik, méghozzá a környezetével együtt, szépen növényé alakul át. Maga Stephen King játssza a főszerepet, az antiszínészet netovábbját felmutatva. Végülis annyira komikus és túljátszott, a történet pedig akkora baromság, hogy végig lehet vigyorogni, de még ennek is olyan felvezetés íze van. Az író óriás amúgy allergiás lett a kosztümre amit ráhúztak, úgyhogy begyógyszerezve tudta csak végig csinálni a forgatást.

Harmadik történet: Something to Tide You Over

Richard nem szerette különösebben a feleségét, talán meg is csalta néhányszor. Viszont mikor rájön, hogy a nő szeretőt tart, elpattan valami a szépen fésült hajával takart elméjében, és elhatározza megöli őket, de nem a mezei módszerekhez nyúl. Nyakig beássa őket a tengerparti homokba, és mikor jön a dagály az szép lassan megfullasztja áldozatait. Mindezt kamerával rögzíti, és otthona meleg kényelmében, itallal kezében kaján vigyorral nézi osztott képernyőn a szerelmespár haláltusáját. Jigsaw sem találhatott volna ki szebbet! Leslie Nielsen és Ted Danson a főszereplők és milyen jól áll nekik a halál. Nincs mellébeszélés, sallang, fölösleges párbeszédek, feszes és szikár, és Romero zombiimádata is előkerül a végére. King regényeiben szeret terjengősen írni, viszont novellái lényegretörőek és ez itt remekül érvényesül. Talán mondanom sem kell, ez a rész a kedvencem!

Negyedik szegmens: The Crate

Egyetemi idill, a profok, docensek és dékánok smúzolnak egymással. Kiderül, hogy egyikük végzős lányokkal hetyeg, a másikuk pedig papucsférj, kit a neje részegen mindenki előtt megaláz. Az isiben éppen takarító gondnok talál egy ősrégi ládát a lépcső alatt (egy ekkora bazi nagy dobozt a jól látható feljárónál, eddig hogy nem vettek észre? 🙂 ), és riasztja az épp randit megbeszélő professzort, jöjjön, ezt látnia kell. Kinyitják, a gondnokot meg felfalja valami majom-szerű lény. Nem akarom a vége poént lelőni, de szintén a vicces, ám kellően véres kategóriába tartozik az első részhez hasonlóan.

Ötödik epizód: They’re Creeping Up on You!

Magányosan él teljesen steril lakásában Upson Pratt, onnan irányítja, vélhetően hatalmas nagy birodalmát. Senkivel sem elnéző, az embereket tárgyként kezeli, mindenkit rühell és mindenki utálja őt. De ez nem érdekli, sőt élvezi! Egyetlen ellensége, fóbiája van: a csótányok. A kis lények pedig pokollá teszik az életét, főleg mostanság, amikor ellenállók lettek a legjobb chemotox-al szemben is, ráadásul a bogarak csak jönnek és jönnek, addig míg Upson Prattről már csak múlt időben lehet beszélni. Nem derül ki egyértelműen, hogy a csótányok képzeletben léteznek e csupán vagy a valóságban is, de tény Pratt beleőrül. A főszereplő E.G. Marshall állítólag végig részeg volt a forgatáson, bár King ezt nem bánta, mert mint mondta, vannak színészek, akik pont az italtól tudnak hitelesen játszani. A forgatás végére, már mindenki utálta a csótányokat, mert mindenhova felmásztak és nem lehetett nekik korlátot szabni. A steril környezet eléréséhez kibéreltek egy kórházi szobát. Gondolom, hogy örülhettek a kis ízeltlábúaknak! 😀

 

Kerettörténet

A rémmeséket egy apró kis játék foglalja keretbe, amiben egy apuka osztja fiát, mert az horror képregényeket olvas. Viszont az öreg nem is sejti, hogy nem lehet büntetlenül megúszni egy ilyen kincs kidobását, és megismeri a képregények atyaúristenit. A kisfiú szerepében King fia, Joe Hill tetszeleg, az egyik kukás személyébe pedig a maszkmester Tom Savini bújt. Mulatságos lezárása a horror berkeinek széles választékát felölelő antológiának.

King és Romero összefogása még egy folytatást szült, és bár anyagilag megtérültek, azért a szakmai siker elkerülte őket. Magam részéről szeretem és ajánlom megnézésre, igazán csalódni nem lehet benne!

Értékelés: 7/10

Miskei